Poseni németek

Posen/Poznan lengyel terület volt, Lengyelország első felosztásakor 1772-ben az északi részét, 1793-as második felosztásakor a déli részét kapta meg Poroszország. 1807 és 1815 közt a lengyel Varsói Nagyhercegség része, 1815-ben újra megkapja Poroszország. 1910-ben a lakosság 2/3-a lengyel, 1/3-a német volt. A német telepesek a 13.században érkeztek ide. 1871-ben létrejön az egységes Németország, asszimilálni akarták az itteni lengyeleket, felszámolták a lengyel nyelvű oktatást. A törekvés sikertelen volt, a lengyeleknek magas születési rátája volt és az itteni németek egy része kivándorolt a nyugati iparterületekre. 1920-ban helyreállt Lengyelország és visszakapta Posent. A lengyelek kisajátították a német állampolgárok földjeit és az 1925-ös földreform sok németet rákényszerített földje eladására a lengyeleknek. 1939-ben elfoglalta a területet Németország. 1945-ben visszakapta Lengyelország és elűzték az itt élő németeket.

Posen Németországon belül, világoskék terület

Posen nemzetiségei 1910-ben, kék lengyel, piros német többség

Posen városháza

Posen dóm

Hollanderek / Hauländerek

A Hollanderek Hollandiából Lengyelországba a 16-17.században jött hollandok és frízek voltak, mennoniták és anabaptisták. Először a Királyi-Poroszországban, majd a Visztula mentén haladva Kujáviában, Mazóviában, Nagy-Lengyelországban telepedtek le. A bevándorlás oka kezdetben V.Károly császár és II.Fülöp király németalföldi protestánsüldözése volt, később a németalföldi függetlenségi háború pusztításai elől menekültek el. A Királyi-Poroszország ekkor viszonylag néptelen volt, a lengyel-teuton háború ( 1519-1521 ) következtében sok település elpusztult. Az 1530-as években érkeztek az első holland telepesek Gdansk/Danzig környékére, majd a Visztula-deltában és Pomerániában alapítottak új településeket. Ezután a Visztulán lefele haladva alapítottak új településeket, 1624-ben érték el Varsó környékét. A 16.század végén elérték Lublin környékét, 18 településük volt ott. Az első hollandok és frízek  mennonita és anabaptista protestánsok voltak, később evangélikus németek is csatlakoztak hozzájuk és fokozatosan elnémetesedtek. A falvaik belső önkormányzattal rendelkeztek, maguk választották vezetőiket és saját vallási iskolákat tartottak fent.

Palczewo, Pomeránia, Visztula-delta hollander szélmalom

Bystrze, Pomeránia, hollander ház, 19.század eleje

Visztulai németek térképek

Az első térképen a Visztula és mellékfolyói láthatóak. A második térképen a visztulai németek származási területei vannak: sötétbarna-sváb, világosbarna-sziléziai, piros-mecklenburgi, zöld-pomerániai, rózsaszín-Neumark/Brandenburg, kék-niederunger/hollander. A hollanderek 1600 és 1650 közt érkeztek ide. A harmadik térképen szintén a származási helyek és az általuk lakott földrajzi területek elnevezései láthatóak.

Visztulai németek

Ezek a Visztula és mellékfolyói mentén élő németek voltak, a mai Közép-Lengyelország területén. A területre először holland és fríz telepesek mennoniták és anabaptisták érkeztek a 16-17-században, ezek voltak a Hollanderek / Hauländerek, ezek később beolvadtak a németek közé. Lengyelország és Poroszország területén nagy pusztítást okozott az északi háború ( 1700-1721 ), sok falu elpusztult. Poroszországba és Kujáviába német telepeseket hívtak a birtokosok és később is folyt a német bevándorlás a 18.században és a 19.század elején. Poroszországból és Dél-Németországból jöttek telepesek, a délnémeteket svábnak nevezték. Lengyelország felosztásakor Közép-Lengyelország Poroszország része lett 1795 és 1807 közt. A poroszok Pfalzból, Hessenből, Lotharingiából, Württembergből toboroztak németeket. A kormány földet, utazási költséget, házat és gazdasági felszerelést adott a bevándorló parasztoknak. Az első sváb település a Plock melletti Schröttersdorf volt 1797-ben. A visztulai németek  többsége 1945.februárjában elmenekült a szovjet hadsereg elől. A többiek közül sokakat szovjet kényszermunkára vittek, lengyel munkatáborba zártak vagy elűztek Németországba. 

