Lodz-vidéki németek 1782-1945

Ezen a lengyel területen az 1930-as években 180 000 német élt, ezen belül Lodz városában 60-70 000. A területre a középkorban is érkeztek német telepesek, de ők az újkorra beolvadtak a lengyelekbe. A 16-17.században az ellenreformáció elől Sziléziából sok posztógyártó vándorolt Lengyelországba, erre a vidékre is eljutottak, Breziny, Rzgow, Pabianice, Lutomiersk városokban telepedtek le. A 18.századi első német bevándorlási hullám 1782 és 1793 közt volt. A lengyel nemesek birtokain erdőt irtottak a telepesek, ezeket lengyel területekről toborozták, felmenőik Sziléziából és Pomerániából jöttek. A toborzás vezetője lett a falu örökös vezetője. A telepesek adómentes éveket kaptak, ezalatt erdőt irtottak és felépítették házaikat. A területet 1793-ban megkapta Poroszország, uralma 1807-ig tartott. 1798 és 1803 közt német telepeseket toboroztak ide, 1801-ben toborzó központot hoztak létre Dél-Németországban, a telepesek többsége sváb volt. 1800-ban 50 német falu volt a területen. 1801-ben létesült az első protestáns plébánia. 1805-ben 14 protestáns általános iskolájuk volt. A telepítés drága volt, egy személy költsége 1000 tallér volt. A telepesek és fiaik menteséget kaptak a katonai szolgálat alól, 3-6 év adómenteséget, utazási költséget, gazdasági felszerelést, házat és istállót. A telepesek közül sok 1803-ban és 1804-ben a kedvezőbb feltételeket kináló Oroszországba, itt főleg Odessza vidékére szökött. Napóleon 1807-ben legyőzte a poroszokat, újra létrejött a lengyel állam, a Varsói nagyhercegség, a terület visszakerült ide. 1813-ban elfoglalták az oroszok a területet, toborzásba kezdtek, sok német paraszt távozott Besszarábiába, egész 1840-ig folyt oda a kivándorlás. A területet 1815-ben megkapta Oroszország, megnyilt a hatalmas orosz piac, hatalmas iparosítás indult meg Lodz vidékén. A parasztok mellett sok német kézműves-takács és posztógyártó vándorolt ide. A német kézművesek több iparvárost alapítottak itt, 10 új protestáns plébánia létesült ezekben 1840-ig. Orosz-Lengyelországban 1830-1831-ben lengyel  felkelés tört ki az oroszok ellen, a németek nem támogatták, ezért a lengyelek ellenségesek lettek velük szemben. Sok német Volhíniába és Podoliába vándorolt. A gazdasági helyzet is romlott, sok posztógyártó kézműves kivándorolt Fehéroroszországba, Volhíniába, Csehországba vagy vissza Németországba. 1834 és 1838 közt német parasztokat toboroztak Baden és Hessen területéről ide. 1845-ben Lodzban nyilt egy német-orosz kétnyelvű reáliskola. 1863-ban és 1864-ben újabb lengyel felkelés tört ki az oroszok ellen, a németek ezt sem támogatták. A lengyelek újra ellenségesek lettek a németek ellen és több németet meggyilkoltak. A felkelés után sok német kivándorolt Közép-Lengyelországból Lublin vidékére. Cholm vidékére, Volhíniába és Belső-Oroszországba, 1865-ben és 1866-ban vándoroltak ki a legtöbben, 1892-ig folyt a kivándorlás. Megindult a kivándorlás Amerikába is 1869-1891 és 1910-1913 között. 1863-ban indult egy német nyelvű újság a Lodzer Zeitung. Megindult az iskolarendszer kiépítése és az eloroszosítás. 1866-ban Varsóban megkezdték a német általános iskolai tanárok képzését. 1866-ban német gimnázium indult Lodzban, de oroszul tanítottak. 1869-ben bezárták a német-orosz reáliskolát, 1890-ben a Ringer féle magániskolát is. 1878-ban német leánygimnázium nyilt. Az 1870-es évektől elkezdte átvenni a német egyházi iskolákat az orosz állam és orosz lett a tanítási nyelv. 1914-ben az első világháború kitörésekor a német állampolgárságú férfiakat Szibériába vitték, a többieket katonának a kaukázusi frontra. 1914-ben elfoglalta Németország a területet, helyreállt a német nyelvű oktatás, sokan Németországba mentek dolgozni, ezeknek a fele tért vissza a háború után. 1918-ban újra létrejött Lengyelország, ez a terület is visszakerült. A lengyelek ellenségesek voltak a németekkel szemben teljesen felszámolták a német oktatási rendszert. 1925-ben sok német vándorolt ki innen Kanadába. 1939-áprilisában Németország elfoglalta Csehországot és felmondta a német-lengyel megnemtámadási szerződést. A lengyel tömegek válaszul rátámadtak a helyi németekre, Lodz vidékén két németet gyilkoltak meg, ezenkivül elbocsátották őket munkahelyeikről és sokat börtönbe zártak, 70 000 német menekült Németországba. 1939 szeptemberében Németország elfoglalta a területet, a Wartheland közigazgatási terület része lett. A Wartheland területére több mint 1 millió áttelepített német került, Volhínia, Cholm-vidék, Lublin-vidék, Baltikum. Besszarábia, Bukovina. Oroszország (Fekete-tengeri németek) területéről. 1945 februárjában foglalta el a területet a szovjet hadsereg, a 17 és 50 év közti férfiakat kényszermunkára vitték a Szovjetunióba. A lengyelek a többi németet munkatáborokba zárták, ahol sokan meghaltak. 1950-ben felszámolták a Lengyelországban maradt németek elleni szankciókat. 1951-ben lengyel állampolgárságot kaptak. A többség kivándorolt a két német államba.

