Svájci anabaptisták Oroszországban

Annak idején sok svájci anabaptista menekült az üldözések elől Svájcból a 17.század végén Pfalzba. 1772-ben Ausztria megszerezte Galíciát Lengyelország első felosztásakor. II.József császár az 1780-as években bevezette a vallásszabadságot Ausztriában. Ennek hatására 1785-ben Pfalzból svájci anabaptisták egy csoportja telepedett le Galíciában. Már a 1790-es években orosz és lengyel földesurak toborzói keresték fel őket. Ennek hatására több anabaptista család kivándorolt Podoliába, Litvániába, Volhíniába. 

Volt egy másik svájci anabaptista csoport is, az Amish anabaptisták, ők annak idején a 1397 és 1796 közt Württemberghez tartozó, Burgundia területén fekvő Mömpelgard / Montbéliard grófságba menekültek az üldözések elől Svájcból. 1796-ban Franciaországhoz csatolták a területet. Ők 1791-ben Lublin mellett hoztak létre egy új települést. A vallásszabadság és az olcsó föld vonzotta őket oda.

Ezenkívül 1770-ben a Habsburgok által üldözött hutteriták érkeztek az Orosz birodalomba. 

Rajtuk kívül a nyugat-porosz mennoniták is érkeztek. Ezeket az anabaptista vallási csoportokat az orosz állam és magánbirtokosok hívták Oroszországba.

A 19-század elején sok svájci anabaptista vándorolt tovább a korábbi oroszországi telepeikről Volhíniába. A 1790-es években létrejött Micheldorf és Urszulin lakói 1815 és 1837 közt áttelepültek Dubno mellé Eduardsdorfba. Volhínia egy soknemzetiségű terület volt, lengyelek, ukránok és zsidók éltek a környéken, rajtuk kívül az 1860-as években evangélikus németek vándoroltak be Pomerániából és Lengyelország középső részéről. 

A svájci anabaptista, amish, mennonita, hutterita és evangélikus német családok közt rokoni kapcsolatok jöttek létre, házasodtak egymással. 1874-től közösen vándoroltak ki Amerikába.

Miután eltörölték a német telepesek kedvezményeit 1870-ben és bevezették az általános hadkötelezettséget Oroszországban, sok anabaptista vándorolt ki a USA-ba. 

A legtöbben Kansas területén hozták létre új falvaikat, a többiek Dél-Dakota és Minnesota államokba vándoroltak.

Örmények a Krímben és Ukrajnában

Már a 10.században éltek örmény kereskedők, kézművesek és zsoldosok a Kijevi Rusz állam területén. A 11.században elfoglalták a szeldzsuk törökök Örményországot, egy nagy csoport örmény menekült telepedett le a Krímben. Főleg Kaffa, Szudak és Solcati városokban telepedtek le.

Kisebb örmény közösségek alakultak örmény menekültekből a 12 és 15.században Kijevben, Podoliában, Volhíniában és Galíciában, ahol Lvov volt a központjuk. Lvovban 1364-ben létrejött egy örmény egyházmegye. 

1340-ben III.Kázmér lengyel király Volhíniát és Galíciát Lengyelországhoz csatolta, Az ott élő örmények megkapták a zsidók jogállását, szabadon gyakorolhatták a vallásukat és saját bíráik ítéltek felettük. 

A Krím fontos kereskedelmi központ volt, itt ért véget a keleti karavánkereskedelem az Arany Horda területén, tovább nőtt a jelentősége amikor 1267-ben a genovaiak átvették a déli kikötőket. 

Az örmények fontos szerepet töltöttek be a genovai kereskedők szolgálatában mint kereskedelmi ügynökök és katonák. A 14 és 15.században több tízezer örmény menekült ide Örményországból és Oroszország déli fejedelemségeiből a mongolok elől. Ekkor egyes nyugati krónikások Armenia maritima néven emlegették a Krím félszigetet.

A Krímben a 14.század közepén alakult egy örmény egyházmegye, csak Kaffa városában 44 örmény templom és 46 ezer örmény hívő élt. 

Miután 1475-ben a törökök elfoglalták a genovai telepeket a Krímben és deportálták lakóikat, véget ért az örmény fénykor a Krímben. Sok örmény kivándorolt innen Konstantinápolyba, Bulgáriába és a Lengyel-Litván államba. A megmaradt örmény közösségeket 1778-ban Nagy Katalin cárnő áttelepítette a Rosztov am Don régióba. Ezek többsége később visszatért, mivel 1783-ban Oroszország elfoglalta a Krím félszigetet.

