A bronzkori Európa

A cikkben a keltákról is szó van, akinek a előkultúrája a Halstatt kultúra volt, a mai Németország déli részén, Ausztriában, Csehországban, a Dunántúl nyugati részén, Franciaország egy kisebb nyugati területén. Ehhez a kultúrához tartozott Heuneburg ( Hundersingen része ) Kr.e 6.századi települése is.

http://sciencemeetup.444.hu/2017/01/28/migracios-kavalkad-a-vaskori-karpat-medenceben

Kelta sír Heuneburg településen Kr.e 583-ból

2005-ben találták a sírt a régészek Heuneburg településen, ez Hundersingen része, ahonnan származott Johann Peller ősapám.
Két nő volt a sírban, egy úrnő és szolgálója. Megmaradt a sír padlója, tölgy és jegenyefenyő deszkákból készült, a vizsgálatok szerint Kr.e 583-ban vágták ki a fákat. A sírban feltárt leletek hasonlóak a korabeli itáliai, görög és ciprusi leletekhez.

A sírban borostyán, arany és bronzékszereket találtak, szőrméket és textileket, vaddisznó agyarból készült díszt, faragott faládikákat, fekete kőből karkötőket, egy bőrből és bronzból készült övet és egy bronzcsengőt ami egy ló nyakában lógott előtte, erről berakok képet.

http://24.hu/tudomany/2017/01/27/lenyugozo-kincseket-talaltak-egy-duna-parti-vaskori-sirban/

A bronzcsengő

Örmények a román fejedelemségekben

A 14.század óta éltek örmények Moldvában, 1350-ben épült az első templomuk Botosani településen, 1395-ben Iasi városában épült a második. 1401-ben Sándor fejedelem engedélyezte örmény püspökség létrehozását Szucsáva városában. 1475-ben sokan menekültek ide a Krímből a törökök elől. A 16 és 17.században lecsökkent a létszámuk, a török deportálások, a lengyel támadások és a vallási üldözések miatt. 1790-ig nagyjából 4000 örmény távozott Oroszországba.

Havasalföldre 1475-ben érkeztek örmény menekültek, 1620-ban épült meg első templomuk Bukarestben. Itt is fontos szerepet töltöttek be a kereskedelemben. 

Az egységes román államban fontos szerepük volt, a szellemi, művészeti és politikai területeken.

1946 és 1948 közt a szovjet hatóságok egy részüket a szovjet Örményországba szállították.

A 1950-es és 1960-as években sok örmény kivándorolt Romániából Nyugat-Európába és a Közel-Keletre. 1956-ban még 6400 örmény élt Romániában, 1992-ben már csak 2000, főleg Bukarest, Constanza és Tulcea városokban.

Örmények a Krímben és Ukrajnában

Már a 10.században éltek örmény kereskedők, kézművesek és zsoldosok a Kijevi Rusz állam területén. A 11.században elfoglalták a szeldzsuk törökök Örményországot, egy nagy csoport örmény menekült telepedett le a Krímben. Főleg Kaffa, Szudak és Solcati városokban telepedtek le.

Kisebb örmény közösségek alakultak örmény menekültekből a 12 és 15.században Kijevben, Podoliában, Volhíniában és Galíciában, ahol Lvov volt a központjuk. Lvovban 1364-ben létrejött egy örmény egyházmegye. 

1340-ben III.Kázmér lengyel király Volhíniát és Galíciát Lengyelországhoz csatolta, Az ott élő örmények megkapták a zsidók jogállását, szabadon gyakorolhatták a vallásukat és saját bíráik ítéltek felettük. 

A Krím fontos kereskedelmi központ volt, itt ért véget a keleti karavánkereskedelem az Arany Horda területén, tovább nőtt a jelentősége amikor 1267-ben a genovaiak átvették a déli kikötőket. 

Az örmények fontos szerepet töltöttek be a genovai kereskedők szolgálatában mint kereskedelmi ügynökök és katonák. A 14 és 15.században több tízezer örmény menekült ide Örményországból és Oroszország déli fejedelemségeiből a mongolok elől. Ekkor egyes nyugati krónikások Armenia maritima néven emlegették a Krím félszigetet.

A Krímben a 14.század közepén alakult egy örmény egyházmegye, csak Kaffa városában 44 örmény templom és 46 ezer örmény hívő élt. 

Miután 1475-ben a törökök elfoglalták a genovai telepeket a Krímben és deportálták lakóikat, véget ért az örmény fénykor a Krímben. Sok örmény kivándorolt innen Konstantinápolyba, Bulgáriába és a Lengyel-Litván államba. A megmaradt örmény közösségeket 1778-ban Nagy Katalin cárnő áttelepítette a Rosztov am Don régióba. Ezek többsége később visszatért, mivel 1783-ban Oroszország elfoglalta a Krím félszigetet.

A Lengyel királyságban Lvov volt az örmények központja, az itt lévő örmény püspöki székhely miatt. A 17.század elején 2500 örmény élt a városban. Az itt élő örmény kereskedők fontos szerepet töltöttek be a Törökország, Perzsia és Oroszország felé irányuló kereskedelemben. 

1689-ben Lvovban az örmény püspök csatlakozott a katolikus egyházhoz, de az örmények régi ritusai megmaradtak. Ekkoriban gazdaságilag is lehanyatlott Lengyelország, tehát a vallási és gazdasági okokból sok örmény kivándorolt ( akik nem fogadták el a vallási uniót ) Oroszországba, Konstantinápolyba, Havasalföldre és Perzsiába. Miután a 18.század végén felosztották Lengyelországot, egy részük orosz, a másik rész osztrák uralom alá került.