Pabianicei németek

Pabianice egy németek által alapított iparváros volt Lodz mellett. 1860-ban 1425 német élt itt a lakosság 29 %-a, 1913-ban 6918 ( 14 % ), ez 1931-re lecsökkent 4494 ( 9,8 % ) főre. A város fejlődése 1793-ban indult meg, amikor Poroszország része lett Lodz vidéke , ekkor csak 482-en laktak itt, ekkor jöttek az első német bevándorlók. A város az 1820-as években lett iparváros, az oroszok takácsokat és posztógyártókat toboroztak a német textilipari területeken: Szászország, Szilézia, Poroszország, Szudéta-vidék. A terület nagyobb gyárai a következők voltak. A legnagyobb cég a Krusche és Ender textilgyár volt. A cég alapítója a szász Gottlieb Krusche 1825-ben jött ide és alapított egy műhelyt, a céget fia Benjamin Krusche futatta fel, 1850-ben már gőzgépet is vásárolt, 1872-ben társult a szász Karl Enderrel. A cég eladási központja Lodzban volt, telepei voltak Varsóban, Rigában, Harkovban, Moszkvában, Szentpéterváron, Rosztovban. 1911-ben 4300 dolgozója volt a cégnek. A harmadik legnagyobb gyár a Kindler textilgyár volt. Az alapító Rudolf Kindler 1848-ban jött ide, eleinte a Krusche cég gyapjúfestőjének volt a vezetője. 1859-ben alapította saját textilgyárát, 1879-ben 650 dolgozója volt már, a második legnagyobb gyapjúgyártó Orosz-Lengyelországban. A cég fő raktára Lodzban volt, telepei voltak Varsóban, Moszkvában, Szentpéterváron, Odesszában, Harkovban, Tbilisziben, Rosztovban, Rigában, Helsinkiben. A Schweikert cég vegyipari cég volt, festéket és gyógyszereket gyártott, az 1880-as évek végén települt ide. A Saenger papírgyárt 1863-ban alapította itt Leonhard Fessler, a varsói Robert Saenger 1874-ben vette meg. A Krusche gépgyárat 1895-ben alapította Waldemar Krusche, textilipari gépeket és mezőgazdasági eszközöket gyártott. Az evangélikus Szent Péter és Pál templom 1830-ban épült meg. A németek túlnyomó többsége evangélikus volt itt. Volt néhány katolikus német, ők és a lengyelek 1898-ban kezdték építeni a Szent Mária templomot.

Krusche és Ender székház 1865

Ender palota 1883

Kindler palota 1880-as évek

Szent Péter és Pál evangélikus templom

Szűz Mária katolikus templom

Aquincum gabonaellátása

Simon Bence cikke ismerteti Aquincum gabonaellátásának módját. Ez a környező területekről, így a mai Vörösvár területéről is történt. A terület egy részén löszös a talaj, ami a legjobb gabonatermesztésre. Aquincum környékén három kisebb közigazgatási terület-vici volt, ezek központjai a mai Budaörs, Biatorbágy, Páty területén voltak. A területen faluközösségek és villabirtokok termeltek gabonát. A központokból, az ezek melletti utakon szállították a gabonát Aquincumba. A gabona egy részét adóként szedte be az állam, a másik részét megvásárolta a hadsereg.

http://www.asonyomon.hu/hanyjak-vetik-mint-a-dezsma-gabonat-a-gabona-utja-a-romai-katonaig/

talajtipusok Aquincum környékén

Római lelőhelyek Aquincum környékén

Germánok a Zagyva völgyében

A népvándorlás korában kvádok / szvébek vagy vandálok éltek itt.
http://www.asonyomon.hu/germanok-az-ut-szelen/

Lodzi németek térkép

A térképen Lengyelország szerepel 1939-ben, Lodz vidéke a nyugati részen található.

