Belowesch

Ez a kolónia Ukrajnában Csernyigov ( ukrán Csernyihiv ) közelében feküdt. Katalin cárnő 1763-as nyilatkozata után jött első német bevándorlási hullám tagjai hozták létre 1767-ben. A lutheránus bevándorlók Hessenből és a Rajna-vidékről érkeztek, 1766-ban jött 147 család. Ekkor hat települést hoztak létre: Belowesch, Gorodock, Gross-Werder, Kaltschinowka, Klein-Werder, Rundewiese.

A túlnépesedést leánykolóniák létrehozásával oldották meg.

1802-ben a közelben hozták létre Kreschtschatick ( Kreschatten ) kolóniát. 

1831-ben 131 család hozott létre 5 új falut Mariupol közelében, ezek a nevüket az anyatelepülésről kapták: Belowesch, Gross-Werder, Kaltschinowka, Klein-Werder, Rundewiese.

1861-ben a Krím félszigetre ment egy csoport, létrehozták Byten falut.

1878-ban az Észak-Kaukázusba vándorolt egy csoport, létrehozták Deutsch-Chaginsk települést.

A századfordulón 40 család kivándorolt Kazahsztánba, a Turgai régióba, itt hozták létre Orenberg települést.

Am Trakt kolónia 1853 - 1941

Am Trakt a Poroszországból közvetlenül bevándorolt mennoniták utolsó előtti kolóniája volt. A Volga bal partján Szamara közelében feküdt, a Volgai-német telepesek kolóniái mellett.

A mennonita telepesek 1853-ban érkeztek Poroszországból. Az orosz kormánytól földet, pénzt kaptak és megígérték hogy 20 év mentességet kapnak a katonai szolgálat alól, utána pedig pénzért megválthatják. A kivándorlás egyik oka pont ez volt, hogy 1848-ban kitört forradalom után létrejött porosz parlamentben számos képviselő követelte, hogy számolják fel a pacifista mennoniták jogát a katonai szolgálat megváltására. A másik ok, hogy nem vásárolhattak földet a mennoniták és nem jutott így föld a fiataloknak. 

Az ekkor bevándorolt telepesek 1854 és 1875 közt 10 falut hoztak létre. 1854-ben és 1855-ben jött létre az első két kolónia, ezeket a kormány két tagjáról nevezték el, akik támogatták a bevándorlásukat, Hahn és Köppen volt a nevük, így jött létre Hahnsau, és Köppental. Ebből Köppental lett a kolónia központja. 

A kolónia tagjai gabonát termeltek, lovakat és marhát tenyésztettek. Köppentalban mezőgazdasági gépgyár jött létre. 1870-ben eltörölték eddigi kedvezményeiket és bevezették az általános hadkötelezettséget Oroszországban. 

Az alapító fia ifjabb Claas Epp egy új irányzatot hozott létre az egyházon belül és követőivel kivándorolt 1880-ban az orosz Turkesztánba, egy másik kolóniáról Molotschnáról is csatlakoztak hozzá követői. 

Az 1929-ben megkezdődött mezőgazdasági kollektivizálás szétverte a közösséget, egy részük Turkesztánba ment és csatlakozott Claas Epp követőihez, egy részük kivándorolt Kanadába, voltak akiket deportáltak Kazahsztánba. A településen 2000 ember maradt, őket 1941-ben deportálták Kazahsztánba.

Oroszországi németek 1941-2010

A háború kitörésekor 1941-ben a szovjet hatóságok elkezdték a németek deportálását Szibériába és Kazahsztánba. 1941 és 1942 nyara közt 1,2 millió németet deportáltak, az ott élő németek 80 %-át. A deportálás következtében százezrek haltak meg.

A német megszállás alá került szovjet területekről is kitelepítették a német hatóságok a németeket a megszállt lengyel területekre. Először Leningrád környékéről - Ingermanland - 3800 németet 1942 elején. Másodjára 1943 elején Belorusszia területéről 10 500 németet. Harmadszor 1943 februárjában az Észak-Kaukázusból, a Kalmük területről, Ukrajna keleti részéről akik megúszták a szovjet deportálást 11 800 németet. Negyedszer 1943 márciustól 1944-ig az ukrán városokból 72 000 németet és 960 krími németet akik megmenekültek a szovjet deportálástól. Ötödször 1943 augusztus 1944 május közt 73 ezer németet a Fekete-tenger vidékéről. Hatodszor Volhíniából 44 600 németet. Hetedszer a Dnyeszteren túli román megszállási ukrán zónából 135 ezer németet 1944 február és július közt. Összesen 350 ezer németet mentettek ki onnan. Közülük a 1945-ös német vereség után 100 ezer németet fogott el a szovjet hadsereg Németországban vagy adtak át nekik a nyugati szövetségesek. Kazahsztánba vagy Szibériába deportálták őket, sokan meghaltak közben. 1955-ben nyerték vissza a szabadságukat a deportáltak , de nem térhettek vissza régi lakóhelyükre. 

