Belowesch

Ez a kolónia Ukrajnában Csernyigov ( ukrán Csernyihiv ) közelében feküdt. Katalin cárnő 1763-as nyilatkozata után jött első német bevándorlási hullám tagjai hozták létre 1767-ben. A lutheránus bevándorlók Hessenből és a Rajna-vidékről érkeztek, 1766-ban jött 147 család. Ekkor hat települést hoztak létre: Belowesch, Gorodock, Gross-Werder, Kaltschinowka, Klein-Werder, Rundewiese.

A túlnépesedést leánykolóniák létrehozásával oldották meg.

1802-ben a közelben hozták létre Kreschtschatick ( Kreschatten ) kolóniát. 

1831-ben 131 család hozott létre 5 új falut Mariupol közelében, ezek a nevüket az anyatelepülésről kapták: Belowesch, Gross-Werder, Kaltschinowka, Klein-Werder, Rundewiese.

1861-ben a Krím félszigetre ment egy csoport, létrehozták Byten falut.

1878-ban az Észak-Kaukázusba vándorolt egy csoport, létrehozták Deutsch-Chaginsk települést.

A századfordulón 40 család kivándorolt Kazahsztánba, a Turgai régióba, itt hozták létre Orenberg települést.

Alt - Samara 1859-1941

Alt-Samara volt az utolsó Oroszországban alapított külföldi mennonita kolónia. A Volga egy mellékfolyója mentén, a Kondurcha folyó mentén feküdt, Szamara várostól 130 km-re északra.

Nyugat-Poroszországban továbbra is erős volt a kivándorlási vágy Oroszországba, de I.Miklós cár 1835-ben törvényben megtiltotta nekik a bevándorlást. Azonban Claas Epp nevű egyik vezetőjük elérte 1853-ban  Miklós cárnál, hogy újra engedélyezze a bevándorlásukat, a Volga-vidéken hozták létre településeiket, am Trakt kolónia néven. 1859-ben II.Sándor cárnál elérte Epp, hogy engedélyezze a porosz mennoniták letelepedését Alt-Samara területén. A telepesek földet és pénzügyi támogatást kaptak az orosz államtól és mentességet a katonai szolgálat alól. 1863-ban Epp evangélikus telepeseket is toborzott Lodz környékén, ők 1863 és 1867 közt érkeztek a területre. Összesen 11 mennonita település jött létre itt 1859 és 1870 közt. 1859-ben az első települést Sándor cár tiszteletére Alexandertalnak nevezték el. 1878-ig érkeztek Poroszországból a mennonita bevándorlók. Alt-Samara mennonita részének Alexandertal volt a neve, az evangélikus résznek Konstantinov. A kolónia belefogott a tej és sajt készítésbe, az itteni szakemberek malmokat építettek. Miután megépült a vasút, gabonát és állati termékeket exportáltak az orosz piacra, gazdaságilag virágzott a terület. 1941-ben az összes itt élő németet Kazahsztánba deportálták.

Dobrudzsai ukránok

Az őseik zaporozsjei kozákok voltak, akik 1775-ben az orosz cári elnyomás elől a Duna-deltába menekültek a Török birodalomba. Az orosz-török háború 1828-1829 után 1856-ig a Duna-delta orosz terület lett. Ezért a kozákok 1830 és 1840 közt tovább menekültek a Török birodalomba Dobrudzsába. Dobrudzsa északi részét Románia kapta meg 1878-ban, ma 30 000 ukrán él Észak-Dobrudzsában.

