1741.június.27 Nagykovácsi

A nagykovácsi születési anyakönyvbe a következő latin szöveget írta a pap

Joannes Remigius Berger cum sua uxore Anna Dorothea et Joannes Elich item Joannes Josephus Pulbach publice in Ecclesia professionem fidei orthodoxia deposuerunt abjurando heretim Martini Lutheri item Christina Elich et Elisabetha Pulbach 

A szöveg lényege a következő, a felsorolt három házaspár nyilvánosan a templomban megvallotta az igaz katolikus hitet és esküvel megtagadta Martin Luther eretnekségét. 

Remigius Bergert megtaláltam Stefan Stader német kivándorlásról szóló könyvében. Remigius Berger Hessenből , egy Altenhasslau településről Gelnhausen közeléből 1741-ben vándorolt ki Magyarországra feleségével és két gyerekével. Sajnos Joseph Pulbach nem található meg a könyvben.

Valószínűleg együtt jöhetett a három család Hessenből 1741-ben és együtt tértek át a katolikus hitre. 

Johann Joseph Pulbach és Elisabeth

Elisabeth ( 1714 - 1785 ) első férje egy Bingenmann vezetéknevű ősöm volt, aki valamikor 1741 előtt meghalt, tőle született Anna Maria Bingenmann ( 1735 - 1792 ) ősanyám,  a második férje Johann Joseph Pulbach ( 1718 - 1770 ) volt, valószínűleg Hessen tartományban éltek és evangélikusok voltak, 1741-ben vándoroltak ki Nagykovácsiba. 

1741.06.27-én ők és még két család Nagykovácsiban áttért a katolikus hitre. Nagykovácsiban születtek a közös gyerekeik. 

Joseph Pulbach 1770.05.10-én halt meg Nagykovácsiban.

Elisabetha 1785.03.01-én halt meg Nagykovácsiban. 

Jakob Schmidinger és Anna Maria Bingenmann

Jakob Schmidinger 1726 körül született Belgrádban ( a város 1717 és 1739 közt osztrák terület volt ), 1753-ban a házasságkötés idején Budán, a Tabánban élt.

Anna Maria Bingenmann 1735 körül született, az apja nevét nem ismerem, az anya Elisabeth ( 1714 - 1785 ) második férje Johann Joseph Pulbach ( 1718 - 1770 ) volt, valószínűleg Hessenből származott a család és evangélikus volt. 1741-ben vándoroltak ki Nagykovácsiba.

1741.június.27-én  a család és még két evangélikus család Nagykovácsiban áttért a katolikus hitre.

Jakob Schmidinger és AM Bingenmann 1753.02.25-én házasodtak össze Nagykovácsiban, a férj cipész volt. Ezután vándorolt a család. 

1754.02.01-én Maria Elisabeth lányuk születése idején Budajenőn éltek, 1756.09.17-én Christina lányuk születése idején a Tabánban. 1762 és 1766 közt Piliscsabán, itt született 1762.03.13-án Anna Maria, 1764.10.18-án Joseph. 1766-tól halálukig Szentivánon élt a család. Az első itt született gyerek Kunigunde 1766.09.22-én született.

Jakob Schmidinger 1780.06.12-én halt meg Szentivánon.

Anna Maria Bingenmann 1792.03.31-én halt meg Szentivánon.

Belowesch

Ez a kolónia Ukrajnában Csernyigov ( ukrán Csernyihiv ) közelében feküdt. Katalin cárnő 1763-as nyilatkozata után jött első német bevándorlási hullám tagjai hozták létre 1767-ben. A lutheránus bevándorlók Hessenből és a Rajna-vidékről érkeztek, 1766-ban jött 147 család. Ekkor hat települést hoztak létre: Belowesch, Gorodock, Gross-Werder, Kaltschinowka, Klein-Werder, Rundewiese.

A túlnépesedést leánykolóniák létrehozásával oldották meg.

1802-ben a közelben hozták létre Kreschtschatick ( Kreschatten ) kolóniát. 

1831-ben 131 család hozott létre 5 új falut Mariupol közelében, ezek a nevüket az anyatelepülésről kapták: Belowesch, Gross-Werder, Kaltschinowka, Klein-Werder, Rundewiese.

