Lublin és Cholm/Chelm környéki németek 1795-1940

Lublin lengyel terület volt, Lengyelország felosztásakor Ausztria kapta meg 1795 és 1809 közt. Napóleon 1809-ben a Varsói Nagyhercegségnek adta, 1815-ben Oroszország kapta meg. A területre elsőként svájci mennoniták érkeztek. A francia Montbeliard településről 1791-ben költöztek Podoliába, majd onnan 1795 és 1800 közt a Lublin környéki Urzulin és Michelsdorf falvakba. 1797-ben csatlakozott néhány Galíciából jött svájci mennonita család a többiekhez, ezek előtte az ukrajnai Vyshenka településen éltek. A mennoniták egy része 1807-ben áttelepült a volhíniai Eduardsdorfba, a többiek 1837-ben telepedtek át Volhíniába. A helyükre porosz mennoniták költöztek, ők előtte az ukrajnai Molotschna telepen éltek. 1833-ban 717 német élt a területen, 1864-ben 28 településen éltek németek itt. Az itteni németek túlnyomó többsége 1864 és 1885 közt érkezett, a legtöbben 1864 és 1874 közt. A bevándorlás oka az oroszországi jobbágyfelszabadítás volt, eredményeként munkaerőhiány jött létre a területen. A lengyel földbirtokosok a Visztula vidékén toboroztak német telepeseket ide. 1868-ban 6224 német telepes élt a területen. A telepesek főleg Babiak, Dabie, Gostynien, Kolo, Lipno, Sompolno és Varsó környékéről érkeztek. A vallásuk evangélikus volt, három plébániájuk volt, 1784 óta Lublin, 1876 óta Chelm-Kamien, 1925 óta Cycow. 1897-ben elrendelte az orosz állam a kizárólagos orosz nyelvű oktatást a területen. Az első világháború kitörése után a német férfiakat besorozták az orosz hadseregbe, a többieket 1915-ben deportálták Belső-Oroszországba, innen a háború után tértek vissza. 1918-ban a helyreállt Lengyelország része lett a terület. 1939-ben elfoglalta Németország, az itt élő 32 000 németet áttelepítették a Wartheland területére.

A fehér vonalak jelzik a területre érkező németek származási területeit

A nagy piros pontok a terület központjai, a kis piros pontok német lakta települések

Hollanderek / Hauländerek

A Hollanderek Hollandiából Lengyelországba a 16-17.században jött hollandok és frízek voltak, mennoniták és anabaptisták. Először a Királyi-Poroszországban, majd a Visztula mentén haladva Kujáviában, Mazóviában, Nagy-Lengyelországban telepedtek le. A bevándorlás oka kezdetben V.Károly császár és II.Fülöp király németalföldi protestánsüldözése volt, később a németalföldi függetlenségi háború pusztításai elől menekültek el. A Királyi-Poroszország ekkor viszonylag néptelen volt, a lengyel-teuton háború ( 1519-1521 ) következtében sok település elpusztult. Az 1530-as években érkeztek az első holland telepesek Gdansk/Danzig környékére, majd a Visztula-deltában és Pomerániában alapítottak új településeket. Ezután a Visztulán lefele haladva alapítottak új településeket, 1624-ben érték el Varsó környékét. A 16.század végén elérték Lublin környékét, 18 településük volt ott. Az első hollandok és frízek  mennonita és anabaptista protestánsok voltak, később evangélikus németek is csatlakoztak hozzájuk és fokozatosan elnémetesedtek. A falvaik belső önkormányzattal rendelkeztek, maguk választották vezetőiket és saját vallási iskolákat tartottak fent.