Dobrudzsai németek 1840-1940

Dobrudzsa területe 1878-ig török uralom alatt állt, 1878-ban az északi rész Románia, a déli rész Bulgária része lett. Bulgária 1913-ban elvesztette a déli részt Románia kapta meg, 1940-ben szerezték vissza a bulgárok. Három német bevándorlási hullám volt Dobrudzsa területére Oroszországból. Az első 1840 és 1856 közt, Besszarábiából és Herszonból jöttek német bevándorlók. A második 1873 és 1883 közt, oka az oroszországi németek kiváltságainak felszámolása volt 1871-ben. A harmadik 1890 és 1892 közt, fő oka hogy 1891-ben államosították a német iskolákat és orosz lett a tanítási nyelv. Az első hullám első települése Malkotsch volt, 1842-ben herszoni németek alapították, 1848-ban települt Atmagea, 1850-ben Kataloi és Ciucurova. Majd Tulcea városában telepedtek le német kézművesek és munkások. A második hullám települései: 1875 Kogealak, Tariverde, Fachria, 1876 Karamurat, 30 besszarábiai német család alapítja, 1878 Anadolchoi, 1880 Horoslar, 1880 Cololia herszoni németek alapítják, 1881 Cogealia. A harmadik hullám települései: 1890-1891 Kobadin, Sarighiol, 1892 Neue Weingarten, ez Konstanza külvárosa volt. Ezután is alapítottak új településeket Dobrudzsában az ottani németek. A dobrudzsai németek 80 %-a paraszt, 14 %-a kézműves volt. A többségük evangélikus volt, 4 templomuk volt: az első Atmagea 1861, Tariverde, Kobadin, az utolsó Konstanza 1896. 1900-ban 40 településen éltek, 1940-ben 67 településen. 1930-ban 13 000 német élt Dobrudzsában, az ottani lakosság 1,5 %-a. 1940.ben a 14 000 dobrudzsai németet áttelepítették Németországba. 

Pendert János és Luncz Erzsébet

Pendert György (1878-1932) dédapám szülei Pendert János (1846-1878) és Luncz Erzsébet (1851-1899) voltak.
Pendert János ükapám 1846.02.06-án született Zsámbékon Johann Pendert (1817-1892) telkes és Anna Bader (1818-1894) fiaként.
Luncz Erzsébet ükanyám 1851.10.26-án született Zsámbékon Georg Luncz (1818-1859) és Rosalia Kimmel (1823-1900) lányaként.
1869-ben a sorozáson Pendert János földműves, 168 cm, púpos végleg alkalmatlan.
1871.11.22-én házasodtak Zsámbékon 299.szám alatt.
Miután 1878.03.17-én meghalt ükapám mint telkesgazda tüdőbajban, ükanyám második házasságot kötött Hajdú József telkesgazdával 1879.02.17-én Zsámbékon.
1888.01.28-án meghalt Hajdú József Zsámbék 330.szám alatt tüdőbajban.
Ükanyám harmadik házasságát Gündert Pál telkesgazdával 1892.02.24-én kötötte Zsámbékon, Gündert Pál 1894.06.22-én meghalt tüdőbajban Zsámbék 328.szám alatt.
Luncz Erzsébet 1899.05.02-án d.e.2.órakor halt meg tüdőbajban Zsámbék 328.szám alatt.

Pendert György és Engert Katalin

Pendert György és Engert Katalin 1904-ben

Engert Katalin temetése 1961

Pendert Éva (1925-1997) anyai nagyanyám szülei Pendert György (1878-1932) és Engert Katalin (1881-1961) voltak.
Pendert György dédapám 1878.06.01-én született Zsámbékon a 299.szám alatt. Apja Pendert János (1846-1878) zsellér ekkor már halott volt, március 17-én halt meg tüdőbajban.
Anyja Luncz Erzsébet (1851-1899) 1899.05.22-én d.e.2.órakor halt meg tüdőbajban Zsámbék 328.szám alatt.
Engert Katalin Pilisszentivánon született 1881.10.26-án a 27.szám alatt Engert Márton (1851-1933) zsellér és Fetter Anna (1854-1941) lányaként.
Pendert György kovácssegéd  és Engert Katalin 1903.02.11-én házasodott össze Pilisszentivánon. Ezután Pilisszentivánon éltek, kovácsmesterként dolgozott itt dédapám.
Egy vadászaton megfázott dédapám és meghalt 1932.03.10-én d.e.9.órakor tüdőbajban.
Dédanyám 1961.03.07-én halt meg Pilisszentivánon a Szabadság. u. 55 alatt.