A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Obernau. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Obernau. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. február 14., szerda

Obernau

1978 óta Aschaffenburg egyik kerülete. Az őskor óta lakott terület. 1191-ből van az első írásos említése. 1283-ban egy dokumentum szerint volt már szőlőtermesztés itt és volt egy kápolna is a településen. 1486-ban itt vezetett át egy kereskedelmi útvonal Nürnberg és Augsburg közt.
1551-ben egy adólista szerint 52 háztartás, nagyjából 260 lakos élt itt.
1594-ben a Pfinzing-Atlasz ábrázolt a települést Obernaw néven, ebből az évből fennmaradt egy kőcímer is, Obernau címere, Wolfgang von Dalberg Mainz érsekétől, ez megtalálható Obernau városházán.
1600 óta a település neve Obernau, előtte Obernheim volt.
1632-ben 171 halálos áldozata volt a pestisnek, 32 háztartás maradt meg, 160 ember.
1656 óta a helyi kápolna védőszentje Szent Péter, azután Szent Péter és Pál.
1712-ben épült egy erdei kápolna, a Maria Frieden.
1788-ban lett önálló plébániája és 1792-ben saját temploma, előtte Ruchelnheim plébániájának volt a filiája. 1942-ben leégett a régi templom, a maradványokat lebontották 1962-ben és egy új épült, a torony megmaradt a régi templomból.
Itt született Kilian Leikam ősapám és itt volt iskolai tanár 1676 és 1697 közt, itt született 1697-ben Gertud Leikam ősanyám.



A település címere

A település a 1594-es térképen

2017. december 12., kedd

Kilian Leikam

Gertrud Leikam ősanyám apja volt, aki Konrad Zang ősapám felesége volt, Obernauban született.
1676 és 1697 közt tanár / Lehrer volt Aschaffenburg - Obernau településen.
1700 és 1724 közt tanár / Lehrer volt Aschaffenburg - Schweinheim településen.

2012. november 22., csütörtök

Johann Konrad  Zang és Maria Gertrud Leikam

Johann Konrad Zang molnár 1703.01.08-án született Stockstadt am Mainban Johann Heinrich Zang ( 1673-1739 ) és Gertrud Sartor ( ?-1732 ) fiaként.
Gertrud Leikam 1697.04.12-én Obernauban született, ez ma Aschaffenburg része, Kilian Leikam tanár lányaként.
1724.11.24-én kötöttek házasságot Stockstadtban, a tanúk Hans Adam Kneusel és Johann Zang voltak, ekkor Gertrud Leikam Schweinheimben élt. Közös gyerekeik: Johann Adam 1725.01.09, Maria Anna 1727.01.11, Gertrud 1729.01.19, Johann Michael 1730.05.30, Magdalena 1732.01.14, Michael 1734.04.16, Anna Maria 1737.10.11, Anna Maria 1741.11.11.
Konrad Zank/Zang ( 1703-? ) és fia Michael Zank (1734-1803) 1755-ben vándorolt ki Stockstadt városból / Aschaffenburg körzet/ Unterfrank kerület/ Bajorország, Magyarországra. Maria Gertrud Leikam 1756.01.15-én halt meg Pesthidegkúton.
Konrad Zank özvegy 1756.11.09-én kötött házasságot Elisabeth Ottal Szentivánon. Közös gyerekük: Franziska 1764.03.16, Szentiván.
Konrad Zang valószínűleg  Solymáron halt meg 1764 és 1770 közt.
Michael Zank nőtlen 1758.04.27-én házasodott Ostheimer Annával (1738-1772.01.15). Michael Zank 1772.02.11-én vette el Bruder Helenát (1745-1791.10.23) Szentivánon. Michael Zank 1793.11.27-én vette feleségül Kleinich Annát. Michael Zank 1803.09.02-án halt meg Szentivánon.