Svájci anabaptisták Oroszországban

Annak idején sok svájci anabaptista menekült az üldözések elől Svájcból a 17.század végén Pfalzba. 1772-ben Ausztria megszerezte Galíciát Lengyelország első felosztásakor. II.József császár az 1780-as években bevezette a vallásszabadságot Ausztriában. Ennek hatására 1785-ben Pfalzból svájci anabaptisták egy csoportja telepedett le Galíciában. Már a 1790-es években orosz és lengyel földesurak toborzói keresték fel őket. Ennek hatására több anabaptista család kivándorolt Podoliába, Litvániába, Volhíniába. 

Volt egy másik svájci anabaptista csoport is, az Amish anabaptisták, ők annak idején a 1397 és 1796 közt Württemberghez tartozó, Burgundia területén fekvő Mömpelgard / Montbéliard grófságba menekültek az üldözések elől Svájcból. 1796-ban Franciaországhoz csatolták a területet. Ők 1791-ben Lublin mellett hoztak létre egy új települést. A vallásszabadság és az olcsó föld vonzotta őket oda.

Ezenkívül 1770-ben a Habsburgok által üldözött hutteriták érkeztek az Orosz birodalomba. 

Rajtuk kívül a nyugat-porosz mennoniták is érkeztek. Ezeket az anabaptista vallási csoportokat az orosz állam és magánbirtokosok hívták Oroszországba.

A 19-század elején sok svájci anabaptista vándorolt tovább a korábbi oroszországi telepeikről Volhíniába. A 1790-es években létrejött Micheldorf és Urszulin lakói 1815 és 1837 közt áttelepültek Dubno mellé Eduardsdorfba. Volhínia egy soknemzetiségű terület volt, lengyelek, ukránok és zsidók éltek a környéken, rajtuk kívül az 1860-as években evangélikus németek vándoroltak be Pomerániából és Lengyelország középső részéről. 

A svájci anabaptista, amish, mennonita, hutterita és evangélikus német családok közt rokoni kapcsolatok jöttek létre, házasodtak egymással. 1874-től közösen vándoroltak ki Amerikába.

Miután eltörölték a német telepesek kedvezményeit 1870-ben és bevezették az általános hadkötelezettséget Oroszországban, sok anabaptista vándorolt ki a USA-ba. 

A legtöbben Kansas területén hozták létre új falvaikat, a többiek Dél-Dakota és Minnesota államokba vándoroltak.

Volga-vidéki németek 1764 - 1941

II. Katalin cárnő 1763-ban kiadott kiáltványában különböző kedvezményeket ígérve hívott külföldi telepeseket Oroszországba, ezek főleg németek voltak.
1764 és 1767 közt érkeztek a német telepesek a Volga-vidékre a következő területekről: Rajna-vidék. Hessen, Pfalz, Baden, Bajorország. 104 új települést hoztak létre. Miután átvészelték az első évek nehézségeit, amiből a legrosszabbak a nomád népek kegyetlen támadásai voltak a német falvak ellen, virágzó terület lett a vidék, ahonnan élelmet exportáltak Oroszország más részeire.

1871-ben II. Sándor cár megvonta eddigi kedvezményeiket, 1874-től már katonai szolgálatra is kötelezték őket. Ezután sokan kivándoroltak Észak és Dél-Amerikába. 

1921-1922-ben sok itteni német éhenhalt az országos éhínség idején.

1924-ben létrejött egy Volgai Német Szocialista Köztársaság, amely 1941-ig létezett.

1941-ben a német támadás után deportálták az itt élő 400 ezer németet Szibériába és Kazahsztánba, sokan meghaltak emiatt.

