A hutteriták Oroszországban

A hutteriták 1770-ben Kijevtől 100 km-re északkeletre a Djesna folyó mellett Vyshenka településen telepedtek le. Ide gróf Rumjancev hívta őket, aki Új-Oroszország kormányzója volt, a település az ő birtoka volt. Itt földet és vallásszabadságot kaptak. Idővel csatlakoztak hozzájuk az Erdélyben, Nagyszeben börtönében leláncolt társaik, akik kiszabadultak később. Rumjancev halála után fia korlátozta a jogaikat, ezért elköltöztek.
1802-ben átköltöztek Radiscsev településre a cár birtokára, a régi településtől 10 mérföldre északra. Az új településen rosszabbak voltak a körülmények. Ekkor 1794 és 1820 közt Johann Waldner, aki Karintiában született, volt a közösség vezetője. A közösségen belül ellentétek alakultak ki. Az idősebbek ragaszkodtak a közösségben éléshez. A fiatalabbak az egyéni tulajdon hívei voltak, Jakob Walter volt a vezetőjük. 1842-ig éltek a településen a hutteriták.
Jakob Walter ( ő még a Felvidéken született ) vezetésével, elvándoroltak Dél-Oroszországba a hívei, a mennonita Moltotschna koloniára, a mennonita Johann Cornies támogatta ebben. Itt egyénileg éltek, Hutterthal volt a következő jelentős település, ez a Taurida tartományban feküdt, ide 1843-ban jöttek a hutteriták Radiscsevből. A területet Johann Cornies bérelte előtte. Cornies mindenben támogatta a szegény telepeseket, gabonát és 15 000 rubel kölcsönt kaptak tőle. 1844-re már 30 ház készült el. Nemsokára felvirágzott a település és kifizették a tartozásaikat. Később négy új települést hoztak létre 1859 és 1864 közt.
 1874-ben bevezették az általános hadkötelezettséget Oroszországban, ennek hatására 1874 és 1879 közt elhagyták Oroszországot a hutteriták és Észak-Amerikába vándoroltak.

Belowesch

Ez a kolónia Ukrajnában Csernyigov ( ukrán Csernyihiv ) közelében feküdt. Katalin cárnő 1763-as nyilatkozata után jött első német bevándorlási hullám tagjai hozták létre 1767-ben. A lutheránus bevándorlók Hessenből és a Rajna-vidékről érkeztek, 1766-ban jött 147 család. Ekkor hat települést hoztak létre: Belowesch, Gorodock, Gross-Werder, Kaltschinowka, Klein-Werder, Rundewiese.

A túlnépesedést leánykolóniák létrehozásával oldották meg.

1802-ben a közelben hozták létre Kreschtschatick ( Kreschatten ) kolóniát. 

1831-ben 131 család hozott létre 5 új falut Mariupol közelében, ezek a nevüket az anyatelepülésről kapták: Belowesch, Gross-Werder, Kaltschinowka, Klein-Werder, Rundewiese.

1861-ben a Krím félszigetre ment egy csoport, létrehozták Byten falut.

1878-ban az Észak-Kaukázusba vándorolt egy csoport, létrehozták Deutsch-Chaginsk települést.

A századfordulón 40 család kivándorolt Kazahsztánba, a Turgai régióba, itt hozták létre Orenberg települést.

Johann Kaiser bognár

Johann Kaiser ( 1726-1802 ) bognár 1766-ban jelent meg Vörösváron, felesége Marianna Jäger ( 1733-1793 ) volt. Közös gyerekeik: Paul 1766.06.20, a keresztszülei Paul Arnold és Sabina Pados, Simon 1768.08.10, Johann 1771.01.27, Thomas 1772.12.19, Kaspar 1776.12.31, Johann 1779.06.18, Elisabeth 1782.09.06, Paul 1786.01.22. Marianna Jäger 1793.09.28-án halt meg Vörösváron. Johann Kaiser 1802.09.17-én halt meg Vörösváron.

Galíciai németek 1774-1940

Amikor felosztották 1772-ben Lengyelországot Poroszország, Oroszország és Ausztria, Galíciát a Habsburg birodalom kapta meg. 1774-ben érkeztek az első németek, parasztok és kézművesek, Galíciába Németországból Lembergbe / Lvovba. 1781-ben  kiáltványt adott ki II.József császár, amelyben parasztokat és kézműveseket toborzott Németországból, földet és több évi adómenteséget igért nekik. Szintén 1781-ben adta ki vallási türelmi rendeletét, amely a protestánsokra is vonatkozott, így ők is bevándorolhattak a Habsburg birodalomba, ekkor még a Mennonita protestáns szekta tagjai is bevándoroltak Lemberg környékére. A toborzás Pfalzban és a Saar-vidéken történt 1782 és 1785 közt. A toborzást segítette egy osztrák terület Pfalzban, a Winnweiler terület, innen sokan jöttek Galíciába. A telepesek a Rajnán hajóztak Speyerig, onnan a Fekete-erdőn és Odenwaldon át Ulmig, majd a Dunán hajón Bécsig, onnan kocsival Brünn, Olmütz, Mährisch Neustadt, Bielitz útvonalon Krakkóig és onnan Galíciába. 1782 és 1785 közt 3216 család 14669 személy jött Galíciába. Ferenc császár idején 1802 és 1805 közt még 1200 család érkezett, 1811 és 1848 közt még 400 család jött. Galíciában lengyelek, ukránok, zsidók, németek, románok, lipovánok, örmények, csehek, szlovákok, magyarok éltek. 1900-ban keleti részen 64,5 % ukrán, 21 % lengyel, 13,7 % zsidó, 0,3 % német és 0,5 % egyéb élt. A nyugati részen 78,7 % lengyel, 13,2 % ukrán, 7,6 % zsidó, 0,3 % német és 0,2 % egyéb élt. Galícia az első viágháború után Lengyelország része lett, 1939-ben elfoglalta a Szovjetunió. 1940-ben kitelepítették a németeket, 54 000 személyt Németországba.

Galícia a lila rész

Neibsheim

Bretten (sárga) fekvése Karlsruhe körzetben

Neibsheim fekvése Bretten városon belül

Neibsheim 1972 óta Bretten része, a Karlsruha körzetben, Karlsruhe kerületben fekszik. A falu római uralom alá tartozott, később a frankok kezébe került. Először a Lorschi Kódex említi 770.06.01-én a falut. A faluban volt alsó és felső vár is. A falu a Nipotsheim család birtoka volt, ők 1365-ben eladták a speyeri káptalannak. Amíg Bretten evangélikus lett a reformáció idején, Neibsheim katolikus maradt. A harmincéves háború (1618-1648) idején nagy veszteségeket szenvedett egész Kraichgau , ezért a háború után bevándorlók jöttek Svájcból és Tirolból. 1672 és 1679 közt dúlt a francia - holland háború, 1674-ben kirabolták a falut a franciák. 1675-ben megszállták Kraichgaut a franciák, az emberek vagy sáncot építettek vagy a franciákat kellett ellátniuk. A pfalzi háború (1688-1697) idején 1689-ben kifosztották és elpusztították a franciák a falut. 1803-ban elvették a falut a franciák a speyeri püspökségtől és Badenhez került. 1972-ben Bretten része lett.