Lodz-vidéki németek 1782-1945

Ezen a lengyel területen az 1930-as években 180 000 német élt, ezen belül Lodz városában 60-70 000. A területre a középkorban is érkeztek német telepesek, de ők az újkorra beolvadtak a lengyelekbe. A 16-17.században az ellenreformáció elől Sziléziából sok posztógyártó vándorolt Lengyelországba, erre a vidékre is eljutottak, Breziny, Rzgow, Pabianice, Lutomiersk városokban telepedtek le. A 18.századi első német bevándorlási hullám 1782 és 1793 közt volt. A lengyel nemesek birtokain erdőt irtottak a telepesek, ezeket lengyel területekről toborozták, felmenőik Sziléziából és Pomerániából jöttek. A toborzás vezetője lett a falu örökös vezetője. A telepesek adómentes éveket kaptak, ezalatt erdőt irtottak és felépítették házaikat. A területet 1793-ban megkapta Poroszország, uralma 1807-ig tartott. 1798 és 1803 közt német telepeseket toboroztak ide, 1801-ben toborzó központot hoztak létre Dél-Németországban, a telepesek többsége sváb volt. 1800-ban 50 német falu volt a területen. 1801-ben létesült az első protestáns plébánia. 1805-ben 14 protestáns általános iskolájuk volt. A telepítés drága volt, egy személy költsége 1000 tallér volt. A telepesek és fiaik menteséget kaptak a katonai szolgálat alól, 3-6 év adómenteséget, utazási költséget, gazdasági felszerelést, házat és istállót. A telepesek közül sok 1803-ban és 1804-ben a kedvezőbb feltételeket kináló Oroszországba, itt főleg Odessza vidékére szökött. Napóleon 1807-ben legyőzte a poroszokat, újra létrejött a lengyel állam, a Varsói nagyhercegség, a terület visszakerült ide. 1813-ban elfoglalták az oroszok a területet, toborzásba kezdtek, sok német paraszt távozott Besszarábiába, egész 1840-ig folyt oda a kivándorlás. A területet 1815-ben megkapta Oroszország, megnyilt a hatalmas orosz piac, hatalmas iparosítás indult meg Lodz vidékén. A parasztok mellett sok német kézműves-takács és posztógyártó vándorolt ide. A német kézművesek több iparvárost alapítottak itt, 10 új protestáns plébánia létesült ezekben 1840-ig. Orosz-Lengyelországban 1830-1831-ben lengyel  felkelés tört ki az oroszok ellen, a németek nem támogatták, ezért a lengyelek ellenségesek lettek velük szemben. Sok német Volhíniába és Podoliába vándorolt. A gazdasági helyzet is romlott, sok posztógyártó kézműves kivándorolt Fehéroroszországba, Volhíniába, Csehországba vagy vissza Németországba. 1834 és 1838 közt német parasztokat toboroztak Baden és Hessen területéről ide. 1845-ben Lodzban nyilt egy német-orosz kétnyelvű reáliskola. 1863-ban és 1864-ben újabb lengyel felkelés tört ki az oroszok ellen, a németek ezt sem támogatták. A lengyelek újra ellenségesek lettek a németek ellen és több németet meggyilkoltak. A felkelés után sok német kivándorolt Közép-Lengyelországból Lublin vidékére. Cholm vidékére, Volhíniába és Belső-Oroszországba, 1865-ben és 1866-ban vándoroltak ki a legtöbben, 1892-ig folyt a kivándorlás. Megindult a kivándorlás Amerikába is 1869-1891 és 1910-1913 között. 1863-ban indult egy német nyelvű újság a Lodzer Zeitung. Megindult az iskolarendszer kiépítése és az eloroszosítás. 1866-ban Varsóban megkezdték a német általános iskolai tanárok képzését. 1866-ban német gimnázium indult Lodzban, de oroszul tanítottak. 1869-ben bezárták a német-orosz reáliskolát, 1890-ben a Ringer féle magániskolát is. 1878-ban német leánygimnázium nyilt. Az 1870-es évektől elkezdte átvenni a német egyházi iskolákat az orosz állam és orosz lett a tanítási nyelv. 1914-ben az első világháború kitörésekor a német állampolgárságú férfiakat Szibériába vitték, a többieket katonának a kaukázusi frontra. 1914-ben elfoglalta Németország a területet, helyreállt a német nyelvű oktatás, sokan Németországba mentek dolgozni, ezeknek a fele tért vissza a háború után. 1918-ban újra létrejött Lengyelország, ez a terület is visszakerült. A lengyelek ellenségesek voltak a németekkel szemben teljesen felszámolták a német oktatási rendszert. 1925-ben sok német vándorolt ki innen Kanadába. 1939-áprilisában Németország elfoglalta Csehországot és felmondta a német-lengyel megnemtámadási szerződést. A lengyel tömegek válaszul rátámadtak a helyi németekre, Lodz vidékén két németet gyilkoltak meg, ezenkivül elbocsátották őket munkahelyeikről és sokat börtönbe zártak, 70 000 német menekült Németországba. 1939 szeptemberében Németország elfoglalta a területet, a Wartheland közigazgatási terület része lett. A Wartheland területére több mint 1 millió áttelepített német került, Volhínia, Cholm-vidék, Lublin-vidék, Baltikum. Besszarábia, Bukovina. Oroszország (Fekete-tengeri németek) területéről. 1945 februárjában foglalta el a területet a szovjet hadsereg, a 17 és 50 év közti férfiakat kényszermunkára vitték a Szovjetunióba. A lengyelek a többi németet munkatáborokba zárták, ahol sokan meghaltak. 1950-ben felszámolták a Lengyelországban maradt németek elleni szankciókat. 1951-ben lengyel állampolgárságot kaptak. A többség kivándorolt a két német államba.