Palczewo, Pomeránia, Visztula-delta hollander szélmalom

Bystrze, Pomeránia, hollander ház, 19.század eleje

Lodz-vidéki németek 1782-1945

Ezen a lengyel területen az 1930-as években 180 000 német élt, ezen belül Lodz városában 60-70 000. A területre a középkorban is érkeztek német telepesek, de ők az újkorra beolvadtak a lengyelekbe. A 16-17.században az ellenreformáció elől Sziléziából sok posztógyártó vándorolt Lengyelországba, erre a vidékre is eljutottak, Breziny, Rzgow, Pabianice, Lutomiersk városokban telepedtek le. A 18.századi első német bevándorlási hullám 1782 és 1793 közt volt. A lengyel nemesek birtokain erdőt irtottak a telepesek, ezeket lengyel területekről toborozták, felmenőik Sziléziából és Pomerániából jöttek. A toborzás vezetője lett a falu örökös vezetője. A telepesek adómentes éveket kaptak, ezalatt erdőt irtottak és felépítették házaikat. A területet 1793-ban megkapta Poroszország, uralma 1807-ig tartott. 1798 és 1803 közt német telepeseket toboroztak ide, 1801-ben toborzó központot hoztak létre Dél-Németországban, a telepesek többsége sváb volt. 1800-ban 50 német falu volt a területen. 1801-ben létesült az első protestáns plébánia. 1805-ben 14 protestáns általános iskolájuk volt. A telepítés drága volt, egy személy költsége 1000 tallér volt. A telepesek és fiaik menteséget kaptak a katonai szolgálat alól, 3-6 év adómenteséget, utazási költséget, gazdasági felszerelést, házat és istállót. A telepesek közül sok 1803-ban és 1804-ben a kedvezőbb feltételeket kináló Oroszországba, itt főleg Odessza vidékére szökött. Napóleon 1807-ben legyőzte a poroszokat, újra létrejött a lengyel állam, a Varsói nagyhercegség, a terület visszakerült ide. 1813-ban elfoglalták az oroszok a területet, toborzásba kezdtek, sok német paraszt távozott Besszarábiába, egész 1840-ig folyt oda a kivándorlás. A területet 1815-ben megkapta Oroszország, megnyilt a hatalmas orosz piac, hatalmas iparosítás indult meg Lodz vidékén. A parasztok mellett sok német kézműves-takács és posztógyártó vándorolt ide. A német kézművesek több iparvárost alapítottak itt, 10 új protestáns plébánia létesült ezekben 1840-ig. Orosz-Lengyelországban 1830-1831-ben lengyel  felkelés tört ki az oroszok ellen, a németek nem támogatták, ezért a lengyelek ellenségesek lettek velük szemben. Sok német Volhíniába és Podoliába vándorolt. A gazdasági helyzet is romlott, sok posztógyártó kézműves kivándorolt Fehéroroszországba, Volhíniába, Csehországba vagy vissza Németországba. 1834 és 1838 közt német parasztokat toboroztak Baden és Hessen területéről ide. 1845-ben Lodzban nyilt egy német-orosz kétnyelvű reáliskola. 1863-ban és 1864-ben újabb lengyel felkelés tört ki az oroszok ellen, a németek ezt sem támogatták. A lengyelek újra ellenségesek lettek a németek ellen és több németet meggyilkoltak. A felkelés után sok német kivándorolt Közép-Lengyelországból Lublin vidékére. Cholm vidékére, Volhíniába és Belső-Oroszországba, 1865-ben és 1866-ban vándoroltak ki a legtöbben, 1892-ig folyt a kivándorlás. Megindult a kivándorlás Amerikába is 1869-1891 és 1910-1913 között. 1863-ban indult egy német nyelvű újság a Lodzer Zeitung. Megindult az iskolarendszer kiépítése és az eloroszosítás. 1866-ban Varsóban megkezdték a német általános iskolai tanárok képzését. 1866-ban német gimnázium indult Lodzban, de oroszul tanítottak. 1869-ben bezárták a német-orosz reáliskolát, 1890-ben a Ringer féle magániskolát is. 1878-ban német leánygimnázium nyilt. Az 1870-es évektől elkezdte átvenni a német egyházi iskolákat az orosz állam és orosz lett a tanítási nyelv. 1914-ben az első világháború kitörésekor a német állampolgárságú férfiakat Szibériába vitték, a többieket katonának a kaukázusi frontra. 1914-ben elfoglalta Németország a területet, helyreállt a német nyelvű oktatás, sokan Németországba mentek dolgozni, ezeknek a fele tért vissza a háború után. 1918-ban újra létrejött Lengyelország, ez a terület is visszakerült. A lengyelek ellenségesek voltak a németekkel szemben teljesen felszámolták a német oktatási rendszert. 1925-ben sok német vándorolt ki innen Kanadába. 1939-áprilisában Németország elfoglalta Csehországot és felmondta a német-lengyel megnemtámadási szerződést. A lengyel tömegek válaszul rátámadtak a helyi németekre, Lodz vidékén két németet gyilkoltak meg, ezenkivül elbocsátották őket munkahelyeikről és sokat börtönbe zártak, 70 000 német menekült Németországba. 1939 szeptemberében Németország elfoglalta a területet, a Wartheland közigazgatási terület része lett. A Wartheland területére több mint 1 millió áttelepített német került, Volhínia, Cholm-vidék, Lublin-vidék, Baltikum. Besszarábia, Bukovina. Oroszország (Fekete-tengeri németek) területéről. 1945 februárjában foglalta el a területet a szovjet hadsereg, a 17 és 50 év közti férfiakat kényszermunkára vitték a Szovjetunióba. A lengyelek a többi németet munkatáborokba zárták, ahol sokan meghaltak. 1950-ben felszámolták a Lengyelországban maradt németek elleni szankciókat. 1951-ben lengyel állampolgárságot kaptak. A többség kivándorolt a két német államba.