Lodzi németek

Lodz német gimnázium

Lodz Gutenberg ház, itt adták ki a Lodzer Zeitungot

Lodz az evangélikus Mátyás-templom

Lodz-vidéki németek 1782-1945

Ezen a lengyel területen az 1930-as években 180 000 német élt, ezen belül Lodz városában 60-70 000. A területre a középkorban is érkeztek német telepesek, de ők az újkorra beolvadtak a lengyelekbe. A 16-17.században az ellenreformáció elől Sziléziából sok posztógyártó vándorolt Lengyelországba, erre a vidékre is eljutottak, Breziny, Rzgow, Pabianice, Lutomiersk városokban telepedtek le. A 18.századi első német bevándorlási hullám 1782 és 1793 közt volt. A lengyel nemesek birtokain erdőt irtottak a telepesek, ezeket lengyel területekről toborozták, felmenőik Sziléziából és Pomerániából jöttek. A toborzás vezetője lett a falu örökös vezetője. A telepesek adómentes éveket kaptak, ezalatt erdőt irtottak és felépítették házaikat. A területet 1793-ban megkapta Poroszország, uralma 1807-ig tartott. 1798 és 1803 közt német telepeseket toboroztak ide, 1801-ben toborzó központot hoztak létre Dél-Németországban, a telepesek többsége sváb volt. 1800-ban 50 német falu volt a területen. 1801-ben létesült az első protestáns plébánia. 1805-ben 14 protestáns általános iskolájuk volt. A telepítés drága volt, egy személy költsége 1000 tallér volt. A telepesek és fiaik menteséget kaptak a katonai szolgálat alól, 3-6 év adómenteséget, utazási költséget, gazdasági felszerelést, házat és istállót. A telepesek közül sok 1803-ban és 1804-ben a kedvezőbb feltételeket kináló Oroszországba, itt főleg Odessza vidékére szökött. Napóleon 1807-ben legyőzte a poroszokat, újra létrejött a lengyel állam, a Varsói nagyhercegség, a terület visszakerült ide. 1813-ban elfoglalták az oroszok a területet, toborzásba kezdtek, sok német paraszt távozott Besszarábiába, egész 1840-ig folyt oda a kivándorlás. A területet 1815-ben megkapta Oroszország, megnyilt a hatalmas orosz piac, hatalmas iparosítás indult meg Lodz vidékén. A parasztok mellett sok német kézműves-takács és posztógyártó vándorolt ide. A német kézművesek több iparvárost alapítottak itt, 10 új protestáns plébánia létesült ezekben 1840-ig. Orosz-Lengyelországban 1830-1831-ben lengyel  felkelés tört ki az oroszok ellen, a németek nem támogatták, ezért a lengyelek ellenségesek lettek velük szemben. Sok német Volhíniába és Podoliába vándorolt. A gazdasági helyzet is romlott, sok posztógyártó kézműves kivándorolt Fehéroroszországba, Volhíniába, Csehországba vagy vissza Németországba. 1834 és 1838 közt német parasztokat toboroztak Baden és Hessen területéről ide. 1845-ben Lodzban nyilt egy német-orosz kétnyelvű reáliskola. 1863-ban és 1864-ben újabb lengyel felkelés tört ki az oroszok ellen, a németek ezt sem támogatták. A lengyelek újra ellenségesek lettek a németek ellen és több németet meggyilkoltak. A felkelés után sok német kivándorolt Közép-Lengyelországból Lublin vidékére. Cholm vidékére, Volhíniába és Belső-Oroszországba, 1865-ben és 1866-ban vándoroltak ki a legtöbben, 1892-ig folyt a kivándorlás. Megindult a kivándorlás Amerikába is 1869-1891 és 1910-1913 között. 1863-ban indult egy német nyelvű újság a Lodzer Zeitung. Megindult az iskolarendszer kiépítése és az eloroszosítás. 1866-ban Varsóban megkezdték a német általános iskolai tanárok képzését. 1866-ban német gimnázium indult Lodzban, de oroszul tanítottak. 1869-ben bezárták a német-orosz reáliskolát, 1890-ben a Ringer féle magániskolát is. 1878-ban német leánygimnázium nyilt. Az 1870-es évektől elkezdte átvenni a német egyházi iskolákat az orosz állam és orosz lett a tanítási nyelv. 1914-ben az első világháború kitörésekor a német állampolgárságú férfiakat Szibériába vitték, a többieket katonának a kaukázusi frontra. 1914-ben elfoglalta Németország a területet, helyreállt a német nyelvű oktatás, sokan Németországba mentek dolgozni, ezeknek a fele tért vissza a háború után. 1918-ban újra létrejött Lengyelország, ez a terület is visszakerült. A lengyelek ellenségesek voltak a németekkel szemben teljesen felszámolták a német oktatási rendszert. 1925-ben sok német vándorolt ki innen Kanadába. 1939-áprilisában Németország elfoglalta Csehországot és felmondta a német-lengyel megnemtámadási szerződést. A lengyel tömegek válaszul rátámadtak a helyi németekre, Lodz vidékén két németet gyilkoltak meg, ezenkivül elbocsátották őket munkahelyeikről és sokat börtönbe zártak, 70 000 német menekült Németországba. 1939 szeptemberében Németország elfoglalta a területet, a Wartheland közigazgatási terület része lett. A Wartheland területére több mint 1 millió áttelepített német került, Volhínia, Cholm-vidék, Lublin-vidék, Baltikum. Besszarábia, Bukovina. Oroszország (Fekete-tengeri németek) területéről. 1945 februárjában foglalta el a területet a szovjet hadsereg, a 17 és 50 év közti férfiakat kényszermunkára vitték a Szovjetunióba. A lengyelek a többi németet munkatáborokba zárták, ahol sokan meghaltak. 1950-ben felszámolták a Lengyelországban maradt németek elleni szankciókat. 1951-ben lengyel állampolgárságot kaptak. A többség kivándorolt a két német államba.