 1783-ban a Krím orosz uralom alá került, később visszatért a 1778-ban kitelepített örmények többsége és sok örmény érkezett a Török birodalomból is, ezek új településeket hoztak létre.

1944-ben deportálták a szovjet hatóságok a Krímből az itteni örményeket, csak az 1960-as években térhettek vissza.

Olaszok a Krímben 1804 - 1944

A 19.század elején főleg Liguria, Campania és Puglia olasz tartományokból jöttek olasz bevándorlók, a Fekete és Azovi-tenger melletti városokban ( Odessza, Nyikolajev, Szevasztopol, Mariupol, Bergyanszk, Taganrog ) telepedtek le. Feodoszija ( a régi Kaffa ) városában nagy genovai közösség jött létre.

A bécsi kongresszus, 1815 után, I.Sándor cár toborzókat küldött a Nápolyi királyságba, különösen Bari tartományban voltak sikeresek. A bevándorlókat gazdag halállománnyal, termékeny földdel, 10 adómentes év ígéreteivel toborozták.

1820-ban főleg tengerészek ( halászok, hajósok, hajótulajdonosok, hajógyári munkások ) és gazdák ( kertészek, gyümölcstermesztők ), főleg olívaolaj és bortermelők jöttek Pugliából ( Trani, Bisceglie, Molfetta, Bari város ), ezek főleg a Kercs-félszigeten telepedtek le. A gazdák paradicsom és szőlőtermesztésbe fogtak. 

Érkeztek más bevándorlók is: tanárok, jegyzők, orvosok, mérnökök, építészek, kereskedők és művészek. 

A bevándorlók közt sok volt a hajótulajdonos, nekik fontos szerepük volt a tengeri szállításban a térségben, ők megtartották az olasz állampolgárságukat. A gazdák és hajógyári munkások számára kötelező volt az orosz állampolgárság. 

Kercsben 1000 fős olasz kolónia élt 1884-ben, akik hajózással foglalkoztak főleg. 

1870-ben egy új kivándorló hullám jött Pugliából Kercs tartományba, csatlakoztak az itt élő kolóniához, őket a cár által felkínált olcsó föld vonzotta. A Kercsben élők közül később sokan hazatértek, akinek sikerült vagyont gyűjteni itt.

1893-ban 1500 olasz élt Kercs tartományban, 1897-ben a lakosság 1,8 %-a volt itt olasz, 1921-ben 2 % - 2000 ember. 

1917 után, az orosz polgárháború elöl sok olasz hazatért, 1922-ben 2000 olasz élt a félszigeten.

A kollektivizálás idején, a 20-as évek végén az olasz parasztok földjeit kollektivizálták, a kereskedők, vállalkozók tulajdonát államosították. A 30-as évek terrorja során olaszok is áldozatul estek. 

1941 végén, 1942 elején, az itt élő 2000 olaszt deportálták Kazahsztánba két család kivételével, őket 1944-ben a bevonuló szovjet hadsereg Szibériába deportálta, sok halálos áldozata volt a deportálásnak.

Olaszok a Krímben, Ókor és Középkor

Az ókorban a Kr.e 1.századtól a Kr.u 4.századig, a területet uraló Boszporoszi királyság Róma vazallus állama volt.

A középkorban a keresztes hadjáratok nyitották meg a térséget az olasz kereskedők számára, két városállam Genova és Velence hoztak létre a Krímben kereskedelmi telepeket.

A genovai és velencei telepek Cembalo ( Balaklawa ) , Caulita ( Jalta ) , Lusta, Soldaia ( Szudak ) , Kaffa ( Feodoszija ) , és Vosporo ( Kercs ) városokban létesültek. 

A velenceiek 1260 körül hozták létre Soldaia városában telepüket és 1340-ben kapták meg Vosporo városában az engedélyt a krími tatár kántól egy kereskedelmi telepre.

A genovaiak 1266-ban hozták létre Kaffa városában a kereskedelmi telepüket a kán engedélyével, később Cembalo, majd Vosporo városában is hoztak létre telepeket.

1475-ben a törökök fennhatósága alá került a krími kánság, ezzel megszűnt a genovai jelenlét, a törökök elfoglalták Kaffa városát, az ott élő genovai kereskedőket Konstantinápolyba hurcolták, kaptak egy városnegyedet, ahol fejadó fizetése fejében élhetek. Ezzel megszűnt az olasz jelenlét a Krímben a 19.századig.

A Boszporoszi vazallus királyság 117-ben, lila szín

A Krím a 15.században, a vörös rész genovai terület

Belowesch

Ez a kolónia Ukrajnában Csernyigov ( ukrán Csernyihiv ) közelében feküdt. Katalin cárnő 1763-as nyilatkozata után jött első német bevándorlási hullám tagjai hozták létre 1767-ben. A lutheránus bevándorlók Hessenből és a Rajna-vidékről érkeztek, 1766-ban jött 147 család. Ekkor hat települést hoztak létre: Belowesch, Gorodock, Gross-Werder, Kaltschinowka, Klein-Werder, Rundewiese.

A túlnépesedést leánykolóniák létrehozásával oldották meg.

1802-ben a közelben hozták létre Kreschtschatick ( Kreschatten ) kolóniát. 

1831-ben 131 család hozott létre 5 új falut Mariupol közelében, ezek a nevüket az anyatelepülésről kapták: Belowesch, Gross-Werder, Kaltschinowka, Klein-Werder, Rundewiese.

1861-ben a Krím félszigetre ment egy csoport, létrehozták Byten falut.

1878-ban az Észak-Kaukázusba vándorolt egy csoport, létrehozták Deutsch-Chaginsk települést.

