Lambrecht Axel és Maria Stadler

Maria Stadler 1628.03.07-én született Blasiwald településen, Simon Stadler és Katharina Büchler lányaként.
Lambrecht Axel és Maria Stadler 1649-ben Gündelwangenben kötött házasságot. Ekkor Lambrecht Axel favágó volt, az üveggyár ( Glashütte )  közelében Grünwald településen lakott, sajnos a települést, ahonnan jött nem tudtam elolvasni, vsz Bajorországból jött. Maria Stadler a régi üveggyár közelében lakott ( Blasiwald ).
1650.05.10-én született Elisabetha lányuk, itt írtak Lambrecht Axel származási helyéről, a szöveg szerint Bavariaból ( Bajorország ) Chiemsee-hez közelről jött ( tehát a Chiemsee tó melletti egyik településről ).
Lambrecht Axel 1675.04.28-án halt meg Holzschlag településen.
Maria Stadler 1686.12.02-án halt meg Holzschlag településen.
A 1649-es házasság, rákattintva eredeti méretben látható a kép.

Volga-vidéki németek 1764 - 1941

II. Katalin cárnő 1763-ban kiadott kiáltványában különböző kedvezményeket ígérve hívott külföldi telepeseket Oroszországba, ezek főleg németek voltak.
1764 és 1767 közt érkeztek a német telepesek a Volga-vidékre a következő területekről: Rajna-vidék. Hessen, Pfalz, Baden, Bajorország. 104 új települést hoztak létre. Miután átvészelték az első évek nehézségeit, amiből a legrosszabbak a nomád népek kegyetlen támadásai voltak a német falvak ellen, virágzó terület lett a vidék, ahonnan élelmet exportáltak Oroszország más részeire.

1871-ben II. Sándor cár megvonta eddigi kedvezményeiket, 1874-től már katonai szolgálatra is kötelezték őket. Ezután sokan kivándoroltak Észak és Dél-Amerikába. 

1921-1922-ben sok itteni német éhenhalt az országos éhínség idején.

1924-ben létrejött egy Volgai Német Szocialista Köztársaság, amely 1941-ig létezett.

1941-ben a német támadás után deportálták az itt élő 400 ezer németet Szibériába és Kazahsztánba, sokan meghaltak emiatt.

Volga-vidék német települései

Oroszországi németek 1200 - 1804

Először Lübeck város kereskedői hoztak létre egy kereskedelmi telepet Novgorodban 1200 körül, ők voltak az első németek orosz földön. III. Iván cár 1478-ban elfoglalta Novgorod államot, ő volt az első cár aki külföldi szakembereket fogadott fel, köztük németeket is, akik közül néhányan letelepedtek a fővárosban Moszkvában. A 17.században sok külföldi élt Moszkvában, 1652-ben Mihály cár elrendelte hogy minden nyugati egy városnegyedben éljen, ez volt a Német külváros, itt 1665-ben 1200, 1725-ben 2500 külföldi élt, a város lakóinak 2 %-a.

I.Péter cár 1703-ban új fővárost alapított Szentpétervárt, ide sok külföldi szakember költözött, köztük a most meghódított Baltikumból németek. A 18.század elején sok német hivatalnok és más szakember vándorolt be Oroszországba.

Oroszországban hatalmas ritkán lakott területek voltak, ezért Katalin ( 1762 - 1796 ) cárnő, aki maga is német származású volt, az adóbevételek növelése érdekében külföldön, főleg német területeken parasztok toborzásába kezdett. 1763-ban kiadott egy meghívó kiáltványt a külföldi telepeseknek, a következő kedvezményeket ígérte: vallásszabadság, mentesség a katonai szolgálat alól, saját önkormányzat ahol német a hivatalos nyelv, pénzügyi támogatás, 30 adómentes év. Ezután toborzásba kezdtek Németországban, újságokban és templomokban hirdettek. A Rajna-vidéken, Bajorországban, Badenben, Hessenben, és Pfalzban. 

