2019. május 19., vasárnap

Königseggwald ferences kolostor

A kolostort 1521-ben alapította Hans Dionys von Königsegg, a testvére Hans és felesége örökségéből, 3000 guldenből. A kolostort a templom mellé építették 5 ferences apáca számára, 13 apáca élhetett ott maximum. Az apácák számára feladat volt a betegek ápolása. Az alapító pénzt, gyümölcsöst, szőlőt és erdőt adományozott nekik. Az apácák szövéssel is foglalkoztak, a árut eladták, az ápolásért is kaptak pénzt a gazdag betegektől. A harmincéves háború előtt 12 apáca élt itt, a háború következtében elnéptelenedett a kolostor, 1660-ban költözött el az utolsó apáca.
1711-ben újraalapította a család a kolostort, 1712-ben újraépítették a kolostor épületét, 2 apáca költözött oda, a feloszlatás előtt 8 apáca élt ott.
1806-ban a család feloszlatta a kolostort, a 8 apáca a haláláig élhetett ott és nyugdíjat kapott, 1838-ban halt meg az utolsó. Ezután a gróf irodái és a szolgák szállásai voltak itt. Ma itt van a Königsegg család levéltára. 
A következő képen a volt kolostor a Szent György templom épülete mellett van.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése