A hutteriták Oroszországban

A hutteriták 1770-ben Kijevtől 100 km-re északkeletre a Djesna folyó mellett Vyshenka településen telepedtek le. Ide gróf Rumjancev hívta őket, aki Új-Oroszország kormányzója volt, a település az ő birtoka volt. Itt földet és vallásszabadságot kaptak. Idővel csatlakoztak hozzájuk az Erdélyben, Nagyszeben börtönében leláncolt társaik, akik kiszabadultak később. Rumjancev halála után fia korlátozta a jogaikat, ezért elköltöztek.
1802-ben átköltöztek Radiscsev településre a cár birtokára, a régi településtől 10 mérföldre északra. Az új településen rosszabbak voltak a körülmények. Ekkor 1794 és 1820 közt Johann Waldner, aki Karintiában született, volt a közösség vezetője. A közösségen belül ellentétek alakultak ki. Az idősebbek ragaszkodtak a közösségben éléshez. A fiatalabbak az egyéni tulajdon hívei voltak, Jakob Walter volt a vezetőjük. 1842-ig éltek a településen a hutteriták.
Jakob Walter ( ő még a Felvidéken született ) vezetésével, elvándoroltak Dél-Oroszországba a hívei, a mennonita Moltotschna koloniára, a mennonita Johann Cornies támogatta ebben. Itt egyénileg éltek, Hutterthal volt a következő jelentős település, ez a Taurida tartományban feküdt, ide 1843-ban jöttek a hutteriták Radiscsevből. A területet Johann Cornies bérelte előtte. Cornies mindenben támogatta a szegény telepeseket, gabonát és 15 000 rubel kölcsönt kaptak tőle. 1844-re már 30 ház készült el. Nemsokára felvirágzott a település és kifizették a tartozásaikat. Később négy új települést hoztak létre 1859 és 1864 közt.
 1874-ben bevezették az általános hadkötelezettséget Oroszországban, ennek hatására 1874 és 1879 közt elhagyták Oroszországot a hutteriták és Észak-Amerikába vándoroltak.

Lublin és Cholm/Chelm környéki németek 1795-1940

Lublin lengyel terület volt, Lengyelország felosztásakor Ausztria kapta meg 1795 és 1809 közt. Napóleon 1809-ben a Varsói Nagyhercegségnek adta, 1815-ben Oroszország kapta meg. A területre elsőként svájci mennoniták érkeztek. A francia Montbeliard településről 1791-ben költöztek Podoliába, majd onnan 1795 és 1800 közt a Lublin környéki Urzulin és Michelsdorf falvakba. 1797-ben csatlakozott néhány Galíciából jött svájci mennonita család a többiekhez, ezek előtte az ukrajnai Vyshenka településen éltek. A mennoniták egy része 1807-ben áttelepült a volhíniai Eduardsdorfba, a többiek 1837-ben telepedtek át Volhíniába. A helyükre porosz mennoniták költöztek, ők előtte az ukrajnai Molotschna telepen éltek. 1833-ban 717 német élt a területen, 1864-ben 28 településen éltek németek itt. Az itteni németek túlnyomó többsége 1864 és 1885 közt érkezett, a legtöbben 1864 és 1874 közt. A bevándorlás oka az oroszországi jobbágyfelszabadítás volt, eredményeként munkaerőhiány jött létre a területen. A lengyel földbirtokosok a Visztula vidékén toboroztak német telepeseket ide. 1868-ban 6224 német telepes élt a területen. A telepesek főleg Babiak, Dabie, Gostynien, Kolo, Lipno, Sompolno és Varsó környékéről érkeztek. A vallásuk evangélikus volt, három plébániájuk volt, 1784 óta Lublin, 1876 óta Chelm-Kamien, 1925 óta Cycow. 1897-ben elrendelte az orosz állam a kizárólagos orosz nyelvű oktatást a területen. Az első világháború kitörése után a német férfiakat besorozták az orosz hadseregbe, a többieket 1915-ben deportálták Belső-Oroszországba, innen a háború után tértek vissza. 1918-ban a helyreállt Lengyelország része lett a terület. 1939-ben elfoglalta Németország, az itt élő 32 000 németet áttelepítették a Wartheland területére.

