Svájci anabaptisták Oroszországban

Annak idején sok svájci anabaptista menekült az üldözések elől Svájcból a 17.század végén Pfalzba. 1772-ben Ausztria megszerezte Galíciát Lengyelország első felosztásakor. II.József császár az 1780-as években bevezette a vallásszabadságot Ausztriában. Ennek hatására 1785-ben Pfalzból svájci anabaptisták egy csoportja telepedett le Galíciában. Már a 1790-es években orosz és lengyel földesurak toborzói keresték fel őket. Ennek hatására több anabaptista család kivándorolt Podoliába, Litvániába, Volhíniába. 

Volt egy másik svájci anabaptista csoport is, az Amish anabaptisták, ők annak idején a 1397 és 1796 közt Württemberghez tartozó, Burgundia területén fekvő Mömpelgard / Montbéliard grófságba menekültek az üldözések elől Svájcból. 1796-ban Franciaországhoz csatolták a területet. Ők 1791-ben Lublin mellett hoztak létre egy új települést. A vallásszabadság és az olcsó föld vonzotta őket oda.

Ezenkívül 1770-ben a Habsburgok által üldözött hutteriták érkeztek az Orosz birodalomba. 

Rajtuk kívül a nyugat-porosz mennoniták is érkeztek. Ezeket az anabaptista vallási csoportokat az orosz állam és magánbirtokosok hívták Oroszországba.

A 19-század elején sok svájci anabaptista vándorolt tovább a korábbi oroszországi telepeikről Volhíniába. A 1790-es években létrejött Micheldorf és Urszulin lakói 1815 és 1837 közt áttelepültek Dubno mellé Eduardsdorfba. Volhínia egy soknemzetiségű terület volt, lengyelek, ukránok és zsidók éltek a környéken, rajtuk kívül az 1860-as években evangélikus németek vándoroltak be Pomerániából és Lengyelország középső részéről. 

A svájci anabaptista, amish, mennonita, hutterita és evangélikus német családok közt rokoni kapcsolatok jöttek létre, házasodtak egymással. 1874-től közösen vándoroltak ki Amerikába.

Miután eltörölték a német telepesek kedvezményeit 1870-ben és bevezették az általános hadkötelezettséget Oroszországban, sok anabaptista vándorolt ki a USA-ba. 

A legtöbben Kansas területén hozták létre új falvaikat, a többiek Dél-Dakota és Minnesota államokba vándoroltak.

Örmények a Krímben és Ukrajnában

Már a 10.században éltek örmény kereskedők, kézművesek és zsoldosok a Kijevi Rusz állam területén. A 11.században elfoglalták a szeldzsuk törökök Örményországot, egy nagy csoport örmény menekült telepedett le a Krímben. Főleg Kaffa, Szudak és Solcati városokban telepedtek le.

Kisebb örmény közösségek alakultak örmény menekültekből a 12 és 15.században Kijevben, Podoliában, Volhíniában és Galíciában, ahol Lvov volt a központjuk. Lvovban 1364-ben létrejött egy örmény egyházmegye. 

1340-ben III.Kázmér lengyel király Volhíniát és Galíciát Lengyelországhoz csatolta, Az ott élő örmények megkapták a zsidók jogállását, szabadon gyakorolhatták a vallásukat és saját bíráik ítéltek felettük. 

A Krím fontos kereskedelmi központ volt, itt ért véget a keleti karavánkereskedelem az Arany Horda területén, tovább nőtt a jelentősége amikor 1267-ben a genovaiak átvették a déli kikötőket. 

Az örmények fontos szerepet töltöttek be a genovai kereskedők szolgálatában mint kereskedelmi ügynökök és katonák. A 14 és 15.században több tízezer örmény menekült ide Örményországból és Oroszország déli fejedelemségeiből a mongolok elől. Ekkor egyes nyugati krónikások Armenia maritima néven emlegették a Krím félszigetet.

A Krímben a 14.század közepén alakult egy örmény egyházmegye, csak Kaffa városában 44 örmény templom és 46 ezer örmény hívő élt. 