1861-ben a Krím félszigetre ment egy csoport, létrehozták Byten falut.

1878-ban az Észak-Kaukázusba vándorolt egy csoport, létrehozták Deutsch-Chaginsk települést.

A századfordulón 40 család kivándorolt Kazahsztánba, a Turgai régióba, itt hozták létre Orenberg települést.

Volga-vidéki németek 1764 - 1941

II. Katalin cárnő 1763-ban kiadott kiáltványában különböző kedvezményeket ígérve hívott külföldi telepeseket Oroszországba, ezek főleg németek voltak.
1764 és 1767 közt érkeztek a német telepesek a Volga-vidékre a következő területekről: Rajna-vidék. Hessen, Pfalz, Baden, Bajorország. 104 új települést hoztak létre. Miután átvészelték az első évek nehézségeit, amiből a legrosszabbak a nomád népek kegyetlen támadásai voltak a német falvak ellen, virágzó terület lett a vidék, ahonnan élelmet exportáltak Oroszország más részeire.

1871-ben II. Sándor cár megvonta eddigi kedvezményeiket, 1874-től már katonai szolgálatra is kötelezték őket. Ezután sokan kivándoroltak Észak és Dél-Amerikába. 

1921-1922-ben sok itteni német éhenhalt az országos éhínség idején.

1924-ben létrejött egy Volgai Német Szocialista Köztársaság, amely 1941-ig létezett.

1941-ben a német támadás után deportálták az itt élő 400 ezer németet Szibériába és Kazahsztánba, sokan meghaltak emiatt.

Volga-vidék német települései

Szentpétervár környéki németek 1765 - 1942

II. Katalin 1763-ban adta ki a telepeseket Oroszországba hívó nyilatkozatát.
Szentpétervár környékére 1765-ben és 1766-ban érkeztek német parasztok, akik három települést hoztak létre: Neu-Saratowka ( 7 km Szentpétervártól ) , Srednja Rogatka ( 5 km ), Kolpino ( 20 km ). Ekkor 110 család jött Brandenburg, Württemberg, Schwaben és Hessen-Darmstadt területéről. Azután alapítottak még három települést 110 km-re Szentpétervártól, Jamburg megyében 1767-ben:
1,Luzk, itt Pfalzból jött katolikus bajorok telepedtek le,ezek egy része tovább vándorolt 1789 és 1792 közt Ukrajnába Dnyepropetrovszk mellé, itt alapították meg Jamburg települést, később 67 evangélikus sváb és hesseni jött a helyükre, ezek egy része takács volt.
2, Porchowo, ide szintén katolikus pfalzi bajorok jöttek, ők is elvándoroltak Ukrajnába, Jamburgba, később evangélikusok jöttek a helyükbe: Bajor o, Hessen-Darmstadt, Pfalz és Porosz o területéről, köztük is voltak takácsok
   3, Frankfurt. Ide is katolikus bajorok jöttek Pfalzból, ők is elvándoroltak Ukrajnába, Jamburgba, majd 21 evangélikus német család jött a helyükbe.
I.Sándor cár 1804-ben új nyilatkozatot adott ki telepesek Oroszországba hívásáról. Ennek hatására 1809-ben újabb 90 család jött Württemberg, Baden-Durlach, Elzász és Poroszország területéről Szentpétervár környékére. Hat település jött létre:
1,Strelna, 1812-ben jött létre, ( 15 km ) itt volt Konstantin nagyherceg palotája, származási helyek: Baden, Württemberg, Porosz o.
2. Oranienbaum, 1812-ben jött létre, ( 40 km )
3. Peterhof.1812-ben jött létre (15 km ), itt volt a cárok nyári palotája.
4. Kronstadt, ( 30 km ) 1809-ben jött létre
5. Iswara, ( 80 km ) 1809-ben jött létre, Baden, Württemberg, Porosz o és Lengyel o területéről jöttek a telepesek.
6. Kipen ( 33 km ) 1812-ben jött létre
1810 és 1820 közt három új német település jött létre: Pavlovsk, Friedental és Carszkoje Szelo.
1820 után a német településekről kirajzó népfelesleg új német településeket hozott létre az első világháború kitöréséig, összesen 40 településen éltek a Pétervári kormányzóságban. A létszámuk az 1799-es 1047 főről 1914-re 11 445 főre nőtt. 1870 után ők is osztoztak a többi oroszországi német sorsában, a cári elnyomás, majd a szovjet terror következett. 1941 augusztusában 26 000 németet deportáltak innen Szibériába. Az itt maradt 2400 németet 1942 októberében Lublin vidékére szállították a német hatóságok. 1945-ben elfogták őket a szovjet csapatok, azután Szibériába és Kazahsztánba deportálták őket.