Volga-vidék német települései

Szentpétervár környéki németek 1765 - 1942

II. Katalin 1763-ban adta ki a telepeseket Oroszországba hívó nyilatkozatát.
Szentpétervár környékére 1765-ben és 1766-ban érkeztek német parasztok, akik három települést hoztak létre: Neu-Saratowka ( 7 km Szentpétervártól ) , Srednja Rogatka ( 5 km ), Kolpino ( 20 km ). Ekkor 110 család jött Brandenburg, Württemberg, Schwaben és Hessen-Darmstadt területéről. Azután alapítottak még három települést 110 km-re Szentpétervártól, Jamburg megyében 1767-ben:
1,Luzk, itt Pfalzból jött katolikus bajorok telepedtek le,ezek egy része tovább vándorolt 1789 és 1792 közt Ukrajnába Dnyepropetrovszk mellé, itt alapították meg Jamburg települést, később 67 evangélikus sváb és hesseni jött a helyükre, ezek egy része takács volt.
2, Porchowo, ide szintén katolikus pfalzi bajorok jöttek, ők is elvándoroltak Ukrajnába, Jamburgba, később evangélikusok jöttek a helyükbe: Bajor o, Hessen-Darmstadt, Pfalz és Porosz o területéről, köztük is voltak takácsok
   3, Frankfurt. Ide is katolikus bajorok jöttek Pfalzból, ők is elvándoroltak Ukrajnába, Jamburgba, majd 21 evangélikus német család jött a helyükbe.
I.Sándor cár 1804-ben új nyilatkozatot adott ki telepesek Oroszországba hívásáról. Ennek hatására 1809-ben újabb 90 család jött Württemberg, Baden-Durlach, Elzász és Poroszország területéről Szentpétervár környékére. Hat település jött létre:
1,Strelna, 1812-ben jött létre, ( 15 km ) itt volt Konstantin nagyherceg palotája, származási helyek: Baden, Württemberg, Porosz o.
2. Oranienbaum, 1812-ben jött létre, ( 40 km )
3. Peterhof.1812-ben jött létre (15 km ), itt volt a cárok nyári palotája.
4. Kronstadt, ( 30 km ) 1809-ben jött létre
5. Iswara, ( 80 km ) 1809-ben jött létre, Baden, Württemberg, Porosz o és Lengyel o területéről jöttek a telepesek.
6. Kipen ( 33 km ) 1812-ben jött létre
1810 és 1820 közt három új német település jött létre: Pavlovsk, Friedental és Carszkoje Szelo.
1820 után a német településekről kirajzó népfelesleg új német településeket hozott létre az első világháború kitöréséig, összesen 40 településen éltek a Pétervári kormányzóságban. A létszámuk az 1799-es 1047 főről 1914-re 11 445 főre nőtt. 1870 után ők is osztoztak a többi oroszországi német sorsában, a cári elnyomás, majd a szovjet terror következett. 1941 augusztusában 26 000 németet deportáltak innen Szibériába. Az itt maradt 2400 németet 1942 októberében Lublin vidékére szállították a német hatóságok. 1945-ben elfogták őket a szovjet csapatok, azután Szibériába és Kazahsztánba deportálták őket.

Oroszországi németek 1200 - 1804

Először Lübeck város kereskedői hoztak létre egy kereskedelmi telepet Novgorodban 1200 körül, ők voltak az első németek orosz földön. III. Iván cár 1478-ban elfoglalta Novgorod államot, ő volt az első cár aki külföldi szakembereket fogadott fel, köztük németeket is, akik közül néhányan letelepedtek a fővárosban Moszkvában. A 17.században sok külföldi élt Moszkvában, 1652-ben Mihály cár elrendelte hogy minden nyugati egy városnegyedben éljen, ez volt a Német külváros, itt 1665-ben 1200, 1725-ben 2500 külföldi élt, a város lakóinak 2 %-a.

I.Péter cár 1703-ban új fővárost alapított Szentpétervárt, ide sok külföldi szakember költözött, köztük a most meghódított Baltikumból németek. A 18.század elején sok német hivatalnok és más szakember vándorolt be Oroszországba.

Oroszországban hatalmas ritkán lakott területek voltak, ezért Katalin ( 1762 - 1796 ) cárnő, aki maga is német származású volt, az adóbevételek növelése érdekében külföldön, főleg német területeken parasztok toborzásába kezdett. 1763-ban kiadott egy meghívó kiáltványt a külföldi telepeseknek, a következő kedvezményeket ígérte: vallásszabadság, mentesség a katonai szolgálat alól, saját önkormányzat ahol német a hivatalos nyelv, pénzügyi támogatás, 30 adómentes év. Ezután toborzásba kezdtek Németországban, újságokban és templomokban hirdettek. A Rajna-vidéken, Bajorországban, Badenben, Hessenben, és Pfalzban. 

