Johann Jakob Nothelfer és Anna Maria Schlegl

Johann Jakob Nothelfer 1727.06.30-án született Möselsbergben, ez Fischbach része, amely Ummendorf része, Johann Georg Nothelfer ( 1680 -1740 ) és Maria Victoria Ziesler ( 1700 - 1776 ) fiaként. 

Anna Maria Schlegl 1738.11.20-án született Schweinhausenben, ez Hochdorf része, Simon Schlegl ( 1700 - ? ) és Anna Maria Denz ( 1710 - 1763 ) lányaként. 

1763.04.24-én kötöttek házasságot Schweinhausenban. 

Schweinhausenben született gyerekeik: Anna Maria 1763.12.06, Ottilia 1764.12.16, Alois 1767.03.20. Lorenz 1770.04.26.

1771.05.10-én Jakob Nothelfer, AM Schlegl és három gyerekük: Ottília, Lorenz, Alois kivándorolt Schweinhausenből Magyarországra, Piliscsabára. 

Piliscsabán először Jakob Nothelfer halt meg 1771.08.20-án, utána Lorenz 1771.09.01-én., 

Az özvegy Anna Maria Schlegl 1772.06..16-án férjhez ment Pilisszentivánra Lorenz Schuckhoz ( 1722-1792 ).  

Közös gyerekeik Pilisszentivánon: Mathias 1773.02.12, meghalt 1773.02.24-én, Mattheus 1774.05.20, meghalt 1774.05.21-én, Katharina 1776.01.07, meghalt 1776.01.17-én, Katharina 1778.10.21, Peter 1781.10.12.

 Ottília Nothelfer Vörösváron férjhez ment 1789.01.28-án Johann Mornerhez. Ottília 1799.01.15-én halt meg Vörösváron. 

Anna Maria Schlegl halálozási helye és ideje ismeretlen.

Sarepta és a morva testvérek

A morva testvérek már 1729-ben megjelentek az Orosz birodalom területén, tagjaik Észtországban és Livóniában térítettek, Zinzendorf gróf is meglátogatta a közösséget, 1742-ben már 13 500 tagja volt ott az egyháznak. 

1763-ban II. Katalin cárnő német telepeseket hívott Oroszországba. Az orosz állam képviselői tárgyaltak a morva testvérek képviselőivel, akiknek az egyik célja a térítés volt a pogány népek közt. Az oroszok erre a célra a a vad. nomád kalmüköket ajánlották nekik. 

1765-ben érkezett Herrnhutból az első öt egyháztag Caricinbe, a kalmük sztyeppe vidékére, itt létrehozták Sarepta települést. A projekt gazdaságilag sikeres volt, 1768-ban dohánygyárat hoztak létre és egy pamutfeldolgozó üzemet. Ezenkívül szőlőt termeltek és 1773-ban egy gyógyfürdőt hoztak létre, amit sokan látogattak. Gazdaságilag virágzott a település.

A fő cél, a térítés, viszont kudarcba fulladt, az oroszok közt tilos volt téríteniük, a testvérek nagy nehezen megtanultak oroszul, viszont a kalmükök nem nagyon tudtak oroszul, a kalmük nyelv megtanulása viszont nem nagyon ment. A kalmükök kereskedni voltak csak hajlandóak, a térítés nem érdekelte őket, Az orosz hatóságok 1822-ben megtiltották a testvéreknek a térítést a kalmükök közt. 

Végül a testvérek feladták és 1892-ben az utolsó egyháztag is visszatért Herrnhutba.

A cseh testvériség

Annak idején a huszitáknak két fő csoportja jött létre 1415 után Csehországban, a kelyhesek és a radikális táboriták. Létrejött egy harmadik kisebb csoport is, ezt Petr Chelcicky cseh teológus hozta létre, tagjai pacifisták voltak, az emberek egyenlőségét, önkéntes szegénységet hirdettek, elutasították a szerzetességet és a katonai szolgálatot. 

Pogyebrád György király 1457-ben befogadta Kunwald nevű birtokára a közösség tagjait. Miután megnőtt a közösség tagjainak száma, 1467-ben létrehozták egyházukat, a cseh testvériséget, Mathias von Kunwald volt az első püspök. A reformáció idején nem csatlakoztak a sem az evangélikus, sem a református egyházhoz, amelyek államilag elismertek voltak.
1508-ban II. Ulászló cseh király elrendelte az üldözésüket, ha nem térnek vissza a katolikus hitre.

1548-ban üldözték az egyházat, sokan Lengyelországba és Poroszországba menekültek. A cseh és morva részegyház után a lengyeleknél is alakult egy, a püspöke Georg Israel lett.