A századfordulón 40 család kivándorolt Kazahsztánba, a Turgai régióba, itt hozták létre Orenberg települést.

A Krími németek 2

1890-ben a térképen lila színnel jelzett területen éltek a németek.

A Krími németek

1783-ban Katalin orosz cárnő elfoglalta a Krími tatár kánságot, a krími tatárok többsége Törökországba menekült. A terület új kormányzója Patyomkin herceg, orosz, ukrán, bolgár, balti, görög, örmény telepeseket hívott ide. Az ott maradt tatárok, a terület kopár belső területeire szorultak vissza. A cárnő 1784.február.22-én kiadott egy nyilatkozatot és Európából telepeseket hívott Kherson, Szevasztopol és Feodoszija újjáépítésére, ez ekkor nem még járt sikerrel.

I.Sándor cár 1804-ben már sikeresen hívott német, svájci és olasz telepeseket a félszigetre.

Az első települések: 

1804 Herzenberg, 

1805 Friedental, ide 25 család jött Württembergből és 7 Svájcból

1805 Heilbrunn, ide 40 család jött Württembergből

1805 Starij Krím

1805 Szudak, ide 16 család jött Württembergből

1805 Zürichtal, ide 49 család jött Svájcból

1806 Neusatz, ide 36 család jött, ebből 27 Württembergből

1810 Kronental, ide 57 család jött, 52 Badenből, 7 Württembergből

Az első telepek a Yayla-hegységben jöttek létre, többségében bort termelő sváb parasztok vándoroltak be. Azonban csak Sudak településen tudtak jó bort termelni, a többi telepen nem. Idővel túlnépesedtek a kolóniák és az orosz arisztokratáktól vett földeken új telepeket hoztak létre. Később mennonita telepesek is bevándoroltak a félszigetre. 

Későbbi leánykoloniák: 

1849 Neudorf, 1871 Deutsch-Alataj, 1874 Mengermen-Deutsch, 1879 Neuhoffnung, 1885 Kitai, 

1890 Akscheich,  Bergyanszkból jött svábok alapítják

A Krímben 1915-ben 314 településen éltek németek.

1926-ban a Krím félszigeten 43600 német élt, a terület népességének 6.1 %-a

1939-ben 60 000 német élt ott, a népesség 5,5 %-a.

1941-ben a szovjet hatóságok kitelepítették az itt élő 53 000 németet Kazahsztánba.

1942 elején a Kercsben élő 2000 olaszt is deportálták, ők 1820 és 1870 közt két hullámban vándoroltak be ide.

1944 nyarán a visszatérő szovjet hadsereg deportálta a félszigeten élő 180 000 tatárt, 14 500 görögöt, 12 000 bolgárt, 11 300 örményt.

Most 3000 német él a Krím félszigeten.

Kappel Szent Gallus templom főoltár, oltárkép

A főoltár oltárképe egy freiburgi 18.századi barokk festő Johann Pfunner műve. A kép alsó részén V.Pius pápa látható, aki a bevezette a rózsafüzér ünnepet, hálából amit 1571-ben a keresztények legyőzték Lepantónál a török flottát. A felső képen Szent Domonkos megkapja a rózsafüzért Szűz Máriától. Az oltár eredetileg Freiburgban volt a Szent György plébániatemplomban.

Kappel Szent Gallus templom a kereszt szoborcsoport

A keresztrefeszítési szoborcsoport a templom bal oldalán található, két barokk szobrász ( akik testvérek voltak ), Johann és Anton Schupp műve a 17.század végéről.

Kappel Szent Gallus templom belső és a Lourdes barlang másolata


A képen hátul látható a főoltár, elöl balra a Szűz Mária, elöl jobbra a Szent József oltár.

Kappel Szent Gallus templom

A plébániatemplom alapkövét 1681.március.21-én rakta le a szomszédos pálos kolostor Grünwald priorja Nikolaus Franz atya. 1695.május.2-án szentelte fel Konstanz püspöke Konrad Ferdinand, Antonius apát jelenlétében. 

A templom tornya alatt található egy mesterséges barlang, a Lourdes barlang másolata. 

2008-ban átalakították a templom kórus részét, ahol egy egyszerű oltár és a keresztre feszítés szoborcsoport volt a 20.században, a szoborcsoport visszakerült az eredeti helyére és egy barokk oltár került az egyszerű oltár helyére. 

A főoltár oltárképe egy freiburgi 18.századi barokk festő Johann Pfunner műve. A kép alsó részén V.Pius pápa látható, aki bevezette a rózsafüzér ünnepet, hálából amiért 1571-ben legyőzték Lepantónál a török flottát a keresztények. A felső részen Szent Domonkos megkapja a rózsafüzért Szűz Máriától. Az oltár eredetileg Freiburgban volt a Szent György plébániatemplomban. 

Oldalt két oltár látható Szűz Mária ( bal oldal ) és Szent József ( jobb oldal ) tiszteletére. 

A keresztre feszítési szoborcsoport, a templom baloldali falán, két barokk szobrász ( ők testvérek voltak ) Johann és Anton Schupp műve a 17.század végéről. 

A szószék 1874-ben készült, Sebastian Zwink szobrász műve, a négy evangélista látható rajta. A szószék felett van egy barokk kép a 18.század elejéről, Mária, a kis Jézus és egy angyal látható rajta.

Zwink készített egy szobrot is a templomnak Szent Gallusról. 

Kappel címere

Kappel francia kereszt

Az 1799-es franciák elleni ütközet emlékére állított kereszt.