Miután 1475-ben a törökök elfoglalták a genovai telepeket a Krímben és deportálták lakóikat, véget ért az örmény fénykor a Krímben. Sok örmény kivándorolt innen Konstantinápolyba, Bulgáriába és a Lengyel-Litván államba. A megmaradt örmény közösségeket 1778-ban Nagy Katalin cárnő áttelepítette a Rosztov am Don régióba. Ezek többsége később visszatért, mivel 1783-ban Oroszország elfoglalta a Krím félszigetet.

A Lengyel királyságban Lvov volt az örmények központja, az itt lévő örmény püspöki székhely miatt. A 17.század elején 2500 örmény élt a városban. Az itt élő örmény kereskedők fontos szerepet töltöttek be a Törökország, Perzsia és Oroszország felé irányuló kereskedelemben. 

1689-ben Lvovban az örmény püspök csatlakozott a katolikus egyházhoz, de az örmények régi ritusai megmaradtak. Ekkoriban gazdaságilag is lehanyatlott Lengyelország, tehát a vallási és gazdasági okokból sok örmény kivándorolt ( akik nem fogadták el a vallási uniót ) Oroszországba, Konstantinápolyba, Havasalföldre és Perzsiába. Miután a 18.század végén felosztották Lengyelországot, egy részük orosz, a másik rész osztrák uralom alá került.

 1783-ban a Krím orosz uralom alá került, később visszatért a 1778-ban kitelepített örmények többsége és sok örmény érkezett a Török birodalomból is, ezek új településeket hoztak létre.

1944-ben deportálták a szovjet hatóságok a Krímből az itteni örményeket, csak az 1960-as években térhettek vissza.

Oroszországi németek 1941-2010

A háború kitörésekor 1941-ben a szovjet hatóságok elkezdték a németek deportálását Szibériába és Kazahsztánba. 1941 és 1942 nyara közt 1,2 millió németet deportáltak, az ott élő németek 80 %-át. A deportálás következtében százezrek haltak meg.

A német megszállás alá került szovjet területekről is kitelepítették a német hatóságok a németeket a megszállt lengyel területekre. Először Leningrád környékéről - Ingermanland - 3800 németet 1942 elején. Másodjára 1943 elején Belorusszia területéről 10 500 németet. Harmadszor 1943 februárjában az Észak-Kaukázusból, a Kalmük területről, Ukrajna keleti részéről akik megúszták a szovjet deportálást 11 800 németet. Negyedszer 1943 márciustól 1944-ig az ukrán városokból 72 000 németet és 960 krími németet akik megmenekültek a szovjet deportálástól. Ötödször 1943 augusztus 1944 május közt 73 ezer németet a Fekete-tenger vidékéről. Hatodszor Volhíniából 44 600 németet. Hetedszer a Dnyeszteren túli román megszállási ukrán zónából 135 ezer németet 1944 február és július közt. Összesen 350 ezer németet mentettek ki onnan. Közülük a 1945-ös német vereség után 100 ezer németet fogott el a szovjet hadsereg Németországban vagy adtak át nekik a nyugati szövetségesek. Kazahsztánba vagy Szibériába deportálták őket, sokan meghaltak közben. 1955-ben nyerték vissza a szabadságukat a deportáltak , de nem térhettek vissza régi lakóhelyükre. 

1939-ben 1,4 millió német élt a Szovjetunióban, ebből Oroszországban 860 ezer, ezen belül a Volga-vidéken 370 ezer. Ukrajnában 390 ezer német élt, a Kaukázusban is sok német élt. 

1959-ben 820 ezer német élt Oroszországban, ezen belül Szibériában és százezrek Kazahsztánban. 

1989-ben 842 ezer német élt Oroszországban.

1950-ben 70 ezer oroszországi német élt az NSZK területén. 

1989 után az oroszországi németek többsége kivándorolt Németországba. 2010-ben 83 ezer német élt még Szibériában.

