Bél Mátyás Vörösvárról 1737

Bél Mátyás (1684-1749)

Bél Mátyás (1684-1749) evangélikus lelkész, történész, földrajztudós, nyelvész. Magyar-Német és Magyar-Latin szótárat készített. 1721-ben ő jelentette meg meg az első magyarországi hírlapot, Nova Posoniensia címen latinul.
Legfontosabb műve Magyarország földrajzi-történeti leírása: Notitia Hungariae novae historico-geographico. A műből 5 kötet jelent meg nyomtatásban 1735-1749 közt, 10 megye leírása.
1737-ben jelent meg Pest és Nógrád megye leírása. Ebben írt a pilisi járásról is. Vörösvárról ezt írta: Vörösvár, amely magyarul arx rubra-t jelenti, Solmártól nyugatra fél mérföldnyire a budai királyi úton, amely Bécsbe vezet. Ez okból a futárszolgálat állomáshelye és sok utas közlekedik itt. A ,,zöldfa" címerével ellátott alkalmas vendéglője van. ( Ez az első említése a Zöldfa vendéglőnek-kocsmának) Eléggé kedves falu, kelet és észak felől hegyek és erdők övezik. Nemrég idetelepített németek lakják. Galánthai Eszterházy József birtoka.

Tagscherer József és Scheller Katalin

Dédapám nagynénémmel Tagscherer Ágotával 1950

Dédapám 1930-as évek

Anyai nagyapám Tagscherer József (1925-1991) szülei Tagscherer József (1885-1952) és Scheller Katalin (1890-1963) voltak.
Tagscherer József dédapám 1885.11.16-án született Martin Tagscherer (1854-1916) zsellér és Catherina Nick (1862-1946) fiaként Vörösváron 268.szám alatt.
Scheller Katalin dédanyám 1890.11.21-én született Johann Scheller (1864-1915) zsellér és Maria Peller (1867-1945) lányaként Vörösvár 161.szám alatt.
Tagscherer József dédapám először egy 1907-es sorozási iratban szerepel, itt nőtlen, kocsis a foglalkozása, 163 cm magas, gyenge testalkata van, hiányzik a jobb kis ujja, ezért nem sorozták be, hadpótlék lett.
Tagscherer József dédapám 1911.02.21-én vette el Scheller Katalin dédanyám, ekkor szénbányászként dolgozott. 1914-ben kezdte építeni dédapám Vörösváron a Pozsonyi utca 27. szám alatti házát, ami 1997-ig családunk tulajdona volt.
1914-ben elvitték katonának az első világháborúba. 1914-ben vagy 1915-ben orosz hadifogságba esett. 1920-ban vagy 1921-ben tért haza a fogságból, 1917-ben Turkesztánban ( ma Kazahsztán ) volt hadifogoly, a Szir Darja terület Perowsk ( ma Qysylorda ) városában, a fogságba esése idején a 32.gyalogezred helyettesítő  tartalékos honvédja volt.
A két világháború közt kőport bányászott dédapám. Ekkoriban a kőport használták a mosáshoz, a mai mosópor helyett. Dédanyám a földjükön megtermelt virágot adta el Budapesten.
Dédapám 1952.08.04-én halt meg szívinfarktusban Pozsonyi utca 27-ben, ekkor agyagbányász volt a foglalkozása. Dédanyám 1963.03.14-én halt meg szívinfarktusban, szintén ott.

