1703.12.29

A budai tanácsülési jegyzőkönyv egy váltóügyet tárgyalt. Anna Elisabetha Sommer a sziléziai Boroszlóban ( Bresslau ) született, apja von Roitsch báró katonájaként esett el, anyja Anna Elisabetha Rogenbogin volt, fiatalon árva lett. Három évig volt házas Karl Sommer posztókészítővel, aki egy éve halt meg Eszéken. A házasságból egy gyerek született Maria Magdalena, aki most Nagykovácsiban él. Az asszony barátja egy evangélikus lelkész a Boroszlóban lévő Neustadtban, ő nem tud a váltóról és a levelekről. Sommerné ragaszkodik az általa korábban mondottakhoz és megnevezi Christiant, von Planckhenheim báró komornyikját és egy másik barátját, a boroszlói Seidlstatt szindikust. Végül a nő a levelekkel való szembesítése után beismeri, hogy ezeket Julius Waibel festő polgár írta, de írt neki néhány levelet a hajdani vörösvári plébános, Leopold is. Waibel a leveleket 1-1 garasért készítette, de egy hétkrajcárost ( Sibner ) is adott neki. A festő némi mentegetőzés után beismeri tettét, ezért átmenetileg áristomra itélik. Az ügy végül úgy zárult, hogy a többieket levelek hamisítására ösztönző nőt könyörületességből és mert közben jártak érte, csak kiutasították a városból, más büntetést nem kapott. A szövegben a hajdani vörösvári plébános Leopold említése az érdekes. 

Visztulai németek térképek

Az első térképen a Visztula és mellékfolyói láthatóak. A második térképen a visztulai németek származási területei vannak: sötétbarna-sváb, világosbarna-sziléziai, piros-mecklenburgi, zöld-pomerániai, rózsaszín-Neumark/Brandenburg, kék-niederunger/hollander. A hollanderek 1600 és 1650 közt érkeztek ide. A harmadik térképen szintén a származási helyek és az általuk lakott földrajzi területek elnevezései láthatóak.

Pabianicei németek

Pabianice egy németek által alapított iparváros volt Lodz mellett. 1860-ban 1425 német élt itt a lakosság 29 %-a, 1913-ban 6918 ( 14 % ), ez 1931-re lecsökkent 4494 ( 9,8 % ) főre. A város fejlődése 1793-ban indult meg, amikor Poroszország része lett Lodz vidéke , ekkor csak 482-en laktak itt, ekkor jöttek az első német bevándorlók. A város az 1820-as években lett iparváros, az oroszok takácsokat és posztógyártókat toboroztak a német textilipari területeken: Szászország, Szilézia, Poroszország, Szudéta-vidék. A terület nagyobb gyárai a következők voltak. A legnagyobb cég a Krusche és Ender textilgyár volt. A cég alapítója a szász Gottlieb Krusche 1825-ben jött ide és alapított egy műhelyt, a céget fia Benjamin Krusche futatta fel, 1850-ben már gőzgépet is vásárolt, 1872-ben társult a szász Karl Enderrel. A cég eladási központja Lodzban volt, telepei voltak Varsóban, Rigában, Harkovban, Moszkvában, Szentpéterváron, Rosztovban. 1911-ben 4300 dolgozója volt a cégnek. A harmadik legnagyobb gyár a Kindler textilgyár volt. Az alapító Rudolf Kindler 1848-ban jött ide, eleinte a Krusche cég gyapjúfestőjének volt a vezetője. 1859-ben alapította saját textilgyárát, 1879-ben 650 dolgozója volt már, a második legnagyobb gyapjúgyártó Orosz-Lengyelországban. A cég fő raktára Lodzban volt, telepei voltak Varsóban, Moszkvában, Szentpéterváron, Odesszában, Harkovban, Tbilisziben, Rosztovban, Rigában, Helsinkiben. A Schweikert cég vegyipari cég volt, festéket és gyógyszereket gyártott, az 1880-as évek végén települt ide. A Saenger papírgyárt 1863-ban alapította itt Leonhard Fessler, a varsói Robert Saenger 1874-ben vette meg. A Krusche gépgyárat 1895-ben alapította Waldemar Krusche, textilipari gépeket és mezőgazdasági eszközöket gyártott. Az evangélikus Szent Péter és Pál templom 1830-ban épült meg. A németek túlnyomó többsége evangélikus volt itt. Volt néhány katolikus német, ők és a lengyelek 1898-ban kezdték építeni a Szent Mária templomot.