Oroszországi németek 1200 - 1804

Először Lübeck város kereskedői hoztak létre egy kereskedelmi telepet Novgorodban 1200 körül, ők voltak az első németek orosz földön. III. Iván cár 1478-ban elfoglalta Novgorod államot, ő volt az első cár aki külföldi szakembereket fogadott fel, köztük németeket is, akik közül néhányan letelepedtek a fővárosban Moszkvában. A 17.században sok külföldi élt Moszkvában, 1652-ben Mihály cár elrendelte hogy minden nyugati egy városnegyedben éljen, ez volt a Német külváros, itt 1665-ben 1200, 1725-ben 2500 külföldi élt, a város lakóinak 2 %-a.

I.Péter cár 1703-ban új fővárost alapított Szentpétervárt, ide sok külföldi szakember költözött, köztük a most meghódított Baltikumból németek. A 18.század elején sok német hivatalnok és más szakember vándorolt be Oroszországba.

Oroszországban hatalmas ritkán lakott területek voltak, ezért Katalin ( 1762 - 1796 ) cárnő, aki maga is német származású volt, az adóbevételek növelése érdekében külföldön, főleg német területeken parasztok toborzásába kezdett. 1763-ban kiadott egy meghívó kiáltványt a külföldi telepeseknek, a következő kedvezményeket ígérte: vallásszabadság, mentesség a katonai szolgálat alól, saját önkormányzat ahol német a hivatalos nyelv, pénzügyi támogatás, 30 adómentes év. Ezután toborzásba kezdtek Németországban, újságokban és templomokban hirdettek. A Rajna-vidéken, Bajorországban, Badenben, Hessenben, és Pfalzban. 

1764 és 1767 közt 30 ezer külföldi paraszt érkezett Oroszországba, főleg németek, de franciák, hollandok és svédek is jöttek. Ezek közül ezrek haltak meg az érkezés után, az éhezés és a betegségek miatt. Egy kisebb rész Szentpétervár környékén telepedett le, a többség a Volga-vidéken Szaratov környékén, itt 104 új falut hoztak létre. Sokat szenvedtek az éghajlat, a kártevők és a betegségek miatt. A legnagyobb gond a környék nomádjaival volt, akik egész településeket pusztítottak el, a nőket megerőszakolták és elvittek mindenkit rabszolgának. Az első 10 évben 7000 halálos áldozat volt a telepesek közt. Az orosz kormány további támogatásokkal próbálta ellensúlyozni ezt. A telepesek létrehozták önkormányzataikat, megválasztották vezetőiket amelyek intézték a belső ügyeiket. Idővel gazdaságilag felvirágzott a terület, megnőtt az ott élő németek száma, 1815-ben 60 ezer német élt a Volga-vidéken, 1850-ben már 165 ezer, A régi településekről kiindulva új településeket hoztak létre a németek a környező területeken. A 19.század végére véget ért a virágzás, elfogytak az új művelhető területek és gazdasági problémák léptek fel.