1620-ban a Fehérhegyi csata után megsemmisült az egyház Csehországban, tagjai külföldre menekültek, 1628-ban utolsó püspökük Jan Comenius is elmenekült. Szászországba és Poroszországba menekültek az egyház tagjai. A Herrnhutban letelepült csoportból hozta létre Nikolaus Zinzendorf saját egyházát 1737-ben, a morva testvériséget.  

gróf Nikolaus Ludwig von Zinzendorf ( 1700 -1760 ) és a morva testvériség

Ő volt a morva testvériség alapítója, egy sziléziai pietista családban született Drezdában, Szászországban. Ő a szász király jogi tanácsadójaként dolgozott 1727-ig, amikor vallási tevékenysége lett a legfontosabb számára. 1734-ben felszentelték evangélikus lelkésznek, de már 1736-ban kizárták mint szakadárt, száműzték Szászországból. Az egyház új központja először Nyugat-Németországban Wetterau lett, 1751 és 1755 közt London, azután a birtokán Herrnhut település Szászországban. 

Először 1722-ben befogadta a Berthelsdorf nevű birtokára, Oberlausitzban, a cseh testvériség ( a husziták protestáns utódegyháza ) 300 fős menekült csoportját, a nekik épült falut elnevezte Herrnhut-nak ( Az Úr védelme ). 

1727-ben újraszervezték a csoportot és ő lett a vezetőjük, ekkor még a lutheránus egyházon belül képzelte el a csoportot, de téríteni akart a pogányok közt. 

1737 és 1741 közt már ő lett az új egyház püspöke, majd lemondott. Ökomenikus törekvései voltak, egyesíteni akarta az összes protestáns egyházat. Főleg Amerikában térített az új egyház. Ezután Zinzendorf Amerikában és Európában végzett térítő utakat. 

1739-ben elutazott a Nyugat-Indiai szigetekre. 1741 és 1743 közt járt Amerikában ( főleg Pennsylvania ), Svájc, Hollandia, Anglia és Livónia területén. Kapcsolatban állt a Pennsylvaniában alapított morva testvériség településsel, ő adta a Betlehem nevet neki. 1760-ban a birtokán Herrnhutban halt meg.

Kapcsolatban állt a mennonitákkal is. 1736-ban találkozott a holland kormány mennonita miniszterével, Joannes Deknatel ( 1695 - 1759 ), akivel jó kapcsolatba került. A morva testvéreket is meghívták a mennoniták 1738-as Amszterdamban rendezett gyűlésére. Később megromlott a kapcsolat, mivel Zinzendorf nem tudott megadni Deknatelnek egy kölcsönt. 

1742-ben Zinzendorf Pennsylvaniában megpróbálta egyesíteni az ottani német protestáns egyházakat, létrejött egy gyűlés, de sikertelen volt a kísérlet. 

A hutteriták Oroszországban

A hutteriták 1770-ben Kijevtől 100 km-re északkeletre a Djesna folyó mellett Vyshenka településen telepedtek le. Ide gróf Rumjancev hívta őket, aki Új-Oroszország kormányzója volt, a település az ő birtoka volt. Itt földet és vallásszabadságot kaptak. Idővel csatlakoztak hozzájuk az Erdélyben, Nagyszeben börtönében leláncolt társaik, akik kiszabadultak később. Rumjancev halála után fia korlátozta a jogaikat, ezért elköltöztek.
1802-ben átköltöztek Radiscsev településre a cár birtokára, a régi településtől 10 mérföldre északra. Az új településen rosszabbak voltak a körülmények. Ekkor 1794 és 1820 közt Johann Waldner, aki Karintiában született, volt a közösség vezetője. A közösségen belül ellentétek alakultak ki. Az idősebbek ragaszkodtak a közösségben éléshez. A fiatalabbak az egyéni tulajdon hívei voltak, Jakob Walter volt a vezetőjük. 1842-ig éltek a településen a hutteriták.
Jakob Walter ( ő még a Felvidéken született ) vezetésével, elvándoroltak Dél-Oroszországba a hívei, a mennonita Moltotschna koloniára, a mennonita Johann Cornies támogatta ebben. Itt egyénileg éltek, Hutterthal volt a következő jelentős település, ez a Taurida tartományban feküdt, ide 1843-ban jöttek a hutteriták Radiscsevből. A területet Johann Cornies bérelte előtte. Cornies mindenben támogatta a szegény telepeseket, gabonát és 15 000 rubel kölcsönt kaptak tőle. 1844-re már 30 ház készült el. Nemsokára felvirágzott a település és kifizették a tartozásaikat. Később négy új települést hoztak létre 1859 és 1864 közt.
 1874-ben bevezették az általános hadkötelezettséget Oroszországban, ennek hatására 1874 és 1879 közt elhagyták Oroszországot a hutteriták és Észak-Amerikába vándoroltak.