1764 és 1767 közt 30 ezer külföldi paraszt érkezett Oroszországba, főleg németek, de franciák, hollandok és svédek is jöttek. Ezek közül ezrek haltak meg az érkezés után, az éhezés és a betegségek miatt. Egy kisebb rész Szentpétervár környékén telepedett le, a többség a Volga-vidéken Szaratov környékén, itt 104 új falut hoztak létre. Sokat szenvedtek az éghajlat, a kártevők és a betegségek miatt. A legnagyobb gond a környék nomádjaival volt, akik egész településeket pusztítottak el, a nőket megerőszakolták és elvittek mindenkit rabszolgának. Az első 10 évben 7000 halálos áldozat volt a telepesek közt. Az orosz kormány további támogatásokkal próbálta ellensúlyozni ezt. A telepesek létrehozták önkormányzataikat, megválasztották vezetőiket amelyek intézték a belső ügyeiket. Idővel gazdaságilag felvirágzott a terület, megnőtt az ott élő németek száma, 1815-ben 60 ezer német élt a Volga-vidéken, 1850-ben már 165 ezer, A régi településekről kiindulva új településeket hoztak létre a németek a környező területeken. A 19.század végére véget ért a virágzás, elfogytak az új művelhető területek és gazdasági problémák léptek fel.

1707.01.03 Nikolaus Gerardin ügye

A tanács sommás tanúkihallgatást tart az elhunyt Grossbardt özvegye által folyó év január 7-én Nikolaus Gerardin ellen indított ügyben.

Első tanúként a negyven év körüli ( 1667 ), katolikus vallású Sebastian Sehn budakeszi parasztot hallgatják meg, aki a bajorországi Wolnzachban született. A tanú kijelenti: Gerardin Eszéken gyakran ingerelte az elhunytat azzal, hogy amikor a kurucok a pesti mezőn voltak, számtalanszor átment Gerardin feleségéhez. a házukból, a falra állva nézték a kurucokat. Grossbardt és Gerardin egyszer összeverekedett Wagner fogadójában, de a tanú akkor nem volt jelen. A verekedés után Grossbardt beteg lett, feküdt és ápolták. Egy alkalommal Grossbardt az eszéki várban lévő fogadóból az alsóvárosba ment a Fekete Ház melletti istállóban elhelyezett lovaihoz. Az oda- és a visszaút egy egész napot vett igénybe, mert Grossbardt nagyon fáradt és erőtlen volt,A tímár egyezséget akart kötni a verekedés miatt Grossbardttal és azzal fenyegette meg, ha nem egyezkedik vele, akkor Pécset elárulja a főispánnak, hogy az ismert tűzvész miatt elveszítette a lovat és a kocsit. Sehn beszámol arról is, hogy Grossbardt halála után Jakob Pöll is vitába keveredett Gerardinnal, aki két pisztolyt szegezett rá. Pöll kilötte a kezéből az egyik pisztolyt, majd megkérdezte tőle, vele is azt akarja tenni, mint Grossbardttal.

A második tanú a harmincöt éves ( 1672 ), katolikus vallású Kaspar Peter budakeszi paraszt, aki a morvaországi Johannesthalban született. Kaspar Peter saját szemével látta, amikor este felé Grossbardt részeg volt, Gerardin azonban egész nap böjtölt. Mivel Grossbardt féltékenykedett Gerardinra, a két férfi összeverekedett, mindketten hevesen küzdöttek. A tímár leteperte a földre Grossbardtot, rátérdelt és ököllel erősen ütlegelte, később megrugdosta, majd háromszor erősen mellbe vágta. Később ismét egymásnak estek, de a tanú akkor már nem volt jelen, de azt hallotta, Jakob Pöll- akit svábul Jäcklnak hívnak - ott volt. 

Itt a két budakeszi tanú érdekes, főleg a születési helyük.

