A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hochdorf. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hochdorf. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. november 21., szerda

Weiler im Allgäu

Eredetileg önálló település volt, 1968-ban egyesítették Simmerberggel, azóta Weiler-Simmerberg a neve. Eredetileg kelták éltek itt, majd Kr.e 15-ben római terület lett, Róma bukása után alemannok foglalták el, akik később a Frank királyság uralma alá kerültek.
Először 894-ben említik a települést Vuilare néven, ez a latin villarium-tanya szóból származik, ebből lett Weiler később. Ekkor a Szent Gallen apátság birtoka a falu. Később megkapta az apátság hűbérese, a von Weiler család, akik lovagok voltak, ezek több várat építettek, Weilerben az Altenburg várat.
1553-ban kihalt a család, 1570-től Habsburg birtok a falu. 
A harmincéves háború idején kétszer felgyújtották a svédek a falut, csak a fogadó maradt meg, ahol a svéd tisztek laktak, 1627-ben a felgyújtás mellett pestisjárvány is sújtotta a falut, megfogadták hogy egy kápolnát építenek ha megmenekülnek, 1628-ban épült meg, 1639-ben szentelték fel a Szent Sebestyén kápolnát. Egy zarándokhely volt a környék lakóinak, Oberstaufen és Steibis lakói jártak főleg ide, a kelések és a leforrázás gyógyításáról volt híres.
1681-ben épült egy osztrák hivatali épület, ebből lett a városháza 1922-ben.
A régi 12.századi templom helyett, 1795 és 1800 közt épült az új Szent Balázs templom.
1806-ban megkapta a falut Bajorország.
1809-ben a helyiek csatlakoztak a tiroli franciaellenes felkeléshez.
Innen származott Maria Blank ősöm, aki 1668-ban Hochdorfban lett Christian Denz ősöm felesége.


2017. június 18., vasárnap

Hochdorf Szent Márton templom


Hochdorf története

A római időkben is lakott volt, téglagyártás folyt a területén. A vele egyesült Schweinhausen területén álló várban volt 1197-ben Sváb Fülöp király és Irene bizánci hercegnő nászútja.
1975-ben egyesült vele Schweinhausen és Unteressendorf. Itt született 1710-ben Anna Maria Denz ősanyám.
Schweinhausen története

A település 1975 óta Hochdorf része. 1142-ben Suenhusen vagy Sweinhusen néven említik. A Swein szó jelentése szolga. A 12.században élt ott egy nemesi család Schweinhausen néven. 1124-ben említik Heinrich von Schweinhausent egy iratban. 
1197-ben Sváb Fülöp király tulajdona a település. A felesége, a bizánci  Irene többször tartózkodott a várban. Késöbb megszerezték a települést és a várt a Habsburgok. 
1520-ban megkapta Truchsessen von Waldburg. A 15.században leromlott a vár állapota, a 17.században lebontották és belőle épült meg Heinrichsburg kastélya és kápolnája Eberhardzellben. 
1582-ben a Waldburg család épített egy vámállomást a település és Biberach szabad királyi város határán. Schweinhausen Ummendorf plébániája filiája volt egyházjogilag. 
Itt született 1767-ben Aloysius Nothelfer ősapám. 

2017. április 8., szombat

Christian Denz és Maria Blank

Christian Denz és Maria Blank 1668.07.22-én kötött házasságot Hochdorfban. A férj származási helye Silberthal, ami Bludenz körzetben, Vorarlberg tartományban, Ausztriában van
Maria Blank származási helye Weiler, ez ma Weiler-Simmerberg település része Allgäuban, régen sváb, ma bajor terület.
Christian Denz 1705.06.25-én halt meg Hochdorfban.
Maria Blank 1717.04.30-án halt meg Hochdorfban.
Jakob Denz és Anna Uhl

Jakob Denz 1678.04.28-án született Hochdorfban, Christian Denz és Maria Blank fiaként.
Anna Uhl 1685.02.11-én született Hedelbergben, ez Eberhardzell része, Johann Uhl ( 1660 - ? ) és Ursula Muhm lányaként. 
1705.11.25-én kötöttek házasságot Hochdorfban.
Jakob Denz 1734.03.16-án halt meg Hochdorfban.
Anna Uhl 1736.03.10-én halt meg Hochdorfban.
Simon Schlegl és Anna Maria Denz

Simon Schlegl 1700.02.21-én született Schweinhausenben Jakob Schlegl ( ? - 1709 ) és Martha Bluem fiaként.
Anna Maria Denz 1710.04.15-én született Hochdorfban, Jakob Denz ( 1678 - ? ) és Anna Uhl ( 1685 - ? ) lányaként. 
Simon Schlegl először 1721.05.11-én kötött házasságot Maria Wachterrel, aki 1699.09.05-én született Bergben, ez Hochdorf része. Maria Wachter 1736-ban halhatott meg. 
Simon Schlegl és Maria Denz 1736.09.09-én kötött házasságot Ummendorfban. 
Maria Denz 1763.02.09-én  halt meg Schweinhausenben.

Felirat hozzáadása
 Simon Schlegl és Maria Denz házassága 1736
Felirat hozzáadása
 Simon Schlegl és Maria Wachter házassága 1721





2017. március 25., szombat

Johann Jakob Nothelfer és Anna Maria Schlegl


Johann Jakob Nothelfer 1727.06.30-án született Möselsbergben, ez Fischbach része, amely Ummendorf része, Johann Georg Nothelfer ( 1680 -1740 ) és Maria Victoria Ziesler ( 1700 - 1776 ) fiaként. 
Anna Maria Schlegl 1738.11.20-án született Schweinhausenben, ez Hochdorf része, Simon Schlegl ( 1700 - ? ) és Anna Maria Denz ( 1710 - 1763 ) lányaként. 
1763.04.24-én kötöttek házasságot Schweinhausenban. 
Schweinhausenben született gyerekeik: Anna Maria 1763.12.06, Ottilia 1764.12.16, Alois 1767.03.20. Lorenz 1770.04.26.
1771.05.10-én Jakob Nothelfer, AM Schlegl és három gyerekük: Ottília, Lorenz, Alois kivándorolt Schweinhausenből Magyarországra, Piliscsabára. 
Piliscsabán először Jakob Nothelfer halt meg 1771.08.20-án, utána Lorenz 1771.09.01-én., 
Az özvegy Anna Maria Schlegl 1772.06..16-án férjhez ment Pilisszentivánra Lorenz Schuckhoz ( 1722-1792 ).  
Közös gyerekeik Pilisszentivánon: Mathias 1773.02.12, meghalt 1773.02.24-én, Mattheus 1774.05.20, meghalt 1774.05.21-én, Katharina 1776.01.07, meghalt 1776.01.17-én, Katharina 1778.10.21, Peter 1781.10.12.
 Ottília Nothelfer Vörösváron férjhez ment 1789.01.28-án Johann Mornerhez. Ottília 1799.01.15-én halt meg Vörösváron. 
Anna Maria Schlegl halálozási helye és ideje ismeretlen.