A hutteriták Havasalföldön 1767-1770

A Morvaországban élő hutterita - anabaptista közösséget 1622-ben kiűzték Morvaországból, ezután a királyi Magyarországon - a Felvidéken és Erdélyben hozták létre új telepeiket. Erdélyben Alvinc környékén éltek. Az ellenreformáció hatására 1750 körül már csak egy közösségük létezett Alvincben 30-40 taggal.1755-ben a Karintiából Erdélybe deportáltak protestánsokat. Az Alvinchoz közeli Nagyapoldba deportált protestánsok egy része csatlakozott a hutteritákhoz.
A 1760-as években a Habsburgok erőszakos katolikus hitre térítést indítottak meg ellenük, rendszeresen letartóztatták őket és elkobozták javaikat.
1767 októberében a szabadlábon lévő 70-80 hutterita, hátrahagyta házait, a Kárpátokon át a román Havasalföldre szökött. A Havasalföldön élő erdélyi szászok, akik a román bojárok birtokainak intézői voltak, közvetítettek a hutteriták és a román bojárok közt.
A hutteriták Bukarest közelében Ciorogiria településen telepedtek le, azonban az itteni rossz víz miatt tífuszjárvány tört ki köztük, ezután elköltöztek 1769 tavaszán Prisiceni településre, itt bérbe vettek egy gazdaságot gyümölcstermelésre, felépültek házaik és műhelyeik.
Azonban 1768-ban kitört az orosz-török háború, amely 1774-ig tartott. Az orosz csapatok betörtek Moldva és Havasalföld területére. Először törökök lettek beszállásolva a hutteriták házaiba, majd 1769/1770 telén az orosz csapatok fosztották ki őket. Sok hutterita az erdőbe menekült előlük. A hutteriták elvesztették majdnem minden vagyonukat. Ekkor az gróf Rumjancev Oroszországba hívta őket, ekkor 67-en voltak összesen.
1770.áprilisában maradék vagyonukat összeszedték és elindultak az orosz határ felé, az átkelés után elindultak Kijev felé.

Görög és Örmény menekülés a Krímből 1778-1783

Miután legyőzte Oroszország Törökországot a háborúban, a Krími tatár állam 1774-ben formálisan független lett, de Oroszország befolyása alá került. 1777-ben kitört egy polgárháború a Krímben a tatár Giray kán orosz katonai segítséget kért ellenfelei ellen. Az oroszok legyőzték ellenfeleit és kivonultak, de az oroszokat támogató krími keresztények féltek a tatárok megtorlásától. Ezért menedéket kértek II. Katalin cárnőtől Oroszországban.
1778.júliusában 12 600 örmény, Josif Argutinszkij Dolgurkij ( 1743 - 1801 ) érsek vezetésével és 18 400 görög Ignatius, Gothia és Kaffa metropolitája vezetésével elindult az Azovi tenger vidékére, a Kalmius folyó mellé. Itt elég nyomorúságos körülmények közé kerültek, az állami parasztok kunyhóiba 2-3 család került vagy sátrakban kellett átvészelni a telet, kevés volt az élelem is, sokan megfagytak vagy az éhezés áldozatai lettek.
1779.októberében kapták csak meg a földjeiket a Kalmius folyó mellett. A telepesek földet kaptak, tíz év adómentességet, nem kellett katonáskodniuk, katonákat befogadni a házaikba és nem lettek örökös jobbágyok. Az államtól kapott állatok és gazdasági felszerelések árát 10 év alatt törlesztették.
A legtöbb görög ekkor már csak tatár nyelven tudott beszélni, kevesen tudtak görögül.
A görögök megalapították Mariupol városát és 23 falut.
Az örmények megalapították Nowo- Nahicseván városát, ez 1928-ben egyesült az orosz Rosztov am Don városával, ezenkívül még öt falut.
Miután 1783-ban annektálta Oroszország a Krímet, sok görög visszatért oda.

Bulgáriai örmények

Ma 6500 örmény él Bulgáriában. Főleg Plovdiv, Várna, Szófia és Burgasz városokban. 

Már az 5.század óta éltek Bulgária területén, mint a bizánci hadsereg lovasságának katonái. Bizánc több ezer paulikánus örmény eretneket telepített le a 11.századig a Rodope-hegység, Thrákia és Macedonia területén. Belőlük jött létre a bogumil szekta, amely elterjedt az egész Balkánon. Ezek később katolikusok lettek vagy áttértek az iszlámra a török uralom idején. 