Besszarábiai németek 1814-1940

Besszarábiába 1814 és 1842 közt 9000 német vándorolt be Baden, Württemberg, Elzász, Bajorország, Poroszország és Lengyelország területéről. 1940-ben 93 000 német élt ott. Oroszország a 1806 és 1812 közti Törökország elleni háború eredményeként szerezte meg Törökországtól Besszarábiát 1812-ben. Az itt élt tatárok elmenekültek és a ritkán lakott területre új telepeseket kellett szerezni. I.Sándor cár 1813.11.29-én kiáltványt adott ki, ebben kiváltságokat igért a német telepeseknek: földet, kamatmentes kölcsönt, 10 éves adómenteséget, belső önkormányzatot, vallásszabadságot, mentességet a katonai szolgálat alól. A telepesek 2 hullámban jöttek. Az első hullám Poroszországból ( Posen, Danzig, Marienwerder, Bromberg )  Lengyelországból - Lodz és Varsó környékéről 1700 család, ők már 1814-ben megérkeztek, ezek főleg lutheránusok voltak. Jelentős részük 1800-ban a porosz királyság toborzására jött főleg Württembergből Lengyelországba, de svábok, poroszok, mecklenburgiak és más németek is voltak köztük, 1806-ra már lejártak a kedvezményeik és 1812-ben Napóleon seregei elpusztították a területet. A második hullám Délnyugat-Németországból: Baden, Württemberg, Elzász, Bajorország, Pfalz, innen 2000 család érkezett, a Dunán hajón jöttek, 1817-ben jöttek a legtöbben. 1831-es lengyel felkelés leverése  után az oroszok Orosz-Lengyelországból újabb német telepeseket toboroztak Besszarábiába, ezek a telepesek eredetileg Poroszországból, Mecklenburgból és Württembergből származtak. A telepesek állami földeket kaptak, 1842-ben 24 településen éltek. A falvakban belső önkormányzatuk volt, maguk választották vezetőiket. 1871-ben már 150 településen éltek. A legtöbben evangélikusok voltak, 13 lelkészségük volt, a reformátusok Svájcból jöttek, Shabo faluban volt lelkészségük, a baptistáknak 7 lelkészsége volt, a katolikusoknak 4 plébániája. Az evangélikusok székhelye Odessza volt, papjaik a Baltikumban Dorpat / Tartu ( ma Észtország ) egyetemének teológiai karán tanultak. Minden falunak volt saját német általános iskolája, német volt a tanítási nyelv, 1880-tól bevezették az orosz oktatását az iskolákban, 1918-tól a román uralom alatt államosították iskoláikat és román lett a tanítási nyelv, volt még egy fiú és egy lány középiskolájuk is. 1871-ben elvesztették kiváltságaikat és 1874-ben bevezették Oroszországban a kötelező katonai szolgálatot, ezek hatására 1874 után 25 000 német vándorolt ki Besszarábiából az USA-ba, Kanadába, Brazíliába, Argentinába. 1880-tól megindult az oroszosítás Besszarábiában is. Besszarábiát 1918-ban elfoglalta Románia, megindult az erőszakos románosítás. 1940-ben elfoglalta a Szovjetunió Besszarábiát, ezután kitelepitették a 93 000 németet Németországba.

Német bevándorlás Törökbálintra és Tétényre 1735-1739

A házassági anyakönyvben 1 bajor, 1 porosz, 1 magyarországi, 1 osztrák, 1 csehországi szerepel. 1737 Georg Kappenberger Bajorország. Franz Joseph Kutscher Poroszország most Érd, feleség Maria Fillinger özvegy Tétény. 1738 Mathias Iby Sopron. 1739 Johann Osterlin Tétény, feleség Katherina Wagner özvegy Ausztria. Johann Zech született Csehország most Tétény, feleség Maria Binder özvegy Tétény.

Német bevándorlás Törökbálintra 1699-1710

A jezsuiták 1700-as levelén kivül amely szerint osztrák és bajor bevándorlók érkeztek Törökbálintra, az anyakönyvi bejegyzések maradtak fenn néhány bevándorló származási helyéről. A halálozási anyakönyvben 1702-ben 1 ilyen halál volt, Johann Holender Tirolból. A házassági anyakönyvben 1702-ben 2 ilyen házasság volt, Johann Grassweg Ausztriából és a felesége Franciska Ament Bajorországból, valamint Johann Hilinger Ausztriából.

Törökbálint 1700

A Pest megyei levéltár Instantiae politicae (Folyamodványok) iratai közt található a budai jezsuiták levele 1700-ból. A levél szerint 1699-ben 39 német telepes érkezett Törökbálintra Ausztriából és Bajorországból.