A tatai vár rekonstrukciós rajza

http://www.kemma.hu/komarom-esztergom/kozelet/bamulatos-animacio-ilyen-lehetett-a-tatai-var-a-16-szazadban-548538

Volhíniai csehek 1868-1947

1867-ben Moszkvában szláv kongresszust tartottak, itt az orosz kormány különböző pénzügyi kedvezményeket adott az Oroszországba bevándorló cseheknek. 1868 és 1880 közt 16 000 cseh bevándorló érkezett Volhíniába. 1897-ben Volhíniában 28 000, Kijev környékén 3000, más orosz területeken 50 000 cseh élt. 1914-ben 90 000 cseh élt Oroszországban.Volhíniában ekkor 638 településen éltek.  A második világháború után megállapodott  Csehszlovákia és a Szovjetunió a csehek visszaköltözéséről Csehországba. 1946-1947-ben 200 000 cseh tért vissza Csehországba.

Volhíniai németek 1801-1944

Volhínia lengyel terület volt, 1795-ben foglalta el Oroszország. A területre 3 hullámban jöttek a németek. Az első hullámban mennoniták Nyugat-Poroszországból és svájci mennoniták Galíciából és Franciaországból. A mennoniták Svájcból költöztek Rajna-Pfalzba 1670-ben, majd 1785-ben onnan Galíciába. Az első településük Ostrog volt, ide a Kijev melletti Michalin faluból költöztek 1801 és 1812 közt. Michalin faluba 1791-ben költöztek poroszországi mennoniták. A poroszországi mennoniták később is alapítottak falvakat Volhíniában, általában Oroszországból települtek át. A svájci mennoniták galíciai csoportja 1796-ban Vyshenka faluban, a Desna folyó mellett Ukrajnában telepedett le, innen 1797-ben elvándoroltak. A többség a környéken maradt, egy részük Michalinba ment, később innen a többiekkel Volhíniába telepedtek, néhányan a Lublin melletti Michelsdorfba, majd innen a többiekkel a volhíniai Eduardsdorfba. A svájci mennoniták másik csoportja Montbeliard (Franche-Comte) településről Franciaországból jött. 1791-ben Podoliában telepedtek le, innen 1795 és 1800 közt Lublin mellé Michelsdorf és Urzulin falvakba települtek, innen költöztek 1807-ben sokan a volhíniai Eduardsdorf faluba, később 1837-ben a maradékuk is Volhíniába költözött.  A második hullámban Orosz-Lengyelországból jöttek 1831 után, itt megromlott a viszonyuk a lengyelekkel mert nem támogatták 1830-1831-es felkelésüket az oroszok ellen. 1830 és 1860 közt 11424 német gazdálkodó és kézműves érkezett, 140 települést hoztak létre.  A harmadik hullám volt a legnagyobb 1862 és 1890 közt, oroszországi és poroszországi németek vándoroltak be. Ez a 1861-es oroszországi jobbágyfelszabadítás eredménye volt, mert utána munkaerőhiány lépett fel Volhíniában. Az orosz kormány munkaerőtoborzókat küldött Lengyelországba és Németországba. A volhíniai németek helyzete fokozatosan romlani kezdett, 1871-ben bevezették az általános hadkötelezettséget Oroszországban, addig mentesek voltak ez alól. 1880 után oroszosítás indult meg, nem építhettek új evangélikus plébániákat, iskoláik élére oroszokat neveztek ki. 1914-ben 300 településen 250 000 német élt Volhíniában. 1915-ben a legtöbb volhíniai németet Szibériába deportálták, ahonnan a háború után jöhettek vissza, később elfoglalta a területet Németország és 50 000-en Németországba mentek dolgozni, ezeknek egy része visszatért a háború után. Volhíniát 1921-ben két részre osztották, egy rész lengyel, a másik rész szovjet lett. 1924-ben 120 000 német élt Volhíniában. 1939-ben a Szovjetunió elfoglalta a lengyel részt. 1940-ben innen 65 ezer németet telepítettek Németországba. 1941-ben Németország elfoglalta Volhíniát. 1944-ben a szovjet részen élő németek elmenekültek a területet elfoglaló szovjet hadsereg elől. 1945-ben a volhíniai németek egy részét Németországból a Szovjetunióba deportálták, a többiek Németországban maradtak.