Oroszországi németek 1804-1941

A második nagy telepítés a Fekete.tenger mellett történt, a mai Ukrajnában. Katalin cárnő idején 1768 és 1774 közt legyőzték Törökországot és 1783-ban elfoglalták a Krími tatár kánság területét. Ukrajna terültén később Volhíniától a Kaukázusig tartó német települések láncolata jött létre, ez nem volt összefüggő terület mint a Volga-vidéken. Az első telepesek a Poroszországból érkezett vallási menekültek, a mennoniták voltak 1787-ben. Az itteni német telepesek több földet kaptak mint a Volga-vidékiek, ezért jobban éltek. 

1804-ben I.Sándor cár új telepesek toborzásába kezdett Németországban, ekkor kevesebb bevándorló jött, de jobb módúak, mint a korábbi telepesek. Ők a Fekete-tenger vidékére kerültek. Rajtuk kívül sok német hivatalnok, bankár és gyártulajdonos élt Oroszországban. A 19.század eleje az oroszországi németek virágkora volt, jó életkörülmények közt éltek a földművesek is.

1871-ben elkezdett romlani az oroszországi németek helyzete. II. Sándor cár eltörölte az összes kedvezményüket, megszűntek az önkormányzataik, az orosz lett a hivatali nyelv és iskolákban is orosz lett az oktatás nyelve az eddigi német helyett, 1874-től a németek számára is kötelező lett a katonai szolgálat, ez legrosszabbul a vallási alapon pacifista mennonita közösséget érintette. 

1870 és 1912 közt 300 ezer német vándorolt ki Oroszországból Észak és Dél-Amerikába: USA, Kanada, Argentína, Brazília, Paraguay, ennek ellenére 1914-re 2 400 000 főre nőtt az oroszországi németek száma. A 19.század végén 270 000 német élt a Fekete-tenger vidékén, 400 000 a Volga-vidéken, hogy földhöz jussanak Kazahsztánban és Szibériában is hoztak létre új településeket, sok német települt le Volhíniában is. 

Ebben az időszakban uralkodó lett az orosz sovínizmus, amely ellenségként tekintetett az ország nemzetiségeire, az egyik kiemelt célpont a németek voltak, a többséghez képest jómódjuk miatt. 

Az első világháború idején ellenségként kezelték az országban élő németeket, a férfiakat besorozták a hadseregbe, 1914-ben tilos lett közterületen németül beszélni, 1915-ben betiltották a német nyelvű újságokat és könyveket, elkobozták a határ mentén élő németek tulajdonát és elrendelték hogy 1917-ig minden német tulajdont el kell kobozni az országba. Volhíniában elvették 200 000 ottani német tulajdonát, egy részüket kiutasították az országból, a többieket Szibériába deportálták,

1917.ben felbomlott Oroszország és kitört a polgárháború. A lengyel és balti területen élő németek új államokba kerültek. Az új szovjet államban 1921 és 1923 közt éhínség volt 5 millió halálos áldozattal, köztük 120 ezer oroszországi német halt éhen.1924-ben a Volga-vidéken létrejött egy autónom szocialista német köztársaság, egy Belgium nagyságú területen, itt az orosz és a német volt a hivatalos nyelv. 

1929 és 1933 közt zajlott a mezőgazdaság kollektivizálása a Szovjetunióban, ennek 11 millió halálos áldozata volt, köztük 350 000 oroszországi német.

Miután Hitler hatalomra került Németországban, a németeket belső ellenségként kezelték, 1937-ben és 1938-ban 122 000 németet végeztek ki Ukrajnában.