1939-ben 1,4 millió német élt a Szovjetunióban, ebből Oroszországban 860 ezer, ezen belül a Volga-vidéken 370 ezer. Ukrajnában 390 ezer német élt, a Kaukázusban is sok német élt. 

1959-ben 820 ezer német élt Oroszországban, ezen belül Szibériában és százezrek Kazahsztánban. 

1989-ben 842 ezer német élt Oroszországban.

1950-ben 70 ezer oroszországi német élt az NSZK területén. 

1989 után az oroszországi németek többsége kivándorolt Németországba. 2010-ben 83 ezer német élt még Szibériában.

Oroszországi németek 1804-1941

A második nagy telepítés a Fekete.tenger mellett történt, a mai Ukrajnában. Katalin cárnő idején 1768 és 1774 közt legyőzték Törökországot és 1783-ban elfoglalták a Krími tatár kánság területét. Ukrajna terültén később Volhíniától a Kaukázusig tartó német települések láncolata jött létre, ez nem volt összefüggő terület mint a Volga-vidéken. Az első telepesek a Poroszországból érkezett vallási menekültek, a mennoniták voltak 1787-ben. Az itteni német telepesek több földet kaptak mint a Volga-vidékiek, ezért jobban éltek. 

1804-ben I.Sándor cár új telepesek toborzásába kezdett Németországban, ekkor kevesebb bevándorló jött, de jobb módúak, mint a korábbi telepesek. Ők a Fekete-tenger vidékére kerültek. Rajtuk kívül sok német hivatalnok, bankár és gyártulajdonos élt Oroszországban. A 19.század eleje az oroszországi németek virágkora volt, jó életkörülmények közt éltek a földművesek is.

1871-ben elkezdett romlani az oroszországi németek helyzete. II. Sándor cár eltörölte az összes kedvezményüket, megszűntek az önkormányzataik, az orosz lett a hivatali nyelv és iskolákban is orosz lett az oktatás nyelve az eddigi német helyett, 1874-től a németek számára is kötelező lett a katonai szolgálat, ez legrosszabbul a vallási alapon pacifista mennonita közösséget érintette. 

1870 és 1912 közt 300 ezer német vándorolt ki Oroszországból Észak és Dél-Amerikába: USA, Kanada, Argentína, Brazília, Paraguay, ennek ellenére 1914-re 2 400 000 főre nőtt az oroszországi németek száma. A 19.század végén 270 000 német élt a Fekete-tenger vidékén, 400 000 a Volga-vidéken, hogy földhöz jussanak Kazahsztánban és Szibériában is hoztak létre új településeket, sok német települt le Volhíniában is. 

Ebben az időszakban uralkodó lett az orosz sovínizmus, amely ellenségként tekintetett az ország nemzetiségeire, az egyik kiemelt célpont a németek voltak, a többséghez képest jómódjuk miatt. 

Az első világháború idején ellenségként kezelték az országban élő németeket, a férfiakat besorozták a hadseregbe, 1914-ben tilos lett közterületen németül beszélni, 1915-ben betiltották a német nyelvű újságokat és könyveket, elkobozták a határ mentén élő németek tulajdonát és elrendelték hogy 1917-ig minden német tulajdont el kell kobozni az országba. Volhíniában elvették 200 000 ottani német tulajdonát, egy részüket kiutasították az országból, a többieket Szibériába deportálták,

1917.ben felbomlott Oroszország és kitört a polgárháború. A lengyel és balti területen élő németek új államokba kerültek. Az új szovjet államban 1921 és 1923 közt éhínség volt 5 millió halálos áldozattal, köztük 120 ezer oroszországi német halt éhen.1924-ben a Volga-vidéken létrejött egy autónom szocialista német köztársaság, egy Belgium nagyságú területen, itt az orosz és a német volt a hivatalos nyelv. 

1929 és 1933 közt zajlott a mezőgazdaság kollektivizálása a Szovjetunióban, ennek 11 millió halálos áldozata volt, köztük 350 000 oroszországi német.

Miután Hitler hatalomra került Németországban, a németeket belső ellenségként kezelték, 1937-ben és 1938-ban 122 000 németet végeztek ki Ukrajnában.

A Fekete-tengeri németek 1810 - 1944

A letelepült németek mezőgazdasággal foglalkoztak, a fő bevételi forrás a gabona volt, a gabonát Odessza kikötőjén keresztül exportálták 1859-ig vámmentesen. Az így létrejött jólét hatására megnőtt a népesség, új falvakat hoztak létre a németek. Foglalkoztak még zöldség és gyümölcs termeléssel és borászkodtak. Tartottak méheket, selyemhernyót és merinó juhokat. Sok német iparos is élt a falvakban. Később gyárak létesültek, ahol mezőgazdasági gépeket gyártottak. 