Vohínia a kék és barna terület

Walddeutsche / Erdei németek

Ezek a németek a Beszkidek hegységben, Galíciában éltek. Galícia 1340-ben lett lengyel terület, 1340-ben foglalta el Nagy Kázmér lengyel király a Halicsi fejedelemséget. Ezután indult el a németek betelepítése a területre, 1349-ben említették őket először, a 15.század elején ért véget a telepítés. A német telepesek Sziléziából és Szászországból jöttek. A 18.századra többségében ellengyelesedtek. Egy kis német nyelvsziget fennmaradt Biala - Bielitz és Zalishchyky városok környékén.

A narancssárga területen éltek az erdei németek

Lengyelországi örmények

Az örmények a 14.században érkeztek a Krímből Lengyelországba, a városokban telepedtek le, főleg kereskedők voltak, Európa és a Közel-Kelet közt közvetítették az árukat, Lvov és Czernowitz volt a két központjuk. 1356-ban Nagy Kázmér lengyel király autonómiát adott az örményeknek Lvovban, az örmény tanács 12 tagja intézte belső ügyeiket örmény nyelven. 1365-ben itt létesült a lengyelországi örmény érsekség, 1367-ben székesegyházuk épült itt. 1630-ban egyesült a lengyelországi örmény és a katolikus egyház, az örmény katolikusok megtarthatták szertartásaikat.

Lvov katedrális 1367

Galíciai németek 1774-1940

Amikor felosztották 1772-ben Lengyelországot Poroszország, Oroszország és Ausztria, Galíciát a Habsburg birodalom kapta meg. 1774-ben érkeztek az első németek, parasztok és kézművesek, Galíciába Németországból Lembergbe / Lvovba. 1781-ben  kiáltványt adott ki II.József császár, amelyben parasztokat és kézműveseket toborzott Németországból, földet és több évi adómenteséget igért nekik. Szintén 1781-ben adta ki vallási türelmi rendeletét, amely a protestánsokra is vonatkozott, így ők is bevándorolhattak a Habsburg birodalomba, ekkor még a Mennonita protestáns szekta tagjai is bevándoroltak Lemberg környékére. A toborzás Pfalzban és a Saar-vidéken történt 1782 és 1785 közt. A toborzást segítette egy osztrák terület Pfalzban, a Winnweiler terület, innen sokan jöttek Galíciába. A telepesek a Rajnán hajóztak Speyerig, onnan a Fekete-erdőn és Odenwaldon át Ulmig, majd a Dunán hajón Bécsig, onnan kocsival Brünn, Olmütz, Mährisch Neustadt, Bielitz útvonalon Krakkóig és onnan Galíciába. 1782 és 1785 közt 3216 család 14669 személy jött Galíciába. Ferenc császár idején 1802 és 1805 közt még 1200 család érkezett, 1811 és 1848 közt még 400 család jött. Galíciában lengyelek, ukránok, zsidók, németek, románok, lipovánok, örmények, csehek, szlovákok, magyarok éltek. 1900-ban keleti részen 64,5 % ukrán, 21 % lengyel, 13,7 % zsidó, 0,3 % német és 0,5 % egyéb élt. A nyugati részen 78,7 % lengyel, 13,2 % ukrán, 7,6 % zsidó, 0,3 % német és 0,2 % egyéb élt. Galícia az első viágháború után Lengyelország része lett, 1939-ben elfoglalta a Szovjetunió. 1940-ben kitelepítették a németeket, 54 000 személyt Németországba.

Galícia a lila rész