A tatai vár rekonstrukciós rajza

http://www.kemma.hu/komarom-esztergom/kozelet/bamulatos-animacio-ilyen-lehetett-a-tatai-var-a-16-szazadban-548538

Volhíniai csehek 1868-1947

1867-ben Moszkvában szláv kongresszust tartottak, itt az orosz kormány különböző pénzügyi kedvezményeket adott az Oroszországba bevándorló cseheknek. 1868 és 1880 közt 16 000 cseh bevándorló érkezett Volhíniába. 1897-ben Volhíniában 28 000, Kijev környékén 3000, más orosz területeken 50 000 cseh élt. 1914-ben 90 000 cseh élt Oroszországban.Volhíniában ekkor 638 településen éltek.  A második világháború után megállapodott  Csehszlovákia és a Szovjetunió a csehek visszaköltözéséről Csehországba. 1946-1947-ben 200 000 cseh tért vissza Csehországba.

Volhíniai németek 1801-1944

Volhínia lengyel terület volt, 1795-ben foglalta el Oroszország. A területre 3 hullámban jöttek a németek. Az első hullámban mennoniták Nyugat-Poroszországból és svájci mennoniták Galíciából és Franciaországból. A mennoniták Svájcból költöztek Rajna-Pfalzba 1670-ben, majd 1785-ben onnan Galíciába. Az első településük Ostrog volt, ide a Kijev melletti Michalin faluból költöztek 1801 és 1812 közt. Michalin faluba 1791-ben költöztek poroszországi mennoniták. A poroszországi mennoniták később is alapítottak falvakat Volhíniában, általában Oroszországból települtek át. A svájci mennoniták galíciai csoportja 1796-ban Vyshenka faluban, a Desna folyó mellett Ukrajnában telepedett le, innen 1797-ben elvándoroltak. A többség a környéken maradt, egy részük Michalinba ment, később innen a többiekkel Volhíniába telepedtek, néhányan a Lublin melletti Michelsdorfba, majd innen a többiekkel a volhíniai Eduardsdorfba. A svájci mennoniták másik csoportja Montbeliard (Franche-Comte) településről Franciaországból jött. 1791-ben Podoliában telepedtek le, innen 1795 és 1800 közt Lublin mellé Michelsdorf és Urzulin falvakba települtek, innen költöztek 1807-ben sokan a volhíniai Eduardsdorf faluba, később 1837-ben a maradékuk is Volhíniába költözött.  A második hullámban Orosz-Lengyelországból jöttek 1831 után, itt megromlott a viszonyuk a lengyelekkel mert nem támogatták 1830-1831-es felkelésüket az oroszok ellen. 1830 és 1860 közt 11424 német gazdálkodó és kézműves érkezett, 140 települést hoztak létre.  A harmadik hullám volt a legnagyobb 1862 és 1890 közt, oroszországi és poroszországi németek vándoroltak be. Ez a 1861-es oroszországi jobbágyfelszabadítás eredménye volt, mert utána munkaerőhiány lépett fel Volhíniában. Az orosz kormány munkaerőtoborzókat küldött Lengyelországba és Németországba. A volhíniai németek helyzete fokozatosan romlani kezdett, 1871-ben bevezették az általános hadkötelezettséget Oroszországban, addig mentesek voltak ez alól. 1880 után oroszosítás indult meg, nem építhettek új evangélikus plébániákat, iskoláik élére oroszokat neveztek ki. 1914-ben 300 településen 250 000 német élt Volhíniában. 1915-ben a legtöbb volhíniai németet Szibériába deportálták, ahonnan a háború után jöhettek vissza, később elfoglalta a területet Németország és 50 000-en Németországba mentek dolgozni, ezeknek egy része visszatért a háború után. Volhíniát 1921-ben két részre osztották, egy rész lengyel, a másik rész szovjet lett. 1924-ben 120 000 német élt Volhíniában. 1939-ben a Szovjetunió elfoglalta a lengyel részt. 1940-ben innen 65 ezer németet telepítettek Németországba. 1941-ben Németország elfoglalta Volhíniát. 1944-ben a szovjet részen élő németek elmenekültek a területet elfoglaló szovjet hadsereg elől. 1945-ben a volhíniai németek egy részét Németországból a Szovjetunióba deportálták, a többiek Németországban maradtak.

Vohínia a kék és barna terület