Visztulai németek

Ezek a Visztula és mellékfolyói mentén élő németek voltak, a mai Közép-Lengyelország területén. A területre először holland és fríz telepesek mennoniták és anabaptisták érkeztek a 16-17-században, ezek voltak a Hollanderek / Hauländerek, ezek később beolvadtak a németek közé. Lengyelország és Poroszország területén nagy pusztítást okozott az északi háború ( 1700-1721 ), sok falu elpusztult. Poroszországba és Kujáviába német telepeseket hívtak a birtokosok és később is folyt a német bevándorlás a 18.században és a 19.század elején. Poroszországból és Dél-Németországból jöttek telepesek, a délnémeteket svábnak nevezték. Lengyelország felosztásakor Közép-Lengyelország Poroszország része lett 1795 és 1807 közt. A poroszok Pfalzból, Hessenből, Lotharingiából, Württembergből toboroztak németeket. A kormány földet, utazási költséget, házat és gazdasági felszerelést adott a bevándorló parasztoknak. Az első sváb település a Plock melletti Schröttersdorf volt 1797-ben. A visztulai németek  többsége 1945.februárjában elmenekült a szovjet hadsereg elől. A többiek közül sokakat szovjet kényszermunkára vittek, lengyel munkatáborba zártak vagy elűztek Németországba. 

Lodz-vidéki németek 1782-1945

Ezen a lengyel területen az 1930-as években 180 000 német élt, ezen belül Lodz városában 60-70 000. A területre a középkorban is érkeztek német telepesek, de ők az újkorra beolvadtak a lengyelekbe. A 16-17.században az ellenreformáció elől Sziléziából sok posztógyártó vándorolt Lengyelországba, erre a vidékre is eljutottak, Breziny, Rzgow, Pabianice, Lutomiersk városokban telepedtek le. A 18.századi első német bevándorlási hullám 1782 és 1793 közt volt. A lengyel nemesek birtokain erdőt irtottak a telepesek, ezeket lengyel területekről toborozták, felmenőik Sziléziából és Pomerániából jöttek. A toborzás vezetője lett a falu örökös vezetője. A telepesek adómentes éveket kaptak, ezalatt erdőt irtottak és felépítették házaikat. A területet 1793-ban megkapta Poroszország, uralma 1807-ig tartott. 1798 és 1803 közt német telepeseket toboroztak ide, 1801-ben toborzó központot hoztak létre Dél-Németországban, a telepesek többsége sváb volt. 1800-ban 50 német falu volt a területen. 1801-ben létesült az első protestáns plébánia. 1805-ben 14 protestáns általános iskolájuk volt. A telepítés drága volt, egy személy költsége 1000 tallér volt. A telepesek és fiaik menteséget kaptak a katonai szolgálat alól, 3-6 év adómenteséget, utazási költséget, gazdasági felszerelést, házat és istállót. A telepesek közül sok 1803-ban és 1804-ben a kedvezőbb feltételeket kináló Oroszországba, itt főleg Odessza vidékére szökött. Napóleon 1807-ben legyőzte a poroszokat, újra létrejött a lengyel állam, a Varsói nagyhercegség, a terület visszakerült ide. 1813-ban elfoglalták az oroszok a területet, toborzásba kezdtek, sok német paraszt távozott Besszarábiába, egész 1840-ig folyt oda a kivándorlás. A területet 1815-ben megkapta Oroszország, megnyilt a hatalmas orosz piac, hatalmas iparosítás indult meg Lodz vidékén. A parasztok mellett sok német kézműves-takács és posztógyártó vándorolt ide. A német kézművesek több iparvárost alapítottak itt, 10 új protestáns plébánia létesült ezekben 1840-ig. Orosz-Lengyelországban 1830-1831-ben lengyel  felkelés tört ki az oroszok ellen, a németek nem támogatták, ezért a lengyelek ellenségesek lettek velük szemben. Sok német Volhíniába és Podoliába vándorolt. A gazdasági helyzet is romlott, sok posztógyártó kézműves kivándorolt Fehéroroszországba, Volhíniába, Csehországba vagy vissza Németországba. 1834 és 1838 közt német parasztokat toboroztak Baden és Hessen területéről ide. 1845-ben Lodzban nyilt egy német-orosz kétnyelvű reáliskola. 1863-ban és 1864-ben újabb lengyel felkelés tört ki az oroszok ellen, a németek ezt sem támogatták. A lengyelek újra ellenségesek lettek a németek ellen és több németet meggyilkoltak. A felkelés után sok német kivándorolt Közép-Lengyelországból Lublin vidékére. Cholm vidékére, Volhíniába és Belső-Oroszországba, 1865-ben és 1866-ban vándoroltak ki a legtöbben, 1892-ig folyt a kivándorlás. Megindult a kivándorlás Amerikába is 1869-1891 és 1910-1913 között. 1863-ban indult egy német nyelvű újság a Lodzer Zeitung. Megindult az iskolarendszer kiépítése és az eloroszosítás. 1866-ban Varsóban megkezdték a német általános iskolai tanárok képzését. 1866-ban német gimnázium indult Lodzban, de oroszul tanítottak. 1869-ben bezárták a német-orosz reáliskolát, 1890-ben a Ringer féle magániskolát is. 1878-ban német leánygimnázium nyilt. Az 1870-es évektől elkezdte átvenni a német egyházi iskolákat az orosz állam és orosz lett a tanítási nyelv. 1914-ben az első világháború kitörésekor a német állampolgárságú férfiakat Szibériába vitték, a többieket katonának a kaukázusi frontra. 1914-ben elfoglalta Németország a területet, helyreállt a német nyelvű oktatás, sokan Németországba mentek dolgozni, ezeknek a fele tért vissza a háború után. 1918-ban újra létrejött Lengyelország, ez a terület is visszakerült. A lengyelek ellenségesek voltak a németekkel szemben teljesen felszámolták a német oktatási rendszert. 1925-ben sok német vándorolt ki innen Kanadába. 1939-áprilisában Németország elfoglalta Csehországot és felmondta a német-lengyel megnemtámadási szerződést. A lengyel tömegek válaszul rátámadtak a helyi németekre, Lodz vidékén két németet gyilkoltak meg, ezenkivül elbocsátották őket munkahelyeikről és sokat börtönbe zártak, 70 000 német menekült Németországba. 1939 szeptemberében Németország elfoglalta a területet, a Wartheland közigazgatási terület része lett. A Wartheland területére több mint 1 millió áttelepített német került, Volhínia, Cholm-vidék, Lublin-vidék, Baltikum. Besszarábia, Bukovina. Oroszország (Fekete-tengeri németek) területéről. 1945 februárjában foglalta el a területet a szovjet hadsereg, a 17 és 50 év közti férfiakat kényszermunkára vitték a Szovjetunióba. A lengyelek a többi németet munkatáborokba zárták, ahol sokan meghaltak. 1950-ben felszámolták a Lengyelországban maradt németek elleni szankciókat. 1951-ben lengyel állampolgárságot kaptak. A többség kivándorolt a két német államba.