Kappel

A település 1975 óta Lenzkirch település része. Valószínű hogy a Szent Gallen kolostor alapította a települést. Névalakjai: 1275 Capella, 1337 Kapelle, 1382 Capell. A település temploma, a St Gallus , eredetileg a település plébániája Grünwald kolostorhoz tartozott 1430-tól 1803-ig, a kolostor feloszlatásáig. 1799-ben itt volt egy csata az osztrák és francia hadsereg közt. Itt született Thomas Guth ősapám 1643-ban.

A település látképe a Szt Gallus templommal 

1686.június.19 Zsámbék

Ezen a napon vette kezdetét Buda keresztény ostroma. Bottyán János, az esztergomi huszárok hadnagya, a Székesfehérvárról Budára tartó felmentő török lovas csapatokat bekerítette Zsámbék határában és megsemmisítette őket. 

Buda és Pest 1684-ben

Buda 1686-ban, Charles Herbel festménye 1701-ből

Zsámbék Szent Sebestyén oltár

Eredetileg pestisoltár volt, 1763 körül adományozta a zsámbéki templomnak Kaspar Scharle bíró ( ő ősapám Jakob Scharle testvére volt ). Szent Sebestyén, Szent Rókus, Szent Rozália tiszteletére ( ők voltak a pestisszentek ) szentelték fel. Később átalakították, ma már egy biedermaier ábrázolás látható Szent Sebestyénről, a pestisszentek ábrázolása helyett.

Gammalsvenskby

Ez a település svéd neve, németül Altschwedendorf, 1782-ben alapították evangélikus svéd telepesek, Ukrajnában, Herszon megyében fekszik.
Az itt élő svédek eredetileg Észtországban éltek Dagö szigetén, a szigeten már az 1200-as évek óta éltek svédek, 1237-től a Német Lovagrend, 1560-tól dán, 1582 után svéd, 1721-től orosz terület.

Az itt élő svéd parasztok szabadok voltak, nem kellett adót fizetniük, 1780-ban 2000 svéd élt a szigeten. Az orosz hatóságok 1779-ben már adóztatni akarták őket. Majd 1781 márciusában Katalin cárnő kiadott egy rendeletet. Ebben kötelezett ezer itt élő svédet hogy telepedjenek át Ukrajnába, ahol szabad parasztként élhetnek az állami földeken, négy év adómentességet kaptak és különböző támogatásokat. Létrehozhatták saját önkormányzatukat, saját templomot építhettek és ők választhatták meg a papjukat.

Az út 2000 km hosszú volt, 1781 augusztustól 1782 májusig utaztak oda, csak 535-en érkeztek meg az új faluba, amely Beriszláv várostól keletre volt 15 km-re, a Dnyeper folyó közelében. Azonban nem voltak készen a házak amit ígértek nekik, ekkor 336 ember tűnt el, 135-en éltek ott 1783-ban.

1804 és 1806 közt három új német falu épült a közelben, Schlangendorf és Mühlhausendorf evangélikus, Klosterdorf katolikus volt. Mivel a németek voltak többen, sok vitája volt a két közösségnek, a földeken vitatkoztak és hogy a evangélikus papok és tanárok általában németek voltak, ezt sérelmezték a svédek. 

A 19.század végén az itt élő svédek kapcsolatba léptek az őshazával, a Svédországban és Finnországban gyűjtött adományokból saját svéd templom épült 1885-ben. Sok svéd jött látogatóba, de az első világháború miatt megszakadt a kapcsolat. 

1929-ben 885 itteni svéd kivándorolt Svédországba, ezek közül 19 család, 94 ember Kanadába vándorolt tovább, 1930-ban 250 ember visszatért a faluba, a kellemesebb éghajlat és a honvágy miatt. Ezek kénytelenek voltak kollektív gazdaságot létrehozni, 1932-ben és 1933-ban itt is sok halálos áldozata volt az ukrajnai éhínségnek. 1937-ben és 1938-ban 18 embert végzett ki a szovjet titkosrendőrség a faluból. 1941-ben a német csapatok elfoglalták a falut. 1943-ban őket is evakuálta a német hadsereg Lengyelországba. A háború végén 150 svédet elfogott a szovjet hadsereg Németországban és elvitték őket a Gulágra. A szerencsésebbek hazatértek a szülőfalujukba. 

A Szovjetunió feloszlása után az itt élő 200 svéd kapcsolatba lépett Svédországgal, az itteni evangélikus egyházt támogatja a svéd egyház.

A svéd evangélikus templom

Schwedendorf elhelyezkedése

Alt - Danzig

Ma Karlivka település Ukrajna középső részén, Kirovohrad megyében.

Nagy Katalin cárnő idején folyt a németek toborzása Oroszország lakatlan területeire, Az egyik ilyen toborzó Georg von Trappe volt. Ö 1787-ben összetoborzott 50 evangélikus családot Danzigból. Elhajóztak Danzigból Rigába és ott átteleltek. Onnan tavasszal szekéren Kramencsuk városig mentek, ott szétváltak, az egyik csoport ment Schwedendorf településre, a többi 29 család elment Jelisawetgrad ( most Kirovohrad ) várostól 15 km-re fekvő területre és létrehozták Alt-Danzig települést.

Később az elhalálozások és elköltözések hatására már csak 19 család élt itt, ezért 1803-ban 10 új német család jött Pomerániából. 1841-ben Münchenből jött több család. 1842-ben hét család jött Rohrbachból. 1842-ben több család elköltözött és létrehozott egy új települést Neu-Danzig néven, ekkor kapta a település az Alt-Danzig nevet. 