A Lengyel királyságban Lvov volt az örmények központja, az itt lévő örmény püspöki székhely miatt. A 17.század elején 2500 örmény élt a városban. Az itt élő örmény kereskedők fontos szerepet töltöttek be a Törökország, Perzsia és Oroszország felé irányuló kereskedelemben. 

1689-ben Lvovban az örmény püspök csatlakozott a katolikus egyházhoz, de az örmények régi ritusai megmaradtak. Ekkoriban gazdaságilag is lehanyatlott Lengyelország, tehát a vallási és gazdasági okokból sok örmény kivándorolt ( akik nem fogadták el a vallási uniót ) Oroszországba, Konstantinápolyba, Havasalföldre és Perzsiába. Miután a 18.század végén felosztották Lengyelországot, egy részük orosz, a másik rész osztrák uralom alá került.

 1783-ban a Krím orosz uralom alá került, később visszatért a 1778-ban kitelepített örmények többsége és sok örmény érkezett a Török birodalomból is, ezek új településeket hoztak létre.

1944-ben deportálták a szovjet hatóságok a Krímből az itteni örményeket, csak az 1960-as években térhettek vissza.

Volhíniai németek 1801-1944

Volhínia lengyel terület volt, 1795-ben foglalta el Oroszország. A területre 3 hullámban jöttek a németek. Az első hullámban mennoniták Nyugat-Poroszországból és svájci mennoniták Galíciából és Franciaországból. A mennoniták Svájcból költöztek Rajna-Pfalzba 1670-ben, majd 1785-ben onnan Galíciába. Az első településük Ostrog volt, ide a Kijev melletti Michalin faluból költöztek 1801 és 1812 közt. Michalin faluba 1791-ben költöztek poroszországi mennoniták. A poroszországi mennoniták később is alapítottak falvakat Volhíniában, általában Oroszországból települtek át. A svájci mennoniták galíciai csoportja 1796-ban Vyshenka faluban, a Desna folyó mellett Ukrajnában telepedett le, innen 1797-ben elvándoroltak. A többség a környéken maradt, egy részük Michalinba ment, később innen a többiekkel Volhíniába telepedtek, néhányan a Lublin melletti Michelsdorfba, majd innen a többiekkel a volhíniai Eduardsdorfba. A svájci mennoniták másik csoportja Montbeliard (Franche-Comte) településről Franciaországból jött. 1791-ben Podoliában telepedtek le, innen 1795 és 1800 közt Lublin mellé Michelsdorf és Urzulin falvakba települtek, innen költöztek 1807-ben sokan a volhíniai Eduardsdorf faluba, később 1837-ben a maradékuk is Volhíniába költözött.  A második hullámban Orosz-Lengyelországból jöttek 1831 után, itt megromlott a viszonyuk a lengyelekkel mert nem támogatták 1830-1831-es felkelésüket az oroszok ellen. 1830 és 1860 közt 11424 német gazdálkodó és kézműves érkezett, 140 települést hoztak létre.  A harmadik hullám volt a legnagyobb 1862 és 1890 közt, oroszországi és poroszországi németek vándoroltak be. Ez a 1861-es oroszországi jobbágyfelszabadítás eredménye volt, mert utána munkaerőhiány lépett fel Volhíniában. Az orosz kormány munkaerőtoborzókat küldött Lengyelországba és Németországba. A volhíniai németek helyzete fokozatosan romlani kezdett, 1871-ben bevezették az általános hadkötelezettséget Oroszországban, addig mentesek voltak ez alól. 1880 után oroszosítás indult meg, nem építhettek új evangélikus plébániákat, iskoláik élére oroszokat neveztek ki. 1914-ben 300 településen 250 000 német élt Volhíniában. 1915-ben a legtöbb volhíniai németet Szibériába deportálták, ahonnan a háború után jöhettek vissza, később elfoglalta a területet Németország és 50 000-en Németországba mentek dolgozni, ezeknek egy része visszatért a háború után. Volhíniát 1921-ben két részre osztották, egy rész lengyel, a másik rész szovjet lett. 1924-ben 120 000 német élt Volhíniában. 1939-ben a Szovjetunió elfoglalta a lengyel részt. 1940-ben innen 65 ezer németet telepítettek Németországba. 1941-ben Németország elfoglalta Volhíniát. 1944-ben a szovjet részen élő németek elmenekültek a területet elfoglaló szovjet hadsereg elől. 1945-ben a volhíniai németek egy részét Németországból a Szovjetunióba deportálták, a többiek Németországban maradtak.