Lublin és Cholm/Chelm környéki németek 1795-1940

Lublin lengyel terület volt, Lengyelország felosztásakor Ausztria kapta meg 1795 és 1809 közt. Napóleon 1809-ben a Varsói Nagyhercegségnek adta, 1815-ben Oroszország kapta meg. A területre elsőként svájci mennoniták érkeztek. A francia Montbeliard településről 1791-ben költöztek Podoliába, majd onnan 1795 és 1800 közt a Lublin környéki Urzulin és Michelsdorf falvakba. 1797-ben csatlakozott néhány Galíciából jött svájci mennonita család a többiekhez, ezek előtte az ukrajnai Vyshenka településen éltek. A mennoniták egy része 1807-ben áttelepült a volhíniai Eduardsdorfba, a többiek 1837-ben telepedtek át Volhíniába. A helyükre porosz mennoniták költöztek, ők előtte az ukrajnai Molotschna telepen éltek. 1833-ban 717 német élt a területen, 1864-ben 28 településen éltek németek itt. Az itteni németek túlnyomó többsége 1864 és 1885 közt érkezett, a legtöbben 1864 és 1874 közt. A bevándorlás oka az oroszországi jobbágyfelszabadítás volt, eredményeként munkaerőhiány jött létre a területen. A lengyel földbirtokosok a Visztula vidékén toboroztak német telepeseket ide. 1868-ban 6224 német telepes élt a területen. A telepesek főleg Babiak, Dabie, Gostynien, Kolo, Lipno, Sompolno és Varsó környékéről érkeztek. A vallásuk evangélikus volt, három plébániájuk volt, 1784 óta Lublin, 1876 óta Chelm-Kamien, 1925 óta Cycow. 1897-ben elrendelte az orosz állam a kizárólagos orosz nyelvű oktatást a területen. Az első világháború kitörése után a német férfiakat besorozták az orosz hadseregbe, a többieket 1915-ben deportálták Belső-Oroszországba, innen a háború után tértek vissza. 1918-ban a helyreállt Lengyelország része lett a terület. 1939-ben elfoglalta Németország, az itt élő 32 000 németet áttelepítették a Wartheland területére.

A fehér vonalak jelzik a területre érkező németek származási területeit

A nagy piros pontok a terület központjai, a kis piros pontok német lakta települések

