2018. november 21., szerda

Weiler im Allgäu

Eredetileg önálló település volt, 1968-ban egyesítették Simmerberggel, azóta Weiler-Simmerberg a neve. Eredetileg kelták éltek itt, majd Kr.e 15-ben római terület lett, Róma bukása után alemannok foglalták el, akik később a Frank királyság uralma alá kerültek.
Először 894-ben említik a települést Vuilare néven, ez a latin villarium-tanya szóból származik, ebből lett Weiler később. Ekkor a Szent Gallen apátság birtoka a falu. Később megkapta az apátság hűbérese, a von Weiler család, akik lovagok voltak, ezek több várat építettek, Weilerben az Altenburg várat.
1553-ban kihalt a család, 1570-től Habsburg birtok a falu. 
A harmincéves háború idején kétszer felgyújtották a svédek a falut, csak a fogadó maradt meg, ahol a svéd tisztek laktak, 1627-ben a felgyújtás mellett pestisjárvány is sújtotta a falut, megfogadták hogy egy kápolnát építenek ha megmenekülnek, 1628-ban épült meg, 1639-ben szentelték fel a Szent Sebestyén kápolnát. Egy zarándokhely volt a környék lakóinak, Oberstaufen és Steibis lakói jártak főleg ide, a kelések és a leforrázás gyógyításáról volt híres.
1681-ben épült egy osztrák hivatali épület, ebből lett a városháza 1922-ben.
A régi 12.századi templom helyett, 1795 és 1800 közt épült az új Szent Balázs templom.
1806-ban megkapta a falut Bajorország.
1809-ben a helyiek csatlakoztak a tiroli franciaellenes felkeléshez.
Innen származott Maria Blank ősöm, aki 1668-ban Hochdorfban lett Christian Denz ősöm felesége.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése