Gammalsvenskby

Ez a település svéd neve, németül Altschwedendorf, 1782-ben alapították evangélikus svéd telepesek, Ukrajnában, Herszon megyében fekszik.
Az itt élő svédek eredetileg Észtországban éltek Dagö szigetén, a szigeten már az 1200-as évek óta éltek svédek, 1237-től a Német Lovagrend, 1560-tól dán, 1582 után svéd, 1721-től orosz terület.

Az itt élő svéd parasztok szabadok voltak, nem kellett adót fizetniük, 1780-ban 2000 svéd élt a szigeten. Az orosz hatóságok 1779-ben már adóztatni akarták őket. Majd 1781 márciusában Katalin cárnő kiadott egy rendeletet. Ebben kötelezett ezer itt élő svédet hogy telepedjenek át Ukrajnába, ahol szabad parasztként élhetnek az állami földeken, négy év adómentességet kaptak és különböző támogatásokat. Létrehozhatták saját önkormányzatukat, saját templomot építhettek és ők választhatták meg a papjukat.

Az út 2000 km hosszú volt, 1781 augusztustól 1782 májusig utaztak oda, csak 535-en érkeztek meg az új faluba, amely Beriszláv várostól keletre volt 15 km-re, a Dnyeper folyó közelében. Azonban nem voltak készen a házak amit ígértek nekik, ekkor 336 ember tűnt el, 135-en éltek ott 1783-ban.

1804 és 1806 közt három új német falu épült a közelben, Schlangendorf és Mühlhausendorf evangélikus, Klosterdorf katolikus volt. Mivel a németek voltak többen, sok vitája volt a két közösségnek, a földeken vitatkoztak és hogy a evangélikus papok és tanárok általában németek voltak, ezt sérelmezték a svédek. 

A 19.század végén az itt élő svédek kapcsolatba léptek az őshazával, a Svédországban és Finnországban gyűjtött adományokból saját svéd templom épült 1885-ben. Sok svéd jött látogatóba, de az első világháború miatt megszakadt a kapcsolat. 

1929-ben 885 itteni svéd kivándorolt Svédországba, ezek közül 19 család, 94 ember Kanadába vándorolt tovább, 1930-ban 250 ember visszatért a faluba, a kellemesebb éghajlat és a honvágy miatt. Ezek kénytelenek voltak kollektív gazdaságot létrehozni, 1932-ben és 1933-ban itt is sok halálos áldozata volt az ukrajnai éhínségnek. 1937-ben és 1938-ban 18 embert végzett ki a szovjet titkosrendőrség a faluból. 1941-ben a német csapatok elfoglalták a falut. 1943-ban őket is evakuálta a német hadsereg Lengyelországba. A háború végén 150 svédet elfogott a szovjet hadsereg Németországban és elvitték őket a Gulágra. A szerencsésebbek hazatértek a szülőfalujukba. 

A Szovjetunió feloszlása után az itt élő 200 svéd kapcsolatba lépett Svédországgal, az itteni evangélikus egyházt támogatja a svéd egyház.

A svéd evangélikus templom

Schwedendorf elhelyezkedése

Kaspar Schrautz és Johanna Guth

Johanna Guth 1712.05.22-én született Holzschlag ( ma Bonndorf része ) településen, Michael Guth ( 1676 - 1754 ) és Maria Axel ( 1685 - 1714 ) lányaként. 1738.05.18-án Bonndorfban feleségül ment Johann Freihez ( 1705 - 1748 ), aki Kohlhalden ( Bonndorf része ) településen született, itt született közös gyerekeik: Thomas 1739.12.09, Georg 1742.04.18, Xaver 1744.02.16.

A család 1744-ben kivándorolt Zsámbékra, amikor 1745-ben készült egy egyházi lélekösszeírás már csak Xaver fiúk volt életben. Zsámbékon született gyerekük:  Maria Elisabeth 1748.07.25.

Johann Frei 1748.07.13-án halt meg Zsámbékon.

Kaspar Schrautz ( 1727 - 1800 )  1749.02.17-én jelent meg először a forrásokban, amikor Zsámbékon feleségül vette Johanna Guthot. Az ő apja Johann Schrautz ( 1684 - 1754 ) lehetett, aki 1754.10.30-án halt meg Zsámbékon 70 évesen. 

Közös gyerekeik: Anna Maria 1750.07.10, majd ősanyám Anna Maria 1751,12.05.

Johanna Guth 1782.09.18-án halt meg Zsámbékon.

Kaspar Schrautz 1782.11.13-án vette feleségül Elisabeth Weigandt ( 1731 - 1813 ) ő Gündelwangenből származott és Zsámbékon halt meg 1813.07.23-án.

Kaspar Schrautz 1800.01.27-én halt meg Zsámbékon.

1745 Conscriptio Animarum Zsámbék Johann Frei és Johanna Guth

Kaspar Herr és Elisabetha Essl

Kaspar Herr 1754.04.01-én született meg Vörösváron,  Heinrich Herr ( 1730 - 1785 ) és Barbara Ruess ( 1729 - 1771 ) fiaként.
Elisabetha Essl 1760.09.13-án született meg Vörösváron,  Michael Essl ( 1726 - 1783 ) és Magdalena Fleiss ( 1733 - 1793 ) lányaként.
1782.01.24-én kötöttek házasságot. Kaspar Herr 1787-ben Vörösváron a 91.szám alatt lakott.

Lodz-vidéki németek 1782-1945

Ezen a lengyel területen az 1930-as években 180 000 német élt, ezen belül Lodz városában 60-70 000. A területre a középkorban is érkeztek német telepesek, de ők az újkorra beolvadtak a lengyelekbe. A 16-17.században az ellenreformáció elől Sziléziából sok posztógyártó vándorolt Lengyelországba, erre a vidékre is eljutottak, Breziny, Rzgow, Pabianice, Lutomiersk városokban telepedtek le. A 18.századi első német bevándorlási hullám 1782 és 1793 közt volt. A lengyel nemesek birtokain erdőt irtottak a telepesek, ezeket lengyel területekről toborozták, felmenőik Sziléziából és Pomerániából jöttek. A toborzás vezetője lett a falu örökös vezetője. A telepesek adómentes éveket kaptak, ezalatt erdőt irtottak és felépítették házaikat. A területet 1793-ban megkapta Poroszország, uralma 1807-ig tartott. 1798 és 1803 közt német telepeseket toboroztak ide, 1801-ben toborzó központot hoztak létre Dél-Németországban, a telepesek többsége sváb volt. 1800-ban 50 német falu volt a területen. 1801-ben létesült az első protestáns plébánia. 1805-ben 14 protestáns általános iskolájuk volt. A telepítés drága volt, egy személy költsége 1000 tallér volt. A telepesek és fiaik menteséget kaptak a katonai szolgálat alól, 3-6 év adómenteséget, utazási költséget, gazdasági felszerelést, házat és istállót. A telepesek közül sok 1803-ban és 1804-ben a kedvezőbb feltételeket kináló Oroszországba, itt főleg Odessza vidékére szökött. Napóleon 1807-ben legyőzte a poroszokat, újra létrejött a lengyel állam, a Varsói nagyhercegség, a terület visszakerült ide. 1813-ban elfoglalták az oroszok a területet, toborzásba kezdtek, sok német paraszt távozott Besszarábiába, egész 1840-ig folyt oda a kivándorlás. A területet 1815-ben megkapta Oroszország, megnyilt a hatalmas orosz piac, hatalmas iparosítás indult meg Lodz vidékén. A parasztok mellett sok német kézműves-takács és posztógyártó vándorolt ide. A német kézművesek több iparvárost alapítottak itt, 10 új protestáns plébánia létesült ezekben 1840-ig. Orosz-Lengyelországban 1830-1831-ben lengyel  felkelés tört ki az oroszok ellen, a németek nem támogatták, ezért a lengyelek ellenségesek lettek velük szemben. Sok német Volhíniába és Podoliába vándorolt. A gazdasági helyzet is romlott, sok posztógyártó kézműves kivándorolt Fehéroroszországba, Volhíniába, Csehországba vagy vissza Németországba. 1834 és 1838 közt német parasztokat toboroztak Baden és Hessen területéről ide. 1845-ben Lodzban nyilt egy német-orosz kétnyelvű reáliskola. 1863-ban és 1864-ben újabb lengyel felkelés tört ki az oroszok ellen, a németek ezt sem támogatták. A lengyelek újra ellenségesek lettek a németek ellen és több németet meggyilkoltak. A felkelés után sok német kivándorolt Közép-Lengyelországból Lublin vidékére. Cholm vidékére, Volhíniába és Belső-Oroszországba, 1865-ben és 1866-ban vándoroltak ki a legtöbben, 1892-ig folyt a kivándorlás. Megindult a kivándorlás Amerikába is 1869-1891 és 1910-1913 között. 1863-ban indult egy német nyelvű újság a Lodzer Zeitung. Megindult az iskolarendszer kiépítése és az eloroszosítás. 1866-ban Varsóban megkezdték a német általános iskolai tanárok képzését. 1866-ban német gimnázium indult Lodzban, de oroszul tanítottak. 1869-ben bezárták a német-orosz reáliskolát, 1890-ben a Ringer féle magániskolát is. 1878-ban német leánygimnázium nyilt. Az 1870-es évektől elkezdte átvenni a német egyházi iskolákat az orosz állam és orosz lett a tanítási nyelv. 1914-ben az első világháború kitörésekor a német állampolgárságú férfiakat Szibériába vitték, a többieket katonának a kaukázusi frontra. 1914-ben elfoglalta Németország a területet, helyreállt a német nyelvű oktatás, sokan Németországba mentek dolgozni, ezeknek a fele tért vissza a háború után. 1918-ban újra létrejött Lengyelország, ez a terület is visszakerült. A lengyelek ellenségesek voltak a németekkel szemben teljesen felszámolták a német oktatási rendszert. 1925-ben sok német vándorolt ki innen Kanadába. 1939-áprilisában Németország elfoglalta Csehországot és felmondta a német-lengyel megnemtámadási szerződést. A lengyel tömegek válaszul rátámadtak a helyi németekre, Lodz vidékén két németet gyilkoltak meg, ezenkivül elbocsátották őket munkahelyeikről és sokat börtönbe zártak, 70 000 német menekült Németországba. 1939 szeptemberében Németország elfoglalta a területet, a Wartheland közigazgatási terület része lett. A Wartheland területére több mint 1 millió áttelepített német került, Volhínia, Cholm-vidék, Lublin-vidék, Baltikum. Besszarábia, Bukovina. Oroszország (Fekete-tengeri németek) területéről. 1945 februárjában foglalta el a területet a szovjet hadsereg, a 17 és 50 év közti férfiakat kényszermunkára vitték a Szovjetunióba. A lengyelek a többi németet munkatáborokba zárták, ahol sokan meghaltak. 1950-ben felszámolták a Lengyelországban maradt németek elleni szankciókat. 1951-ben lengyel állampolgárságot kaptak. A többség kivándorolt a két német államba.