Neandervölgyiek a Pilisben

Neandervölgyi kőeszközök

Jankovich barlang

Neandervölgyi ősember

A középső paleolitikum (130-35 ezer éve) idején a Jankovich kultúra (50-30 ezer év) neandervölgyi ősemberei éltek a Pilisben.
A Jankovich kultúra a Vértes-Gerecse-Pilis hegységek területén volt található.
Lelőhelyei: Jankovich barlang (Bajót), Szelim-lyuk (Bánhida), Bivak barlang (Pilisszentlélek), Kis-kevélyi barlang (Csobánka), Pilisszántói kőfülke.
A Jankovich barlangban megtalálták a barlangi medve, kőszáli kecske, őstulok, bölény, mammut maradványait, a neandervölgyi zsákmányait.
Megtalálták a fegyverét is, a levél alakú lándzsahegyeket.
A neandervölgyiek vadásztak és gyűjtögettek, kb 50 km-es körben vadásztak.
Főleg barlangban laktak, de fennmaradtak kőből, fából, elefántcsontból készült kunyhóik maradványai is.
Az általuk használt kőbaltákat, kőkaparókat, kőkéseket használták a hús és bőr darabolásához, eszközkészítéshez, stb.
A neandervölgyiek hittek a túlvilágban, halottaik mellé virágokat és vörös okkerfestéket temettek a túlvilági útra. 

Pilisszántói kultúra

Pilisszántó kőfülke

gravetti kőeszközök

Brassempouyi Vénusz gravetti csontszobor 29-22 ezer év

A Felső Paleolitikum (35-10 ezer év) idején a gravetti kultúra egyik helyi változata volt a pilisszántói kultúra. A nevét a pilisszántói 2.számú kőfülkében talált leletekről kapta.
Találtak kőpengét, kőkaparót, csonteszközöket és egy csontszobrot. A leletek a jégkorszak utolsó hideg periódusából származnak (12-10 ezer év), ekkor a területen tundra volt.
A leleteket sátrakban élő rénszarvasvadászok hagyták hátra, akik hús és prémraktárnak használták a barlangot. A rénszarvasvadászok a Pilis teljes területén követték a rénszarvasokat, a barlangokat alkalmilag használták.

Vörösvár a Neolit korban

Neolit istenszobrok

Neolit edények

A régészek Vörösváron találtak neolit edénytöredékeket.
Budapest környékén a Vonaldíszes kultúra (6.évezred második fele - 5.évezred első fele) leleteit találták meg.
Az elnevezés a kerámiaedényeiket díszítő párhuzamos vonalakból származik. A Dunántúlon alakult ki és terjedt el Közép-Európában.
A kultúra tagjai falvakban éltek és rendszeresen vándoroltak. Nagy 30-40 x 5-8 méteres hosszú házakban éltek a nagycsalád tagjai. Lapos, absztrakt kis istenszobrokat találtak a lelőhelyeiken. Égetéses-irtásos földművelést folytattak, juhot, kecskét, marhát tartottak.

Rézkor Vörösváron

Budakalászi kocsimodell 

Badeni kultúra edények

A régészek megtalálták Vörösváron a késő rézkori Badeni kultúra kerámiatöredékeit.
A kultúra tagjai foglalkoztak földműveléssel, állattenyésztéssel, réz és arany tárgyak készítésével.
A temetőkben mellékletként: réz, -csont, -kőeszközöket, kagyló és csontékszereket, agyagedényeket találtak.
A legnagyobb temetőjüket Budakalászon (4.évezred vége) találták meg, az itt talált agyagszobor a budakalászi kocsimodell Európa legrégibb szekérábrázolása.

Vörösvár a bronzkorban

Urnamezős kultúra halotti urna

Urnamezős kultúra tál

A régészek megtalálták Vörösváron a bronzkori urnamezős kultúra cseréptöredékeit.
A késő bronzkori urnamezős kultúra (Kr.e.12-9.század) nevét arról kapta hogy halottaikat elégették és urnában temették el.
Ekkor érte el a bronzkor a csúcspontját, már a mezőgazdasági eszközök (sarlók,balták) is bronzból készültek, megnőtt a termés mennyisége.
A bronzkereskedelem és a növekvő élelemtermelés hatására létrejött egy hivatásos katonaréteg.
A katonák és a gazdagságot termelő bronzművesek földvárakban éltek, ezeket földsánc vette körbe és sokszor volt belül egy újabb sánccal körbevett fellegvár. A földvár mellett éltek a földművesek vízparti dombokra épült falvakban.