Novgorod melletti kolóniák

1. Alexander kolónia, 50 km távolságra feküdt Novgorodtól.
1836-ban hozták létre a Neu-Saratowka, Kipen, Ishora, és Strelna kolóniákról jött német telepesek.
Az itt élő németek evangélikusok voltak.
2. Nicolai kolónia, 10 km távolságra feküdt Novgorodtól.
1835-ben alapították a Neu-Saratowka kolóniáról jött német telepesek. Az itt élő németek evangélikusok voltak.

Am Trakt kolónia 1853 - 1941

Am Trakt a Poroszországból közvetlenül bevándorolt mennoniták utolsó előtti kolóniája volt. A Volga bal partján Szamara közelében feküdt, a Volgai-német telepesek kolóniái mellett.

A mennonita telepesek 1853-ban érkeztek Poroszországból. Az orosz kormánytól földet, pénzt kaptak és megígérték hogy 20 év mentességet kapnak a katonai szolgálat alól, utána pedig pénzért megválthatják. A kivándorlás egyik oka pont ez volt, hogy 1848-ban kitört forradalom után létrejött porosz parlamentben számos képviselő követelte, hogy számolják fel a pacifista mennoniták jogát a katonai szolgálat megváltására. A másik ok, hogy nem vásárolhattak földet a mennoniták és nem jutott így föld a fiataloknak. 

Az ekkor bevándorolt telepesek 1854 és 1875 közt 10 falut hoztak létre. 1854-ben és 1855-ben jött létre az első két kolónia, ezeket a kormány két tagjáról nevezték el, akik támogatták a bevándorlásukat, Hahn és Köppen volt a nevük, így jött létre Hahnsau, és Köppental. Ebből Köppental lett a kolónia központja. 

A kolónia tagjai gabonát termeltek, lovakat és marhát tenyésztettek. Köppentalban mezőgazdasági gépgyár jött létre. 1870-ben eltörölték eddigi kedvezményeiket és bevezették az általános hadkötelezettséget Oroszországban. 

Az alapító fia ifjabb Claas Epp egy új irányzatot hozott létre az egyházon belül és követőivel kivándorolt 1880-ban az orosz Turkesztánba, egy másik kolóniáról Molotschnáról is csatlakoztak hozzá követői. 

Az 1929-ben megkezdődött mezőgazdasági kollektivizálás szétverte a közösséget, egy részük Turkesztánba ment és csatlakozott Claas Epp követőihez, egy részük kivándorolt Kanadába, voltak akiket deportáltak Kazahsztánba. A településen 2000 ember maradt, őket 1941-ben deportálták Kazahsztánba.

Sarepta

Ezt a települést a német nemzetiségű morva testvérek alapították 1765-ben Caricin ( ma Volvográd ) közelében, a Volga egyik mellékfolyója a Sarpa mellett, a kalmük sztyeppén, Asztrahán kormányzóságban.

II. Katalin 1763-as bevándorlási felhívása hatására érkezett az első öt morva testvér Németországból 1765-ben és alapította meg a települést, később még többen követték őket. A település 25 km-re feküdt Caricin várostól. 1767-ben vízvezetéket építettek a testvérek a hegyekből. Megkapták az orosz kormánytól a 30 éves adómentességet. 1768-ban dohány és pamut gyárat hoztak létre. Az itt termelt textíliák közkedveltek voltak az egész Volga-vidéken. 1771-ben 66 telepes élt itt.

A kolónia neves volt borászairól és kézműveseiről. Sarepta volt a legnevesebb oroszországi német kolónia. A telepesek féltek a kalmük rablóktól és a közeli török csapatoktól. Ezért 1769-ben erődöt építettek, hat bástyája és 12 ágyúja volt. 1780-ban templom épült a településen. 19.században romlottak a szabad vallásgyakorlás feltételei Oroszországban, ezért 1892-ben az utolsó morva testvér is elhagyta a települést. Viszont 30 ezer evangélikus német maradt ezen a környéken. 1901-ben 1338 evangélikus német és 734 orosz élt a településen. 

Sarepta templom 1780

Alt - Samara 1859-1941

Alt-Samara volt az utolsó Oroszországban alapított külföldi mennonita kolónia. A Volga egy mellékfolyója mentén, a Kondurcha folyó mentén feküdt, Szamara várostól 130 km-re északra.

Nyugat-Poroszországban továbbra is erős volt a kivándorlási vágy Oroszországba, de I.Miklós cár 1835-ben törvényben megtiltotta nekik a bevándorlást. Azonban Claas Epp nevű egyik vezetőjük elérte 1853-ban  Miklós cárnál, hogy újra engedélyezze a bevándorlásukat, a Volga-vidéken hozták létre településeiket, am Trakt kolónia néven. 1859-ben II.Sándor cárnál elérte Epp, hogy engedélyezze a porosz mennoniták letelepedését Alt-Samara területén. A telepesek földet és pénzügyi támogatást kaptak az orosz államtól és mentességet a katonai szolgálat alól. 1863-ban Epp evangélikus telepeseket is toborzott Lodz környékén, ők 1863 és 1867 közt érkeztek a területre. Összesen 11 mennonita település jött létre itt 1859 és 1870 közt. 1859-ben az első települést Sándor cár tiszteletére Alexandertalnak nevezték el. 1878-ig érkeztek Poroszországból a mennonita bevándorlók. Alt-Samara mennonita részének Alexandertal volt a neve, az evangélikus résznek Konstantinov. A kolónia belefogott a tej és sajt készítésbe, az itteni szakemberek malmokat építettek. Miután megépült a vasút, gabonát és állati termékeket exportáltak az orosz piacra, gazdaságilag virágzott a terület. 1941-ben az összes itt élő németet Kazahsztánba deportálták.