Volhíniai németek 1801-1944

Volhínia lengyel terület volt, 1795-ben foglalta el Oroszország. A területre 3 hullámban jöttek a németek. Az első hullámban mennoniták Nyugat-Poroszországból és svájci mennoniták Galíciából és Franciaországból. A mennoniták Svájcból költöztek Rajna-Pfalzba 1670-ben, majd 1785-ben onnan Galíciába. Az első településük Ostrog volt, ide a Kijev melletti Michalin faluból költöztek 1801 és 1812 közt. Michalin faluba 1791-ben költöztek poroszországi mennoniták. A poroszországi mennoniták később is alapítottak falvakat Volhíniában, általában Oroszországból települtek át. A svájci mennoniták galíciai csoportja 1796-ban Vyshenka faluban, a Desna folyó mellett Ukrajnában telepedett le, innen 1797-ben elvándoroltak. A többség a környéken maradt, egy részük Michalinba ment, később innen a többiekkel Volhíniába telepedtek, néhányan a Lublin melletti Michelsdorfba, majd innen a többiekkel a volhíniai Eduardsdorfba. A svájci mennoniták másik csoportja Montbeliard (Franche-Comte) településről Franciaországból jött. 1791-ben Podoliában telepedtek le, innen 1795 és 1800 közt Lublin mellé Michelsdorf és Urzulin falvakba települtek, innen költöztek 1807-ben sokan a volhíniai Eduardsdorf faluba, később 1837-ben a maradékuk is Volhíniába költözött.  A második hullámban Orosz-Lengyelországból jöttek 1831 után, itt megromlott a viszonyuk a lengyelekkel mert nem támogatták 1830-1831-es felkelésüket az oroszok ellen. 1830 és 1860 közt 11424 német gazdálkodó és kézműves érkezett, 140 települést hoztak létre.  A harmadik hullám volt a legnagyobb 1862 és 1890 közt, oroszországi és poroszországi németek vándoroltak be. Ez a 1861-es oroszországi jobbágyfelszabadítás eredménye volt, mert utána munkaerőhiány lépett fel Volhíniában. Az orosz kormány munkaerőtoborzókat küldött Lengyelországba és Németországba. A volhíniai németek helyzete fokozatosan romlani kezdett, 1871-ben bevezették az általános hadkötelezettséget Oroszországban, addig mentesek voltak ez alól. 1880 után oroszosítás indult meg, nem építhettek új evangélikus plébániákat, iskoláik élére oroszokat neveztek ki. 1914-ben 300 településen 250 000 német élt Volhíniában. 1915-ben a legtöbb volhíniai németet Szibériába deportálták, ahonnan a háború után jöhettek vissza, később elfoglalta a területet Németország és 50 000-en Németországba mentek dolgozni, ezeknek egy része visszatért a háború után. Volhíniát 1921-ben két részre osztották, egy rész lengyel, a másik rész szovjet lett. 1924-ben 120 000 német élt Volhíniában. 1939-ben a Szovjetunió elfoglalta a lengyel részt. 1940-ben innen 65 ezer németet telepítettek Németországba. 1941-ben Németország elfoglalta Volhíniát. 1944-ben a szovjet részen élő németek elmenekültek a területet elfoglaló szovjet hadsereg elől. 1945-ben a volhíniai németek egy részét Németországból a Szovjetunióba deportálták, a többiek Németországban maradtak.

Vohínia a kék és barna terület