1764 és 1767 közt 30 ezer külföldi paraszt érkezett Oroszországba, főleg németek, de franciák, hollandok és svédek is jöttek. Ezek közül ezrek haltak meg az érkezés után, az éhezés és a betegségek miatt. Egy kisebb rész Szentpétervár környékén telepedett le, a többség a Volga-vidéken Szaratov környékén, itt 104 új falut hoztak létre. Sokat szenvedtek az éghajlat, a kártevők és a betegségek miatt. A legnagyobb gond a környék nomádjaival volt, akik egész településeket pusztítottak el, a nőket megerőszakolták és elvittek mindenkit rabszolgának. Az első 10 évben 7000 halálos áldozat volt a telepesek közt. Az orosz kormány további támogatásokkal próbálta ellensúlyozni ezt. A telepesek létrehozták önkormányzataikat, megválasztották vezetőiket amelyek intézték a belső ügyeiket. Idővel gazdaságilag felvirágzott a terület, megnőtt az ott élő németek száma, 1815-ben 60 ezer német élt a Volga-vidéken, 1850-ben már 165 ezer, A régi településekről kiindulva új településeket hoztak létre a németek a környező területeken. A 19.század végére véget ért a virágzás, elfogytak az új művelhető területek és gazdasági problémák léptek fel.

A Fekete-tengeri németek 1789 - 1810

A Fekete-tengertől északra élő németeket nevezték így. A területet nyugatról a Bug folyó, keletről az Észak-Kaukázus határolta.
1765-ben indult meg a német bevándorlás nyugat és Délnyugat Németországból Oroszországba.
1789 óta érkeztek a Fekete-tenger vidékére nyugat-poroszországi mennoniták.

Új-Oroszországban Odessza vidékén sok új település jött létre. 

II. Katalin cárnő idején az oroszok legyőzték Törökországot ( 1768 - 1774 ) és 1783-ban elfoglalták a Krími kánság területét. A Jassy békében megkapták a Bug és a Dnyeszter közti területen, sok bolgár, görög, román települt ide a Török birodalomból. 

I.Sándor idején 1803-ban érkeztek ide az első bevándorlók délnyugat-Németországból: Baden, Württemberg, Pfalz, Elzász, Lotharingia. A telepesek Ulmból jöttek hajón Galatz kikötőjéig. Onnan kilenc csoportban 1100 ember jött szárazföldön Dubossary településig, innen a karantén letöltése után Odessza városába mentek, itt az Újorosz Jóléti Hivatal fogadta őket. 

Odessza városából küldték őket az új lakóhelyeikre, ahol megkapták földjeiket. 1804 tavaszán alapították Gross és Kleinliebental falvakat. Azután alapították Neuburg, Peterstal és Josefstal településeket. 1805-ben Alexanderhilf, Frankfeld, Mariental és Lustdorf falvakat. 1806-ban Frudental falut. 1808-ban jött egy új bevándorlási hullám Baden és Elzász területéről, ők Glückstal és Kutschurgan kerületekben telepedtek le. Ekkor jött létre Neudorf, Bergdorf és Glückstal település. Az orosz kormány csökkentette a fogadott bevándorlók számát, hogy elég támogatást tudjon adni a régieknek. Richelieu kormányzó az új bevándorlókat Kutschurgan körzet Liman folyóhoz küldte. Itt jöttek létre Kandel, Selz és Strassburg falvak. 

1808-ban még 500 új német bevándorló jött, ők a Beresan folyó mellett kaptak földet. 1809-ben itt jött létre Landau, Speyer, Rohrbach település. 1810-ben Worms, Sulz, Karlsruhe, Rastadt és München. Az így létrejött német településhálózat nem volt összefüggő mint a Volga-vidéken, de láncolatba rendeződtek a koloniák. 

Visztulai németek

Ezek a Visztula és mellékfolyói mentén élő németek voltak, a mai Közép-Lengyelország területén. A területre először holland és fríz telepesek mennoniták és anabaptisták érkeztek a 16-17-században, ezek voltak a Hollanderek / Hauländerek, ezek később beolvadtak a németek közé. Lengyelország és Poroszország területén nagy pusztítást okozott az északi háború ( 1700-1721 ), sok falu elpusztult. Poroszországba és Kujáviába német telepeseket hívtak a birtokosok és később is folyt a német bevándorlás a 18.században és a 19.század elején. Poroszországból és Dél-Németországból jöttek telepesek, a délnémeteket svábnak nevezték. Lengyelország felosztásakor Közép-Lengyelország Poroszország része lett 1795 és 1807 közt. A poroszok Pfalzból, Hessenből, Lotharingiából, Württembergből toboroztak németeket. A kormány földet, utazási költséget, házat és gazdasági felszerelést adott a bevándorló parasztoknak. Az első sváb település a Plock melletti Schröttersdorf volt 1797-ben. A visztulai németek  többsége 1945.februárjában elmenekült a szovjet hadsereg elől. A többiek közül sokakat szovjet kényszermunkára vittek, lengyel munkatáborba zártak vagy elűztek Németországba. 