Riebensdorf am Don település

1765-ben néhány német telepes akart letelepedni Voronyezsben, azonban a helyi orosz jobbágyok tiltakozása miatt még útközben elakadtak, de két földesúr, Lissanevics és Tevjascsov, egy tatár fejedelem leszármazottai Vorozsezstől 80 km-re délre földet ajánlottak nekik.

Így jött létre Riebensdorf kolónia a Sosna folyó mellett. A telepesek Ravensburg grófságból jöttek, 54 család maradt Riebensdorfban, 20 család Kaiacs településre ment Lissanevics egy másik birtokára, a telepesek egy része később hazatért, mások Vorozsezsbe és Ostrogoshsk településre költöztek.

A legtöbb telepes Riebensdorfban sváb és frank volt. 11 család aki Szászországból, Poroszországból és a Fekete-erdőből jött, nemsokára elköltözött. 1768-ban jött három lett család Kurlandból, de ők is elköltöztek hamar. A telepesek mind evangélikusok voltak. 1770-ben épült egy fatemplom, majd 1881-ben egy kőtemplom a településen. 

1853-ban 30 család vándorolt ki Michaelstal településre, 1866-ban és 1867-ben az Azovi-tenger mellé vándoroltak sokan, itt alapították, Olgenfeld, Ruhetal, Mariental településeket. 1878-ban kivándorolt 60 család a Rosztov régióba, 6 települést hoztak ott létre.

evangélikus templom Riebensdorf

Emlékmű a Volgai németek emlékére

1975-ben Victoria városban, Kansas állam, USA, emlékmű épült az első volgai német bevándorlók emlékére.

A Volgai Német Köztársaság nemzetiségi összetétele

A Volgai Német Köztársaság két orosz kormányzóságból lecsatolt területekből jött létre.

A Szaratov kormányzóság nemzetiségi összetétele a következő volt 1897-ben, összesen 2 400 000 lakos volt: ebből 1 846 000 orosz, 166 500 német, 124 000 mordvin, 95 000 tatár, 14 400 csuvas. Tehát a német volt a második legnagyobb nemzetiség. 

Vallási összetétel: 89 % ortodox - orosz, mordvin, csuvas, 3,9 % iszlám - ezek a tatárok voltak, 5,6 % protestáns és 1,4 % katolikus - ezek a németek voltak. 

A Szamara kormányzóság 2 750 000 lakossal rendelkezett 1897-ben, a terület nemzetiségi összetétele a következő volt: 1 895 500 orosz, 238 500 mordvin, 224 000 német, 165 000 tatár, 119 000 ukrán, 105 000 baskír, 92 000 csuvas. A harmadik legnagyobb nemzetiség volt a német. 

Vallási összetétel: 81 % ortodox - orosz ukrán, mordvin, csuvas, 10,3 % iszlám - tatár és baskír, 6,24 % protestáns és 2 % katolikus - ezek a németek.

Az Volgai Német Köztársaság nemzetiségi összetétele 1939-ben, összesen 606 500 lakos, ebből majdnem 2/ 3 német volt és az orosz volt a legnagyobb nemzetiség: német 366 700 - 60,46 %, orosz 156 000 - 25,72 %, ukrán 58 250 - 9,6 % , kazah 9000 - 1,48 %, tatár 4000 0,67 %, mordvin 3000 - 0,5 %, fehérorosz 1600 - 0,27 %, 1300 kínai 0,21 %, zsidó 1200 0,20 %.

Az Oroszországi németek bevándorlása 1763 - 1859

A térképen azokat a bevándorlási útvonalakat lehet látni, amelyek Németországból és Poroszországból, Rigán, Szentpéterváron, Varsón és Magyarországon keresztül vezettek a mai orosz és ukrán területekre.

Volga-vidéki németek 1764 - 1941

II. Katalin cárnő 1763-ban kiadott kiáltványában különböző kedvezményeket ígérve hívott külföldi telepeseket Oroszországba, ezek főleg németek voltak.
1764 és 1767 közt érkeztek a német telepesek a Volga-vidékre a következő területekről: Rajna-vidék. Hessen, Pfalz, Baden, Bajorország. 104 új települést hoztak létre. Miután átvészelték az első évek nehézségeit, amiből a legrosszabbak a nomád népek kegyetlen támadásai voltak a német falvak ellen, virágzó terület lett a vidék, ahonnan élelmet exportáltak Oroszország más részeire.

1871-ben II. Sándor cár megvonta eddigi kedvezményeiket, 1874-től már katonai szolgálatra is kötelezték őket. Ezután sokan kivándoroltak Észak és Dél-Amerikába. 

1921-1922-ben sok itteni német éhenhalt az országos éhínség idején.

1924-ben létrejött egy Volgai Német Szocialista Köztársaság, amely 1941-ig létezett.

1941-ben a német támadás után deportálták az itt élő 400 ezer németet Szibériába és Kazahsztánba, sokan meghaltak emiatt.