Lipovánok

A lipovánok ma 100 000-en élnek a Budzsák, Észak-Dobrudzsa, Bukovina és Moldva területén. 1654-ben vallási reformot hajtottak végre az orosz ortodox egyházban, akik ezt nem fogadták el azok voltak az óhitűek, ezeket kegyetlenül üldözte az orosz állam. Az üldözés elől a 18.században a Duna-delta területére, Észak-Dobrudzsába és a Budzsákba menekültek a Török birodalomba, néhány ezren pedig Bukovinába. 1817-ben 1200 lipován család élt Budzsák területén. A főbb településeik a következők. A Dunától északra a Budzsák területén: Wylkowe, Kilija, Ismajil, Nowaja Nekrasowka itt halászok élnek. A Dunától délre Észak-Dobrudzsában: Tulcea, Ó-Kilia, Mahmudia, Ieroplava, Stistovca, Ghindaresti, Sarichioi, Carcaliu itt is halásznak, a belső részen két faluban gazdák élnek: Slava Cercheza, Slava Rusa. Moldva területén főleg Bukovinában élnek és Pisc faluban ez ma Braila külvárosa.

lipován férfi hagyományos viseletben 1940

Bukovina nemzetiségei 1930

A románok lila szín, ukránok világoszöld, német fekete, sárga zsidó, piros lengyel, magyar (csángó) sötétzöld, kék lipován ( óhitű orosz ), szürke egyéb.

Bukovinai németek 1780-1940

A terület a középkorban a Moldvai fejedelemség része volt, a 14.században erdélyi szász iparosok és kereskedők települtek ide, a 17.századra beolvadtak a moldvai csángókba. Bukovinát 1775-ben foglalta el a Habsburg birodalom, ekkor a többség román volt, éltek még ott ukránok, lipovánok ( óhitű oroszok ), lengyelek, csángó magyarok, örmények. A terület Galícia része lett, 1849-ben lett önálló tartomány. 1784-1785-ben jött egy nagy német bevándorlási hullám, parasztok és iparosok, Szepeségből, Bánátból, Galíciából ( protestánsok ), Rajna-Pfalzból, Badenből, Hessenből. Később innen települtek Galíciába, Besszarábiába, Dobrudzsába. 1850 után sok német vándorolt ki, főleg az USA-ba. 1875-ben nyílt egy német nyelvű egyetem Czernowitzban, 1920-ig létezett. Az 1910-es népszámlálás szerint a tartomány 38 %-a ukrán, 34 %-a román, 13 %-a zsidó, 9 %-a 72 000 német és 5 % egyéb, lengyel, lipován, magyar, örmény. 1918-ban elfoglalták Bukovinát a románok, erőszakos elrománosításba kezdtek. 1940-ben 96 000 német élt Bukovinában. 1940-ben elfoglalta Bukovina északi részét a Szovjetunió, ezután egész Bukovinából kitelepítették a németek túlnyomó részét 89 000 embert. 1945 után még 7500 német vándorolt ki az NSZK-ba.

A narancssárga terület Bukovina

Bukovinai és Besszarábiai németek, zöld színű területek