Krusche és Ender székház 1865

Ender palota 1883

Kindler palota 1880-as évek

Szent Péter és Pál evangélikus templom

Szűz Mária katolikus templom

Lodz-vidéki németek 1782-1945

Ezen a lengyel területen az 1930-as években 180 000 német élt, ezen belül Lodz városában 60-70 000. A területre a középkorban is érkeztek német telepesek, de ők az újkorra beolvadtak a lengyelekbe. A 16-17.században az ellenreformáció elől Sziléziából sok posztógyártó vándorolt Lengyelországba, erre a vidékre is eljutottak, Breziny, Rzgow, Pabianice, Lutomiersk városokban telepedtek le. A 18.századi első német bevándorlási hullám 1782 és 1793 közt volt. A lengyel nemesek birtokain erdőt irtottak a telepesek, ezeket lengyel területekről toborozták, felmenőik Sziléziából és Pomerániából jöttek. A toborzás vezetője lett a falu örökös vezetője. A telepesek adómentes éveket kaptak, ezalatt erdőt irtottak és felépítették házaikat. A területet 1793-ban megkapta Poroszország, uralma 1807-ig tartott. 1798 és 1803 közt német telepeseket toboroztak ide, 1801-ben toborzó központot hoztak létre Dél-Németországban, a telepesek többsége sváb volt. 1800-ban 50 német falu volt a területen. 1801-ben létesült az első protestáns plébánia. 1805-ben 14 protestáns általános iskolájuk volt. A telepítés drága volt, egy személy költsége 1000 tallér volt. A telepesek és fiaik menteséget kaptak a katonai szolgálat alól, 3-6 év adómenteséget, utazási költséget, gazdasági felszerelést, házat és istállót. A telepesek közül sok 1803-ban és 1804-ben a kedvezőbb feltételeket kináló Oroszországba, itt főleg Odessza vidékére szökött. Napóleon 1807-ben legyőzte a poroszokat, újra létrejött a lengyel állam, a Varsói nagyhercegség, a terület visszakerült ide. 1813-ban elfoglalták az oroszok a területet, toborzásba kezdtek, sok német paraszt távozott Besszarábiába, egész 1840-ig folyt oda a kivándorlás. A területet 1815-ben megkapta Oroszország, megnyilt a hatalmas orosz piac, hatalmas iparosítás indult meg Lodz vidékén. A parasztok mellett sok német kézműves-takács és posztógyártó vándorolt ide. A német kézművesek több iparvárost alapítottak itt, 10 új protestáns plébánia létesült ezekben 1840-ig. Orosz-Lengyelországban 1830-1831-ben lengyel  felkelés tört ki az oroszok ellen, a németek nem támogatták, ezért a lengyelek ellenségesek lettek velük szemben. Sok német Volhíniába és Podoliába vándorolt. A gazdasági helyzet is romlott, sok posztógyártó kézműves kivándorolt Fehéroroszországba, Volhíniába, Csehországba vagy vissza Németországba. 1834 és 1838 közt német parasztokat toboroztak Baden és Hessen területéről ide. 1845-ben Lodzban nyilt egy német-orosz kétnyelvű reáliskola. 1863-ban és 1864-ben újabb lengyel felkelés tört ki az oroszok ellen, a németek ezt sem támogatták. A lengyelek újra ellenségesek lettek a németek ellen és több németet meggyilkoltak. A felkelés után sok német kivándorolt Közép-Lengyelországból Lublin vidékére. Cholm vidékére, Volhíniába és Belső-Oroszországba, 1865-ben és 1866-ban vándoroltak ki a legtöbben, 1892-ig folyt a kivándorlás. Megindult a kivándorlás Amerikába is 1869-1891 és 1910-1913 között. 1863-ban indult egy német nyelvű újság a Lodzer Zeitung. Megindult az iskolarendszer kiépítése és az eloroszosítás. 1866-ban Varsóban megkezdték a német általános iskolai tanárok képzését. 1866-ban német gimnázium indult Lodzban, de oroszul tanítottak. 1869-ben bezárták a német-orosz reáliskolát, 1890-ben a Ringer féle magániskolát is. 1878-ban német leánygimnázium nyilt. Az 1870-es évektől elkezdte átvenni a német egyházi iskolákat az orosz állam és orosz lett a tanítási nyelv. 1914-ben az első világháború kitörésekor a német állampolgárságú férfiakat Szibériába vitték, a többieket katonának a kaukázusi frontra. 1914-ben elfoglalta Németország a területet, helyreállt a német nyelvű oktatás, sokan Németországba mentek dolgozni, ezeknek a fele tért vissza a háború után. 1918-ban újra létrejött Lengyelország, ez a terület is visszakerült. A lengyelek ellenségesek voltak a németekkel szemben teljesen felszámolták a német oktatási rendszert. 1925-ben sok német vándorolt ki innen Kanadába. 1939-áprilisában Németország elfoglalta Csehországot és felmondta a német-lengyel megnemtámadási szerződést. A lengyel tömegek válaszul rátámadtak a helyi németekre, Lodz vidékén két németet gyilkoltak meg, ezenkivül elbocsátották őket munkahelyeikről és sokat börtönbe zártak, 70 000 német menekült Németországba. 1939 szeptemberében Németország elfoglalta a területet, a Wartheland közigazgatási terület része lett. A Wartheland területére több mint 1 millió áttelepített német került, Volhínia, Cholm-vidék, Lublin-vidék, Baltikum. Besszarábia, Bukovina. Oroszország (Fekete-tengeri németek) területéről. 1945 februárjában foglalta el a területet a szovjet hadsereg, a 17 és 50 év közti férfiakat kényszermunkára vitték a Szovjetunióba. A lengyelek a többi németet munkatáborokba zárták, ahol sokan meghaltak. 1950-ben felszámolták a Lengyelországban maradt németek elleni szankciókat. 1951-ben lengyel állampolgárságot kaptak. A többség kivándorolt a két német államba.