Galíciai németek 1774-1940

Amikor felosztották 1772-ben Lengyelországot Poroszország, Oroszország és Ausztria, Galíciát a Habsburg birodalom kapta meg. 1774-ben érkeztek az első németek, parasztok és kézművesek, Galíciába Németországból Lembergbe / Lvovba. 1781-ben  kiáltványt adott ki II.József császár, amelyben parasztokat és kézműveseket toborzott Németországból, földet és több évi adómenteséget igért nekik. Szintén 1781-ben adta ki vallási türelmi rendeletét, amely a protestánsokra is vonatkozott, így ők is bevándorolhattak a Habsburg birodalomba, ekkor még a Mennonita protestáns szekta tagjai is bevándoroltak Lemberg környékére. A toborzás Pfalzban és a Saar-vidéken történt 1782 és 1785 közt. A toborzást segítette egy osztrák terület Pfalzban, a Winnweiler terület, innen sokan jöttek Galíciába. A telepesek a Rajnán hajóztak Speyerig, onnan a Fekete-erdőn és Odenwaldon át Ulmig, majd a Dunán hajón Bécsig, onnan kocsival Brünn, Olmütz, Mährisch Neustadt, Bielitz útvonalon Krakkóig és onnan Galíciába. 1782 és 1785 közt 3216 család 14669 személy jött Galíciába. Ferenc császár idején 1802 és 1805 közt még 1200 család érkezett, 1811 és 1848 közt még 400 család jött. Galíciában lengyelek, ukránok, zsidók, németek, románok, lipovánok, örmények, csehek, szlovákok, magyarok éltek. 1900-ban keleti részen 64,5 % ukrán, 21 % lengyel, 13,7 % zsidó, 0,3 % német és 0,5 % egyéb élt. A nyugati részen 78,7 % lengyel, 13,2 % ukrán, 7,6 % zsidó, 0,3 % német és 0,2 % egyéb élt. Galícia az első viágháború után Lengyelország része lett, 1939-ben elfoglalta a Szovjetunió. 1940-ben kitelepítették a németeket, 54 000 személyt Németországba.

Galícia a lila rész

Bukovinai németek 1780-1940

A terület a középkorban a Moldvai fejedelemség része volt, a 14.században erdélyi szász iparosok és kereskedők települtek ide, a 17.századra beolvadtak a moldvai csángókba. Bukovinát 1775-ben foglalta el a Habsburg birodalom, ekkor a többség román volt, éltek még ott ukránok, lipovánok ( óhitű oroszok ), lengyelek, csángó magyarok, örmények. A terület Galícia része lett, 1849-ben lett önálló tartomány. 1784-1785-ben jött egy nagy német bevándorlási hullám, parasztok és iparosok, Szepeségből, Bánátból, Galíciából ( protestánsok ), Rajna-Pfalzból, Badenből, Hessenből. Később innen települtek Galíciába, Besszarábiába, Dobrudzsába. 1850 után sok német vándorolt ki, főleg az USA-ba. 1875-ben nyílt egy német nyelvű egyetem Czernowitzban, 1920-ig létezett. Az 1910-es népszámlálás szerint a tartomány 38 %-a ukrán, 34 %-a román, 13 %-a zsidó, 9 %-a 72 000 német és 5 % egyéb, lengyel, lipován, magyar, örmény. 1918-ban elfoglalták Bukovinát a románok, erőszakos elrománosításba kezdtek. 1940-ben 96 000 német élt Bukovinában. 1940-ben elfoglalta Bukovina északi részét a Szovjetunió, ezután egész Bukovinából kitelepítették a németek túlnyomó részét 89 000 embert. 1945 után még 7500 német vándorolt ki az NSZK-ba.