Volga-vidék német települései

Szentpétervár környéki németek 1765 - 1942

II. Katalin 1763-ban adta ki a telepeseket Oroszországba hívó nyilatkozatát.
Szentpétervár környékére 1765-ben és 1766-ban érkeztek német parasztok, akik három települést hoztak létre: Neu-Saratowka ( 7 km Szentpétervártól ) , Srednja Rogatka ( 5 km ), Kolpino ( 20 km ). Ekkor 110 család jött Brandenburg, Württemberg, Schwaben és Hessen-Darmstadt területéről. Azután alapítottak még három települést 110 km-re Szentpétervártól, Jamburg megyében 1767-ben:
1,Luzk, itt Pfalzból jött katolikus bajorok telepedtek le,ezek egy része tovább vándorolt 1789 és 1792 közt Ukrajnába Dnyepropetrovszk mellé, itt alapították meg Jamburg települést, később 67 evangélikus sváb és hesseni jött a helyükre, ezek egy része takács volt.
2, Porchowo, ide szintén katolikus pfalzi bajorok jöttek, ők is elvándoroltak Ukrajnába, Jamburgba, később evangélikusok jöttek a helyükbe: Bajor o, Hessen-Darmstadt, Pfalz és Porosz o területéről, köztük is voltak takácsok
   3, Frankfurt. Ide is katolikus bajorok jöttek Pfalzból, ők is elvándoroltak Ukrajnába, Jamburgba, majd 21 evangélikus német család jött a helyükbe.
I.Sándor cár 1804-ben új nyilatkozatot adott ki telepesek Oroszországba hívásáról. Ennek hatására 1809-ben újabb 90 család jött Württemberg, Baden-Durlach, Elzász és Poroszország területéről Szentpétervár környékére. Hat település jött létre:
1,Strelna, 1812-ben jött létre, ( 15 km ) itt volt Konstantin nagyherceg palotája, származási helyek: Baden, Württemberg, Porosz o.
2. Oranienbaum, 1812-ben jött létre, ( 40 km )
3. Peterhof.1812-ben jött létre (15 km ), itt volt a cárok nyári palotája.
4. Kronstadt, ( 30 km ) 1809-ben jött létre
5. Iswara, ( 80 km ) 1809-ben jött létre, Baden, Württemberg, Porosz o és Lengyel o területéről jöttek a telepesek.
6. Kipen ( 33 km ) 1812-ben jött létre
1810 és 1820 közt három új német település jött létre: Pavlovsk, Friedental és Carszkoje Szelo.
1820 után a német településekről kirajzó népfelesleg új német településeket hozott létre az első világháború kitöréséig, összesen 40 településen éltek a Pétervári kormányzóságban. A létszámuk az 1799-es 1047 főről 1914-re 11 445 főre nőtt. 1870 után ők is osztoztak a többi oroszországi német sorsában, a cári elnyomás, majd a szovjet terror következett. 1941 augusztusában 26 000 németet deportáltak innen Szibériába. Az itt maradt 2400 németet 1942 októberében Lublin vidékére szállították a német hatóságok. 1945-ben elfogták őket a szovjet csapatok, azután Szibériába és Kazahsztánba deportálták őket.

Oroszországi németek 1941-2010

A háború kitörésekor 1941-ben a szovjet hatóságok elkezdték a németek deportálását Szibériába és Kazahsztánba. 1941 és 1942 nyara közt 1,2 millió németet deportáltak, az ott élő németek 80 %-át. A deportálás következtében százezrek haltak meg.

A német megszállás alá került szovjet területekről is kitelepítették a német hatóságok a németeket a megszállt lengyel területekre. Először Leningrád környékéről - Ingermanland - 3800 németet 1942 elején. Másodjára 1943 elején Belorusszia területéről 10 500 németet. Harmadszor 1943 februárjában az Észak-Kaukázusból, a Kalmük területről, Ukrajna keleti részéről akik megúszták a szovjet deportálást 11 800 németet. Negyedszer 1943 márciustól 1944-ig az ukrán városokból 72 000 németet és 960 krími németet akik megmenekültek a szovjet deportálástól. Ötödször 1943 augusztus 1944 május közt 73 ezer németet a Fekete-tenger vidékéről. Hatodszor Volhíniából 44 600 németet. Hetedszer a Dnyeszteren túli román megszállási ukrán zónából 135 ezer németet 1944 február és július közt. Összesen 350 ezer németet mentettek ki onnan. Közülük a 1945-ös német vereség után 100 ezer németet fogott el a szovjet hadsereg Németországban vagy adtak át nekik a nyugati szövetségesek. Kazahsztánba vagy Szibériába deportálták őket, sokan meghaltak közben. 1955-ben nyerték vissza a szabadságukat a deportáltak , de nem térhettek vissza régi lakóhelyükre. 

1939-ben 1,4 millió német élt a Szovjetunióban, ebből Oroszországban 860 ezer, ezen belül a Volga-vidéken 370 ezer. Ukrajnában 390 ezer német élt, a Kaukázusban is sok német élt. 

1959-ben 820 ezer német élt Oroszországban, ezen belül Szibériában és százezrek Kazahsztánban. 

1989-ben 842 ezer német élt Oroszországban.

1950-ben 70 ezer oroszországi német élt az NSZK területén. 

1989 után az oroszországi németek többsége kivándorolt Németországba. 2010-ben 83 ezer német élt még Szibériában.

Oroszországi németek 1804-1941

A második nagy telepítés a Fekete.tenger mellett történt, a mai Ukrajnában. Katalin cárnő idején 1768 és 1774 közt legyőzték Törökországot és 1783-ban elfoglalták a Krími tatár kánság területét. Ukrajna terültén később Volhíniától a Kaukázusig tartó német települések láncolata jött létre, ez nem volt összefüggő terület mint a Volga-vidéken. Az első telepesek a Poroszországból érkezett vallási menekültek, a mennoniták voltak 1787-ben. Az itteni német telepesek több földet kaptak mint a Volga-vidékiek, ezért jobban éltek. 

1804-ben I.Sándor cár új telepesek toborzásába kezdett Németországban, ekkor kevesebb bevándorló jött, de jobb módúak, mint a korábbi telepesek. Ők a Fekete-tenger vidékére kerültek. Rajtuk kívül sok német hivatalnok, bankár és gyártulajdonos élt Oroszországban. A 19.század eleje az oroszországi németek virágkora volt, jó életkörülmények közt éltek a földművesek is.