Lodz-vidéki németek 1782-1945

Ezen a lengyel területen az 1930-as években 180 000 német élt, ezen belül Lodz városában 60-70 000. A területre a középkorban is érkeztek német telepesek, de ők az újkorra beolvadtak a lengyelekbe. A 16-17.században az ellenreformáció elől Sziléziából sok posztógyártó vándorolt Lengyelországba, erre a vidékre is eljutottak, Breziny, Rzgow, Pabianice, Lutomiersk városokban telepedtek le. A 18.századi első német bevándorlási hullám 1782 és 1793 közt volt. A lengyel nemesek birtokain erdőt irtottak a telepesek, ezeket lengyel területekről toborozták, felmenőik Sziléziából és Pomerániából jöttek. A toborzás vezetője lett a falu örökös vezetője. A telepesek adómentes éveket kaptak, ezalatt erdőt irtottak és felépítették házaikat. A területet 1793-ban megkapta Poroszország, uralma 1807-ig tartott. 1798 és 1803 közt német telepeseket toboroztak ide, 1801-ben toborzó központot hoztak létre Dél-Németországban, a telepesek többsége sváb volt. 1800-ban 50 német falu volt a területen. 1801-ben létesült az első protestáns plébánia. 1805-ben 14 protestáns általános iskolájuk volt. A telepítés drága volt, egy személy költsége 1000 tallér volt. A telepesek és fiaik menteséget kaptak a katonai szolgálat alól, 3-6 év adómenteséget, utazási költséget, gazdasági felszerelést, házat és istállót. A telepesek közül sok 1803-ban és 1804-ben a kedvezőbb feltételeket kináló Oroszországba, itt főleg Odessza vidékére szökött. Napóleon 1807-ben legyőzte a poroszokat, újra létrejött a lengyel állam, a Varsói nagyhercegség, a terület visszakerült ide. 1813-ban elfoglalták az oroszok a területet, toborzásba kezdtek, sok német paraszt távozott Besszarábiába, egész 1840-ig folyt oda a kivándorlás. A területet 1815-ben megkapta Oroszország, megnyilt a hatalmas orosz piac, hatalmas iparosítás indult meg Lodz vidékén. A parasztok mellett sok német kézműves-takács és posztógyártó vándorolt ide. A német kézművesek több iparvárost alapítottak itt, 10 új protestáns plébánia létesült ezekben 1840-ig. Orosz-Lengyelországban 1830-1831-ben lengyel  felkelés tört ki az oroszok ellen, a németek nem támogatták, ezért a lengyelek ellenségesek lettek velük szemben. Sok német Volhíniába és Podoliába vándorolt. A gazdasági helyzet is romlott, sok posztógyártó kézműves kivándorolt Fehéroroszországba, Volhíniába, Csehországba vagy vissza Németországba. 1834 és 1838 közt német parasztokat toboroztak Baden és Hessen területéről ide. 1845-ben Lodzban nyilt egy német-orosz kétnyelvű reáliskola. 1863-ban és 1864-ben újabb lengyel felkelés tört ki az oroszok ellen, a németek ezt sem támogatták. A lengyelek újra ellenségesek lettek a németek ellen és több németet meggyilkoltak. A felkelés után sok német kivándorolt Közép-Lengyelországból Lublin vidékére. Cholm vidékére, Volhíniába és Belső-Oroszországba, 1865-ben és 1866-ban vándoroltak ki a legtöbben, 1892-ig folyt a kivándorlás. Megindult a kivándorlás Amerikába is 1869-1891 és 1910-1913 között. 1863-ban indult egy német nyelvű újság a Lodzer Zeitung. Megindult az iskolarendszer kiépítése és az eloroszosítás. 1866-ban Varsóban megkezdték a német általános iskolai tanárok képzését. 1866-ban német gimnázium indult Lodzban, de oroszul tanítottak. 1869-ben bezárták a német-orosz reáliskolát, 1890-ben a Ringer féle magániskolát is. 1878-ban német leánygimnázium nyilt. Az 1870-es évektől elkezdte átvenni a német egyházi iskolákat az orosz állam és orosz lett a tanítási nyelv. 1914-ben az első világháború kitörésekor a német állampolgárságú férfiakat Szibériába vitték, a többieket katonának a kaukázusi frontra. 1914-ben elfoglalta Németország a területet, helyreállt a német nyelvű oktatás, sokan Németországba mentek dolgozni, ezeknek a fele tért vissza a háború után. 1918-ban újra létrejött Lengyelország, ez a terület is visszakerült. A lengyelek ellenségesek voltak a németekkel szemben teljesen felszámolták a német oktatási rendszert. 1925-ben sok német vándorolt ki innen Kanadába. 1939-áprilisában Németország elfoglalta Csehországot és felmondta a német-lengyel megnemtámadási szerződést. A lengyel tömegek válaszul rátámadtak a helyi németekre, Lodz vidékén két németet gyilkoltak meg, ezenkivül elbocsátották őket munkahelyeikről és sokat börtönbe zártak, 70 000 német menekült Németországba. 1939 szeptemberében Németország elfoglalta a területet, a Wartheland közigazgatási terület része lett. A Wartheland területére több mint 1 millió áttelepített német került, Volhínia, Cholm-vidék, Lublin-vidék, Baltikum. Besszarábia, Bukovina. Oroszország (Fekete-tengeri németek) területéről. 1945 februárjában foglalta el a területet a szovjet hadsereg, a 17 és 50 év közti férfiakat kényszermunkára vitték a Szovjetunióba. A lengyelek a többi németet munkatáborokba zárták, ahol sokan meghaltak. 1950-ben felszámolták a Lengyelországban maradt németek elleni szankciókat. 1951-ben lengyel állampolgárságot kaptak. A többség kivándorolt a két német államba.

Volhíniai csehek 1868-1947

1867-ben Moszkvában szláv kongresszust tartottak, itt az orosz kormány különböző pénzügyi kedvezményeket adott az Oroszországba bevándorló cseheknek. 1868 és 1880 közt 16 000 cseh bevándorló érkezett Volhíniába. 1897-ben Volhíniában 28 000, Kijev környékén 3000, más orosz területeken 50 000 cseh élt. 1914-ben 90 000 cseh élt Oroszországban.Volhíniában ekkor 638 településen éltek.  A második világháború után megállapodott  Csehszlovákia és a Szovjetunió a csehek visszaköltözéséről Csehországba. 1946-1947-ben 200 000 cseh tért vissza Csehországba.