A narancssárga terület Bukovina

Bukovinai és Besszarábiai németek, zöld színű területek

Besszarábiai németek 1814-1940

Besszarábiába 1814 és 1842 közt 9000 német vándorolt be Baden, Württemberg, Elzász, Bajorország, Poroszország és Lengyelország területéről. 1940-ben 93 000 német élt ott. Oroszország a 1806 és 1812 közti Törökország elleni háború eredményeként szerezte meg Törökországtól Besszarábiát 1812-ben. Az itt élt tatárok elmenekültek és a ritkán lakott területre új telepeseket kellett szerezni. I.Sándor cár 1813.11.29-én kiáltványt adott ki, ebben kiváltságokat igért a német telepeseknek: földet, kamatmentes kölcsönt, 10 éves adómenteséget, belső önkormányzatot, vallásszabadságot, mentességet a katonai szolgálat alól. A telepesek 2 hullámban jöttek. Az első hullám Poroszországból ( Posen, Danzig, Marienwerder, Bromberg )  Lengyelországból - Lodz és Varsó környékéről 1700 család, ők már 1814-ben megérkeztek, ezek főleg lutheránusok voltak. Jelentős részük 1800-ban a porosz királyság toborzására jött főleg Württembergből Lengyelországba, de svábok, poroszok, mecklenburgiak és más németek is voltak köztük, 1806-ra már lejártak a kedvezményeik és 1812-ben Napóleon seregei elpusztították a területet. A második hullám Délnyugat-Németországból: Baden, Württemberg, Elzász, Bajorország, Pfalz, innen 2000 család érkezett, a Dunán hajón jöttek, 1817-ben jöttek a legtöbben. 1831-es lengyel felkelés leverése  után az oroszok Orosz-Lengyelországból újabb német telepeseket toboroztak Besszarábiába, ezek a telepesek eredetileg Poroszországból, Mecklenburgból és Württembergből származtak. A telepesek állami földeket kaptak, 1842-ben 24 településen éltek. A falvakban belső önkormányzatuk volt, maguk választották vezetőiket. 1871-ben már 150 településen éltek. A legtöbben evangélikusok voltak, 13 lelkészségük volt, a reformátusok Svájcból jöttek, Shabo faluban volt lelkészségük, a baptistáknak 7 lelkészsége volt, a katolikusoknak 4 plébániája. Az evangélikusok székhelye Odessza volt, papjaik a Baltikumban Dorpat / Tartu ( ma Észtország ) egyetemének teológiai karán tanultak. Minden falunak volt saját német általános iskolája, német volt a tanítási nyelv, 1880-tól bevezették az orosz oktatását az iskolákban, 1918-tól a román uralom alatt államosították iskoláikat és román lett a tanítási nyelv, volt még egy fiú és egy lány középiskolájuk is. 1871-ben elvesztették kiváltságaikat és 1874-ben bevezették Oroszországban a kötelező katonai szolgálatot, ezek hatására 1874 után 25 000 német vándorolt ki Besszarábiából az USA-ba, Kanadába, Brazíliába, Argentinába. 1880-tól megindult az oroszosítás Besszarábiában is. Besszarábiát 1918-ban elfoglalta Románia, megindult az erőszakos románosítás. 1940-ben elfoglalta a Szovjetunió Besszarábiát, ezután kitelepitették a 93 000 németet Németországba.

Thomas Klinger kádár

Thomas Klinger az 1698-as összeírásban jelent meg először Vörösváron, ekkor pintér-kádár volt a foglalkozása. 1697.06.16-án Buda Vízivárosban elvette feleségül Magdalena Herb özvegyet, ő Pfalzból, a nő Ausztriából származott. Gyerekeik: Johann 1698.06.20, Mathias 1699.11.26, Martin 1702.10.26, Franz 1704.10.10, Katherina 1707.10.07, Ignaz Buda Vízivárosban született 1709.07.29. Thomas Klinger Ürömön halt meg 1713.10.07-én.

Német bevándorlás Törökbálintra és Tétényre 1740-1742

A házassági anyakönyvben 1 frankföldi, 1 mainzi, 1 erdélyi, 1 pfalzi, 2 morva szerepel. 1740 Johann Ruck özvegy elvette Katherina Perwalert Frankföld. Andreas Peitel Morvaország felesége Klara Lang özvegy Tököl. Joseph Satler felcser Linzből. 1741 Anton Gimhor Erdély most Tétény felesége Katherina Friedrich Pfalz. Mathias Schillinger Tétény, felesége Eleonora Perger Mainz vidék. 1742 Thomas Pentz Morvaország.