1871-ben elkezdett romlani az oroszországi németek helyzete. II. Sándor cár eltörölte az összes kedvezményüket, megszűntek az önkormányzataik, az orosz lett a hivatali nyelv és iskolákban is orosz lett az oktatás nyelve az eddigi német helyett, 1874-től a németek számára is kötelező lett a katonai szolgálat, ez legrosszabbul a vallási alapon pacifista mennonita közösséget érintette. 

1870 és 1912 közt 300 ezer német vándorolt ki Oroszországból Észak és Dél-Amerikába: USA, Kanada, Argentína, Brazília, Paraguay, ennek ellenére 1914-re 2 400 000 főre nőtt az oroszországi németek száma. A 19.század végén 270 000 német élt a Fekete-tenger vidékén, 400 000 a Volga-vidéken, hogy földhöz jussanak Kazahsztánban és Szibériában is hoztak létre új településeket, sok német települt le Volhíniában is. 

Ebben az időszakban uralkodó lett az orosz sovínizmus, amely ellenségként tekintetett az ország nemzetiségeire, az egyik kiemelt célpont a németek voltak, a többséghez képest jómódjuk miatt. 

Az első világháború idején ellenségként kezelték az országban élő németeket, a férfiakat besorozták a hadseregbe, 1914-ben tilos lett közterületen németül beszélni, 1915-ben betiltották a német nyelvű újságokat és könyveket, elkobozták a határ mentén élő németek tulajdonát és elrendelték hogy 1917-ig minden német tulajdont el kell kobozni az országba. Volhíniában elvették 200 000 ottani német tulajdonát, egy részüket kiutasították az országból, a többieket Szibériába deportálták,

1917.ben felbomlott Oroszország és kitört a polgárháború. A lengyel és balti területen élő németek új államokba kerültek. Az új szovjet államban 1921 és 1923 közt éhínség volt 5 millió halálos áldozattal, köztük 120 ezer oroszországi német halt éhen.1924-ben a Volga-vidéken létrejött egy autónom szocialista német köztársaság, egy Belgium nagyságú területen, itt az orosz és a német volt a hivatalos nyelv. 

1929 és 1933 közt zajlott a mezőgazdaság kollektivizálása a Szovjetunióban, ennek 11 millió halálos áldozata volt, köztük 350 000 oroszországi német.

Miután Hitler hatalomra került Németországban, a németeket belső ellenségként kezelték, 1937-ben és 1938-ban 122 000 németet végeztek ki Ukrajnában.

Oroszországi németek 1200 - 1804

Először Lübeck város kereskedői hoztak létre egy kereskedelmi telepet Novgorodban 1200 körül, ők voltak az első németek orosz földön. III. Iván cár 1478-ban elfoglalta Novgorod államot, ő volt az első cár aki külföldi szakembereket fogadott fel, köztük németeket is, akik közül néhányan letelepedtek a fővárosban Moszkvában. A 17.században sok külföldi élt Moszkvában, 1652-ben Mihály cár elrendelte hogy minden nyugati egy városnegyedben éljen, ez volt a Német külváros, itt 1665-ben 1200, 1725-ben 2500 külföldi élt, a város lakóinak 2 %-a.

I.Péter cár 1703-ban új fővárost alapított Szentpétervárt, ide sok külföldi szakember költözött, köztük a most meghódított Baltikumból németek. A 18.század elején sok német hivatalnok és más szakember vándorolt be Oroszországba.

Oroszországban hatalmas ritkán lakott területek voltak, ezért Katalin ( 1762 - 1796 ) cárnő, aki maga is német származású volt, az adóbevételek növelése érdekében külföldön, főleg német területeken parasztok toborzásába kezdett. 1763-ban kiadott egy meghívó kiáltványt a külföldi telepeseknek, a következő kedvezményeket ígérte: vallásszabadság, mentesség a katonai szolgálat alól, saját önkormányzat ahol német a hivatalos nyelv, pénzügyi támogatás, 30 adómentes év. Ezután toborzásba kezdtek Németországban, újságokban és templomokban hirdettek. A Rajna-vidéken, Bajorországban, Badenben, Hessenben, és Pfalzban. 

1764 és 1767 közt 30 ezer külföldi paraszt érkezett Oroszországba, főleg németek, de franciák, hollandok és svédek is jöttek. Ezek közül ezrek haltak meg az érkezés után, az éhezés és a betegségek miatt. Egy kisebb rész Szentpétervár környékén telepedett le, a többség a Volga-vidéken Szaratov környékén, itt 104 új falut hoztak létre. Sokat szenvedtek az éghajlat, a kártevők és a betegségek miatt. A legnagyobb gond a környék nomádjaival volt, akik egész településeket pusztítottak el, a nőket megerőszakolták és elvittek mindenkit rabszolgának. Az első 10 évben 7000 halálos áldozat volt a telepesek közt. Az orosz kormány további támogatásokkal próbálta ellensúlyozni ezt. A telepesek létrehozták önkormányzataikat, megválasztották vezetőiket amelyek intézték a belső ügyeiket. Idővel gazdaságilag felvirágzott a terület, megnőtt az ott élő németek száma, 1815-ben 60 ezer német élt a Volga-vidéken, 1850-ben már 165 ezer, A régi településekről kiindulva új településeket hoztak létre a németek a környező területeken. A 19.század végére véget ért a virágzás, elfogytak az új művelhető területek és gazdasági problémák léptek fel.