Bukovinai németek 1780-1940

A terület a középkorban a Moldvai fejedelemség része volt, a 14.században erdélyi szász iparosok és kereskedők települtek ide, a 17.századra beolvadtak a moldvai csángókba. Bukovinát 1775-ben foglalta el a Habsburg birodalom, ekkor a többség román volt, éltek még ott ukránok, lipovánok ( óhitű oroszok ), lengyelek, csángó magyarok, örmények. A terület Galícia része lett, 1849-ben lett önálló tartomány. 1784-1785-ben jött egy nagy német bevándorlási hullám, parasztok és iparosok, Szepeségből, Bánátból, Galíciából ( protestánsok ), Rajna-Pfalzból, Badenből, Hessenből. Később innen települtek Galíciába, Besszarábiába, Dobrudzsába. 1850 után sok német vándorolt ki, főleg az USA-ba. 1875-ben nyílt egy német nyelvű egyetem Czernowitzban, 1920-ig létezett. Az 1910-es népszámlálás szerint a tartomány 38 %-a ukrán, 34 %-a román, 13 %-a zsidó, 9 %-a 72 000 német és 5 % egyéb, lengyel, lipován, magyar, örmény. 1918-ban elfoglalták Bukovinát a románok, erőszakos elrománosításba kezdtek. 1940-ben 96 000 német élt Bukovinában. 1940-ben elfoglalta Bukovina északi részét a Szovjetunió, ezután egész Bukovinából kitelepítették a németek túlnyomó részét 89 000 embert. 1945 után még 7500 német vándorolt ki az NSZK-ba.

A narancssárga terület Bukovina

Bukovinai és Besszarábiai németek, zöld színű területek