A németek életének központja a templom volt és az egyház által fenntartott iskolák, ezek tartották fent a német identitást. A 20.században még főiskolákat is létrehoztak. 

1871 után megindult a németek életének rossz irányba fordulása. Ebben az évben megvonták  kedvezményeiket, ugyanolyanok lettek mint a többi orosz állampolgár. Nekik is kötelező lett a hat éves katonai szolgálat. Ezek után 15 000 mennonita vándorolt ki az USA-ba. 1871 és 1915 közt 79 000 protestáns és 37 500 katolikus német vándorolt ki az USA-ba. Kivándoroltak még Kanada, Ausztrália, Argentína és Brazília területére. 

Az első világháború kitörése után ellenséges lett a hangulat az oroszországi németek iránt, a férfiakat besorozták a hadseregbe, a törökök ellen harcoltak csak, mert féltek hogy átállnának a német hadsereg oldalára. A cári rendszer bukása után Németország 1917 - 1918-ban megszállta Ukrajnát, az itt élő németek támogatták őket, mert védelmet reméltek a hadseregtől. A visszavonulás előtt kiképeztek egy német önvédelmi erőt, amely kénytelen volt Lengyelországba vonulni a szovjet hadsereg elől 1919-ben. 

A szovjet rendszerben felszámolták a német kulturális életet, az egyházakat is, a templomokból raktár lett. A következő csapás a kollektivizálás volt 1929 után, emiatt zavargások törtek ki, amiket levertek, sok volt a halálos áldozat. 

Miután Hitler hatalomra jutott, a németeket ellenforradalmárként és kémként kezelték. Sok embert tartoztattak le és száműztek Szibériába. 1936-ban bezárták a német iskolákat, letartoztatták a tanárokat, az ukrán lett az oktatás nyelve. A templomokat bezárták, sokat lebontottak, a papokat is letartoztatták és agyonlőtték. 

1941-ben 326 000 német élt a területen, 228 faluban.

A háború elején 40 000 németet deportáltak a Szovjetunió ázsiai részeire, sokan meghaltak közben.

A terület ezek után német uralom alá került. 

1944-ben kitelepítették az itt élő németeket a szovjet hadsereg elől. Miután 1945-ben a szovjet hadsereg utolérte a menekülteket Németország keleti részén, sokan tovább menekültek a nyugati hatalmak zónáiba. A balszerencséseket elfogta a szovjet hadsereg és mint árulókat deportálta a Szibériába és Kazahsztánba, a deportáltak közül sokan meghaltak. Sztálin halála után sem térhettek haza a deportáltak, ezek közül Kazahsztánból sokan visszatértek Németországba 1985 után. 

Tagscherer József és Scheller Katalin

Dédapám nagynénémmel Tagscherer Ágotával 1950

Dédapám 1930-as évek

Anyai nagyapám Tagscherer József (1925-1991) szülei Tagscherer József (1885-1952) és Scheller Katalin (1890-1963) voltak.
Tagscherer József dédapám 1885.11.16-án született Martin Tagscherer (1854-1916) zsellér és Catherina Nick (1862-1946) fiaként Vörösváron 268.szám alatt.
Scheller Katalin dédanyám 1890.11.21-én született Johann Scheller (1864-1915) zsellér és Maria Peller (1867-1945) lányaként Vörösvár 161.szám alatt.
Tagscherer József dédapám először egy 1907-es sorozási iratban szerepel, itt nőtlen, kocsis a foglalkozása, 163 cm magas, gyenge testalkata van, hiányzik a jobb kis ujja, ezért nem sorozták be, hadpótlék lett.
Tagscherer József dédapám 1911.02.21-én vette el Scheller Katalin dédanyám, ekkor szénbányászként dolgozott. 1914-ben kezdte építeni dédapám Vörösváron a Pozsonyi utca 27. szám alatti házát, ami 1997-ig családunk tulajdona volt.
1914-ben elvitték katonának az első világháborúba. 1914-ben vagy 1915-ben orosz hadifogságba esett. 1920-ban vagy 1921-ben tért haza a fogságból, 1917-ben Turkesztánban ( ma Kazahsztán ) volt hadifogoly, a Szir Darja terület Perowsk ( ma Qysylorda ) városában, a fogságba esése idején a 32.gyalogezred helyettesítő  tartalékos honvédja volt.
A két világháború közt kőport bányászott dédapám. Ekkoriban a kőport használták a mosáshoz, a mai mosópor helyett. Dédanyám a földjükön megtermelt virágot adta el Budapesten.
Dédapám 1952.08.04-én halt meg szívinfarktusban Pozsonyi utca 27-ben, ekkor agyagbányász volt a foglalkozása. Dédanyám 1963.03.14-én halt meg szívinfarktusban, szintén ott.