Később Bulgária és Örményország is török uralom alá került. Sok örmény települt át Örményországból, a Krímből, Lengyelországból és Kis-Ázsiából Bulgáriába a folyamatos háborúk elől, Bulgária ekkor békés terület volt, a többi területen a törökök háborúztak a szomszéd országokkal. 

1878-ban Bulgária független lett, ekkor 5300 örmény élt a területén. 1890 után 20 000  örmény menekült ide, az ellenük irányuló török tömeggyilkosságok elől, főleg Plovdiv és Várna városában telepedtek le. A Balkán háborúk előtt 35 000 örmény élt Bulgáriában. 

1922-ben a törökök népirtása elől 22 000 újabb örmény menekült Bulgáriába. 

1944-ben szovjet megszállás alá került Bulgária, az itteni örmények többségét áttelepítették a szovjet Örményországba. Egy részük Bulgáriában maradt, de voltak akik nyugatra menekültek. 

Svájci anabaptisták Oroszországban

Annak idején sok svájci anabaptista menekült az üldözések elől Svájcból a 17.század végén Pfalzba. 1772-ben Ausztria megszerezte Galíciát Lengyelország első felosztásakor. II.József császár az 1780-as években bevezette a vallásszabadságot Ausztriában. Ennek hatására 1785-ben Pfalzból svájci anabaptisták egy csoportja telepedett le Galíciában. Már a 1790-es években orosz és lengyel földesurak toborzói keresték fel őket. Ennek hatására több anabaptista család kivándorolt Podoliába, Litvániába, Volhíniába. 

Volt egy másik svájci anabaptista csoport is, az Amish anabaptisták, ők annak idején a 1397 és 1796 közt Württemberghez tartozó, Burgundia területén fekvő Mömpelgard / Montbéliard grófságba menekültek az üldözések elől Svájcból. 1796-ban Franciaországhoz csatolták a területet. Ők 1791-ben Lublin mellett hoztak létre egy új települést. A vallásszabadság és az olcsó föld vonzotta őket oda.

Ezenkívül 1770-ben a Habsburgok által üldözött hutteriták érkeztek az Orosz birodalomba. 

Rajtuk kívül a nyugat-porosz mennoniták is érkeztek. Ezeket az anabaptista vallási csoportokat az orosz állam és magánbirtokosok hívták Oroszországba.

A 19-század elején sok svájci anabaptista vándorolt tovább a korábbi oroszországi telepeikről Volhíniába. A 1790-es években létrejött Micheldorf és Urszulin lakói 1815 és 1837 közt áttelepültek Dubno mellé Eduardsdorfba. Volhínia egy soknemzetiségű terület volt, lengyelek, ukránok és zsidók éltek a környéken, rajtuk kívül az 1860-as években evangélikus németek vándoroltak be Pomerániából és Lengyelország középső részéről. 

A svájci anabaptista, amish, mennonita, hutterita és evangélikus német családok közt rokoni kapcsolatok jöttek létre, házasodtak egymással. 1874-től közösen vándoroltak ki Amerikába.

Miután eltörölték a német telepesek kedvezményeit 1870-ben és bevezették az általános hadkötelezettséget Oroszországban, sok anabaptista vándorolt ki a USA-ba. 

A legtöbben Kansas területén hozták létre új falvaikat, a többiek Dél-Dakota és Minnesota államokba vándoroltak.

Lambrecht Axel és Maria Stadler

Maria Stadler 1628.03.07-én született Blasiwald településen, Simon Stadler és Katharina Büchler lányaként.
Lambrecht Axel és Maria Stadler 1649-ben Gündelwangenben kötött házasságot. Ekkor Lambrecht Axel favágó volt, az üveggyár ( Glashütte )  közelében Grünwald településen lakott, sajnos a települést, ahonnan jött nem tudtam elolvasni, vsz Bajorországból jött. Maria Stadler a régi üveggyár közelében lakott ( Blasiwald ).
1650.05.10-én született Elisabetha lányuk, itt írtak Lambrecht Axel származási helyéről, a szöveg szerint Bavariaból ( Bajorország ) Chiemsee-hez közelről jött ( tehát a Chiemsee tó melletti egyik településről ).
Lambrecht Axel 1675.04.28-án halt meg Holzschlag településen.
Maria Stadler 1686.12.02-án halt meg Holzschlag településen.
A 1649-es házasság, rákattintva eredeti méretben látható a kép.