Vohínia a kék és barna terület

Walddeutsche / Erdei németek

Ezek a németek a Beszkidek hegységben, Galíciában éltek. Galícia 1340-ben lett lengyel terület, 1340-ben foglalta el Nagy Kázmér lengyel király a Halicsi fejedelemséget. Ezután indult el a németek betelepítése a területre, 1349-ben említették őket először, a 15.század elején ért véget a telepítés. A német telepesek Sziléziából és Szászországból jöttek. A 18.századra többségében ellengyelesedtek. Egy kis német nyelvsziget fennmaradt Biala - Bielitz és Zalishchyky városok környékén.

A narancssárga területen éltek az erdei németek

Galíciai németek 1774-1940

Amikor felosztották 1772-ben Lengyelországot Poroszország, Oroszország és Ausztria, Galíciát a Habsburg birodalom kapta meg. 1774-ben érkeztek az első németek, parasztok és kézművesek, Galíciába Németországból Lembergbe / Lvovba. 1781-ben  kiáltványt adott ki II.József császár, amelyben parasztokat és kézműveseket toborzott Németországból, földet és több évi adómenteséget igért nekik. Szintén 1781-ben adta ki vallási türelmi rendeletét, amely a protestánsokra is vonatkozott, így ők is bevándorolhattak a Habsburg birodalomba, ekkor még a Mennonita protestáns szekta tagjai is bevándoroltak Lemberg környékére. A toborzás Pfalzban és a Saar-vidéken történt 1782 és 1785 közt. A toborzást segítette egy osztrák terület Pfalzban, a Winnweiler terület, innen sokan jöttek Galíciába. A telepesek a Rajnán hajóztak Speyerig, onnan a Fekete-erdőn és Odenwaldon át Ulmig, majd a Dunán hajón Bécsig, onnan kocsival Brünn, Olmütz, Mährisch Neustadt, Bielitz útvonalon Krakkóig és onnan Galíciába. 1782 és 1785 közt 3216 család 14669 személy jött Galíciába. Ferenc császár idején 1802 és 1805 közt még 1200 család érkezett, 1811 és 1848 közt még 400 család jött. Galíciában lengyelek, ukránok, zsidók, németek, románok, lipovánok, örmények, csehek, szlovákok, magyarok éltek. 1900-ban keleti részen 64,5 % ukrán, 21 % lengyel, 13,7 % zsidó, 0,3 % német és 0,5 % egyéb élt. A nyugati részen 78,7 % lengyel, 13,2 % ukrán, 7,6 % zsidó, 0,3 % német és 0,2 % egyéb élt. Galícia az első viágháború után Lengyelország része lett, 1939-ben elfoglalta a Szovjetunió. 1940-ben kitelepítették a németeket, 54 000 személyt Németországba.

Galícia a lila rész

Bukovinai németek 1780-1940

A terület a középkorban a Moldvai fejedelemség része volt, a 14.században erdélyi szász iparosok és kereskedők települtek ide, a 17.századra beolvadtak a moldvai csángókba. Bukovinát 1775-ben foglalta el a Habsburg birodalom, ekkor a többség román volt, éltek még ott ukránok, lipovánok ( óhitű oroszok ), lengyelek, csángó magyarok, örmények. A terület Galícia része lett, 1849-ben lett önálló tartomány. 1784-1785-ben jött egy nagy német bevándorlási hullám, parasztok és iparosok, Szepeségből, Bánátból, Galíciából ( protestánsok ), Rajna-Pfalzból, Badenből, Hessenből. Később innen települtek Galíciába, Besszarábiába, Dobrudzsába. 1850 után sok német vándorolt ki, főleg az USA-ba. 1875-ben nyílt egy német nyelvű egyetem Czernowitzban, 1920-ig létezett. Az 1910-es népszámlálás szerint a tartomány 38 %-a ukrán, 34 %-a román, 13 %-a zsidó, 9 %-a 72 000 német és 5 % egyéb, lengyel, lipován, magyar, örmény. 1918-ban elfoglalták Bukovinát a románok, erőszakos elrománosításba kezdtek. 1940-ben 96 000 német élt Bukovinában. 1940-ben elfoglalta Bukovina északi részét a Szovjetunió, ezután egész Bukovinából kitelepítették a németek túlnyomó részét 89 000 embert. 1945 után még 7500 német vándorolt ki az NSZK-ba.

A narancssárga terület Bukovina

Bukovinai és Besszarábiai németek, zöld színű területek