A fehér vonalak jelzik a területre érkező németek származási területeit

A nagy piros pontok a terület központjai, a kis piros pontok német lakta települések

Volhíniai németek 1801-1944

Volhínia lengyel terület volt, 1795-ben foglalta el Oroszország. A területre 3 hullámban jöttek a németek. Az első hullámban mennoniták Nyugat-Poroszországból és svájci mennoniták Galíciából és Franciaországból. A mennoniták Svájcból költöztek Rajna-Pfalzba 1670-ben, majd 1785-ben onnan Galíciába. Az első településük Ostrog volt, ide a Kijev melletti Michalin faluból költöztek 1801 és 1812 közt. Michalin faluba 1791-ben költöztek poroszországi mennoniták. A poroszországi mennoniták később is alapítottak falvakat Volhíniában, általában Oroszországból települtek át. A svájci mennoniták galíciai csoportja 1796-ban Vyshenka faluban, a Desna folyó mellett Ukrajnában telepedett le, innen 1797-ben elvándoroltak. A többség a környéken maradt, egy részük Michalinba ment, később innen a többiekkel Volhíniába telepedtek, néhányan a Lublin melletti Michelsdorfba, majd innen a többiekkel a volhíniai Eduardsdorfba. A svájci mennoniták másik csoportja Montbeliard (Franche-Comte) településről Franciaországból jött. 1791-ben Podoliában telepedtek le, innen 1795 és 1800 közt Lublin mellé Michelsdorf és Urzulin falvakba települtek, innen költöztek 1807-ben sokan a volhíniai Eduardsdorf faluba, később 1837-ben a maradékuk is Volhíniába költözött.  A második hullámban Orosz-Lengyelországból jöttek 1831 után, itt megromlott a viszonyuk a lengyelekkel mert nem támogatták 1830-1831-es felkelésüket az oroszok ellen. 1830 és 1860 közt 11424 német gazdálkodó és kézműves érkezett, 140 települést hoztak létre.  A harmadik hullám volt a legnagyobb 1862 és 1890 közt, oroszországi és poroszországi németek vándoroltak be. Ez a 1861-es oroszországi jobbágyfelszabadítás eredménye volt, mert utána munkaerőhiány lépett fel Volhíniában. Az orosz kormány munkaerőtoborzókat küldött Lengyelországba és Németországba. A volhíniai németek helyzete fokozatosan romlani kezdett, 1871-ben bevezették az általános hadkötelezettséget Oroszországban, addig mentesek voltak ez alól. 1880 után oroszosítás indult meg, nem építhettek új evangélikus plébániákat, iskoláik élére oroszokat neveztek ki. 1914-ben 300 településen 250 000 német élt Volhíniában. 1915-ben a legtöbb volhíniai németet Szibériába deportálták, ahonnan a háború után jöhettek vissza, később elfoglalta a területet Németország és 50 000-en Németországba mentek dolgozni, ezeknek egy része visszatért a háború után. Volhíniát 1921-ben két részre osztották, egy rész lengyel, a másik rész szovjet lett. 1924-ben 120 000 német élt Volhíniában. 1939-ben a Szovjetunió elfoglalta a lengyel részt. 1940-ben innen 65 ezer németet telepítettek Németországba. 1941-ben Németország elfoglalta Volhíniát. 1944-ben a szovjet részen élő németek elmenekültek a területet elfoglaló szovjet hadsereg elől. 1945-ben a volhíniai németek egy részét Németországból a Szovjetunióba deportálták, a többiek Németországban maradtak.

Vohínia a kék és barna terület