Walddeutsche / Erdei németek

Ezek a németek a Beszkidek hegységben, Galíciában éltek. Galícia 1340-ben lett lengyel terület, 1340-ben foglalta el Nagy Kázmér lengyel király a Halicsi fejedelemséget. Ezután indult el a németek betelepítése a területre, 1349-ben említették őket először, a 15.század elején ért véget a telepítés. A német telepesek Sziléziából és Szászországból jöttek. A 18.századra többségében ellengyelesedtek. Egy kis német nyelvsziget fennmaradt Biala - Bielitz és Zalishchyky városok környékén.

A narancssárga területen éltek az erdei németek

Német bevándorlás Törökbálintra 1733-1735

A házassági anyakönyvben 1 frank, 1 morva, 1 sziléziai, 2 sváb, 1 mainzi szerepel. 1733-ban Konrad Schmitt özvegy Frankföld elvette Maria Anna Chrachowot Morvaország. Michael Fleschker elvette Ludarigot Szilézia. 1735-ben Martin Ganter Schwarzwald elvette Maria Wagnert Tétény. Johann Todt Mainz vidék elvette Maria Ursprungot Svábország.

Német bevándorlás Törökbálintra 1728-1732

A házassági anyakönyvben 1 nassaui, 1 morva, 1 sziléziai, 1 frankföldi, 1 lotharingiai, 1 horvátországi német szerepel. 1731-ben Jakob Paplauer elvette feleségül Katharina Baumgartnert Nassau. Peter N Furtbachból Lotharingia elvette Margareta Schent.  1732-ben Martin Pinter özvegy elvette özvegy Anna Maria Kretzert Morvaország. Peter Krider Szilézia elvette özvegy Dorotea Montzt Frankföld. Stefan Radler Horvátország elvette Agnest.