Galíciai németek 1774-1940

Amikor felosztották 1772-ben Lengyelországot Poroszország, Oroszország és Ausztria, Galíciát a Habsburg birodalom kapta meg. 1774-ben érkeztek az első németek, parasztok és kézművesek, Galíciába Németországból Lembergbe / Lvovba. 1781-ben  kiáltványt adott ki II.József császár, amelyben parasztokat és kézműveseket toborzott Németországból, földet és több évi adómenteséget igért nekik. Szintén 1781-ben adta ki vallási türelmi rendeletét, amely a protestánsokra is vonatkozott, így ők is bevándorolhattak a Habsburg birodalomba, ekkor még a Mennonita protestáns szekta tagjai is bevándoroltak Lemberg környékére. A toborzás Pfalzban és a Saar-vidéken történt 1782 és 1785 közt. A toborzást segítette egy osztrák terület Pfalzban, a Winnweiler terület, innen sokan jöttek Galíciába. A telepesek a Rajnán hajóztak Speyerig, onnan a Fekete-erdőn és Odenwaldon át Ulmig, majd a Dunán hajón Bécsig, onnan kocsival Brünn, Olmütz, Mährisch Neustadt, Bielitz útvonalon Krakkóig és onnan Galíciába. 1782 és 1785 közt 3216 család 14669 személy jött Galíciába. Ferenc császár idején 1802 és 1805 közt még 1200 család érkezett, 1811 és 1848 közt még 400 család jött. Galíciában lengyelek, ukránok, zsidók, németek, románok, lipovánok, örmények, csehek, szlovákok, magyarok éltek. 1900-ban keleti részen 64,5 % ukrán, 21 % lengyel, 13,7 % zsidó, 0,3 % német és 0,5 % egyéb élt. A nyugati részen 78,7 % lengyel, 13,2 % ukrán, 7,6 % zsidó, 0,3 % német és 0,2 % egyéb élt. Galícia az első viágháború után Lengyelország része lett, 1939-ben elfoglalta a Szovjetunió. 1940-ben kitelepítették a németeket, 54 000 személyt Németországba.

Galícia a lila rész

Johann Engert és Katharina Dittenberger

Johann Evangelist Engert (1782-1847) 1782.11.08-án született Szentivánon Michael Engert (1745-1810) és Christina Schmidinger (1756-1815) fiaként. 

Katharina Dittenberger (1786-1857) 1786.11.17-én született Szentivánon Heinrich Dittenberger (1753-1811) és Anna Maria Higler (1758-1804) lányaként. 

1804.11.14-én kötöttek házasságot Szentivánon. 

Johann Engert 1847.10.31-én halt meg Szentivánon tüdőbajban. 

Katharina Dittenberger domiliata 1857.01.04-én halt meg Szentivánon a 28.szám alatt tüdőbajban.